Hogyan nézitek végig ha szülés mutatnak a tv-ben?
én szívesen olvasok róla, de nézni nem merem. Valahogy viszolygok tőle. Még jó, hogy szülésnél nem fogom látni, csak érezni :)
28 hetes kismami
Nem igen van ám ott vér! Nekem mondták, mikor terhes voltam, h mint a disznóvágás, hát egyáltalán, véreztem, mint egy menstruációkor, kb annyi, húztam a csíkot, de egyáltalán nem vészes.Alattam szülés után kicsit véres volt a lepedő, úgy 2 tenyérnyi helyen, az sem vészes.
A pasik inkább azt nem bírják, h szenvedünk, és nem tudnak segíteni. Én jót nevettem, mert a férjem a tolófájások elején közölte, h itt annyira nincs levegő, a doki kiküldte, de az ajtóból visszafordult, és mégis bent maradt. Arra nem emlékszem, h fogta-e a kezem, vagy ilyesmi, azt sem tudom, h kaptam-e tőle puszit, mikor meglett a fiunk, de jó volt, h bent volt. Először én kaptam meg, még mázasan, picit véres volt, de az is csak kb 2-3 helyen olyan 10forintos nagyságban. Utána bepólyálva is oda akarták adni, de mondtam, h az apjának adják. Sosem fogom elfelejteni, sírt nagyon a kicsi, és az apja a szemébe nézett, és megkérdezte, h na mi a helyzet, nagy bruümbrümmös? Abban a pillanatban elhallgatott, és tágra nyílt szemekkel nézte az apját. Megismerte. Szerintem ez is hozzátett a kapcsolatukhoz, imádják egymást, kéretik nem nevetni, de akkor is könnybe lábad a szemem, ha látom őket együtt játszani.
2. voltam, a 15 hós kissrác anyuja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!