Hogyan dolgozzam fel, hogy teherbe estem?

7. héten érdemes menni, addigra van szívhang.

Ha változatosan és egészségesen táplálkozol, akkor a folsavon kívül felesleges bármit szedni. Azt viszont érdemes elkezdeni mielőbb.

Amúgy csak az egyértelműen káros dolgoktól kell tartózkodni, illetve a tengeri ételektől (higanytartalmuk lehet) meg a nyers hústól, tojástól.

Hàny éves vagy?

Nem èltek együtt az apukával?

Én 19-évesen kaptam a "sokkot",a pozitiv teszt láttán.Bizonytalan voltam,féltem,örültem egyszerre. Ennek 10-éve,és életem legjobb döntése volt!

Ép ésszel felfoghatatlan az a szeretet mennyiség amit a gyerekemtől kapok.:)

Ismerős érzés, ismerős gondolatok :)

Amikor megláttam a tesztem, csak ennyit bírtam kinyögni: "Basszus, ez a csík nem fog onnan eltűnni!"

Majd amikor közöltem a férjemmel, hogy terhes vagyok, félve megkérdezte, hogy "Akkor most örülünk?" Mondtam, hogy nem tudom, de valószínű, hogy igen :) :)

Nem terveztünk mi sem babát, vagyis nem most (bár a férjem már régóta szeretett volna, de én még úgy éreztem, nem állok rá készen). Munkahely szempontjából rosszkor jött, mert épp felmondási időmet töltöttem, de vissza kellett venniük végül :)

Még csak 7 hetes vagyok, de az első pár napos sokk után már örülök neki :)

Először azt gondoltam, h biztos nem vagyok normális, h nem örültem neki felhőtlenül és tele voltam aggályokkal, de mára ez a múlté, nálad is az lesz! :)

Én Femibion vitamint szedek + igyekszem sok zöldséget/gyümölcsöt enni.

Szia! Először is: gratulálok.

Én sem igazán terveztem a teherbeesést, illetve szándékosan nem védekeztünk már egy ideje, de én azt gondoltam, valószínűleg már úgysem esem teherbe, úgyhogy eléggé meglepődtem, amikor mégis. Először el se akartuk hinni, aztán örültünk, aztán teljesen kétségbeestem, amikor éreztem rámszakadni a felelősség súlyát. Aztán később megtudtam, hogy ezeken a stációkon nagyjából mindenki keresztülmegy.

Aztán az első trimesztert gyakorlatilag végighánytam, sírtam egy csomót, mert "én ezt már nem bírom tovább". Aztán a vége felé, amikor már csak hálni járt belém a lélek, anyukám azt mondta: el kell gondolkoznom azon, hogy esetleg nem tarthatom meg ezt a terhességet, mert lehet, hogy rámegyek teljesen. Na és ekkor fölébredt bennem a védelmező anyatigris. Kb. másnap elkezdtek enyhülni a rosszulléteim, nagyjából egy hét alatt múlt el teljesen, és azóta hihetetlen örömmel készülök az anyaságra. Nem állítom, hogy nincs bennem szorongás, de szerintem az teljesen természetes.

Te se akard egyik pillanatról a másikra feldolgozni, mert az lehetetlen. Viszont ahogy egyre többen örülnek majd a hírnek, úgy leszel te is egyre boldogabb kismama.

Jó babavárást!

Szia!

Én ma vagyok 10+4.

Nálunk naptármódszeres "gikszer" történt. Gondolatban valahogy elfogadtam, hogy igen, ebből lehet baba, mert ezt nem valószínű, hogy "megúszom"... A nemvárt előtt 3 nappal már éreztem, hogy bizony, nem úsztam meg. És lőn... :)

Több éves párkapcsolatom van, a párom úgy örült az első perctől (és örül azóta is), mint egy gyerek. Ez annyira jó!!! (Mert van, akinek még ez sem adatik meg, pl. az én anyukámnak...)

Velem mi volt? Hát, én az első pozitív teszt után úgy napokig nem ettem, nem aludtam és éjszakákat bőgtem át. Mert bennem is kavarogtak az érzések:

- mi lesz az életemmel,

- mi lesz a testemmel,

- mi lesz a sporttal,

- mi lesz a munkámmal (jó munkahelyem van szerencsére, nagyon jól fogadták),

- mit fognak szólni a családtagok, barátok (csupa pozitív visszajelzés érkezett, pedig számítottam rosszindulatú beszólásokra)

- mi lesz az albérletünkkel, maradhatunk vagy kereshetünk másikat

- és hogy egyáltalán, hogy a fenében fogunk kijönni kb. 25%-kal kevesebb pénzből 50%-kal többen, amikor így is nullás minden hónap?!?!?!

Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy felelőtlenek voltunk. Mindig is rosszul osztottuk be a pénzt, egyik hónapról a másikra élünk, tartalékunk semmi (jöhet a lepontozás) és remény sincs arra, hogy jobb legyen. Már olyanokat képzeltem magam elé, hogy a híd alatt fogunk lakni és a Blahán koldulunk. Nem voltam magamnál, csak marcangoltam magam, hogy lehettem ilyen hülye, szegény babát elviszi a gyámügy, meg ilyenek.

Aztán k.rvára elszégyelltem magam... Mert rájöttem, én vagyok az a gyűlölt embertípus, aki első alkalommal, csont nélkül teherbe esik, ha nem vigyáz kellően. (Mentségemre szóljon, évekig működött a naptármódszer, és ez az első terhességem). És hogy ez a baba valójában egy ajándék... Mert másoknak évek hosszú idegeskedésébe és rengeteg pénzébe kerül az (ha sikerül), ami nekem csak úgy az ölembe hullott, és ők, szegények, bármit megadnának azért, hogy a helyemben lehessenek - én meg itt siránkozok?! Most végre igazán megmutathatom, mennyire vagyok alázatos... Jó lecke lesz ez.

Aztán végül is rájöttem arra, hogy bár a helyzet nem rózsás, azért nem is tragikus... A rokonoktól rengeteg ruhát és egyéb holmit fogunk kapni, tehát ez már maga egy nagy könnyebbség. Nekünk az sem baj, ha használtak a cuccok (bútorok, babakocsi). Biztosan lesznek páran, akik majd megszólnak ezért, de ezt úgysem védhetem ki, mindenkinek nem tudok megfelelni, meg hát nem is kifelé kell majd megfelelnem, hanem magunknak.

Abban bíztam elejétől fogva, hogy majd az idő megoldja a dolgokat. Többször bebizonyosodott már, hogy ez így van. Most is így volt.

Amikor 6+5 naposan láttam az uh-n azt a kis pöttyöt meg a benne pulzáló még kisebb pöttyöt, állatira örültem, de még nem tudtam hova tenni a dolgot. Aztán három nappal ezelőtt történt egy nem várt esemény, amitől a frász tört ki, azt hittem, most veszítem el a babát... Hogy ez a sors bosszúja azért, mert nem örültem rögtön felhőtlenül... Berohantam a kórházba, rettegtem, hogy mit fogok látni-hallani, zokogtam a félelemtől, aztán megláttam a kisembert, ahogy ott mocorog a képernyőn, és rendben vert a szíve is, akkor meg már az örömtől bőgtem, mint a hülye, hogy nincs semmi baja... Látod, megoldotta az idő, észrevétlenül csak átkattantam én is. :)

Szóval végül is nehéz feldolgozni egy meglepetésbabát, ha nem épp ideálisak a körülmények. Engem több dolog is vigasztal: egyrészt ha az ideális körülményekre vártunk volna, gyermektelenül haltunk volna meg, az tuti; másrészt pedig azokban a nőkben is kavarognak az érzések, akik akartak babát és úgy jött össze. Ez természetes, mindenki fél az ismeretlentől.

Ez jó hosszúra sikerült, bocsi. Boldog babavárást kívánok neked-nektek! Ne félj, az idő megoldja. :)

#16 vagyok, további kérdésekre a válasz:

- orvoshoz 6+5. napon mentem, volt szívhang (de még így is azt hittem, korai lesz)

- nem, én magam válogattam össze a vitaminokat. Amiket szedek: halolaj (borzadály), D-vitamin (napi 2-3000 IU), C-vitamin (napi 500 mg), calcium + magnézium (500 + 250), ebből mostanában napi 2 szemet szedek, hadd nőjenek a csontjai :D, folsav (egyszerű DM-es saját márkás, többféle B-vitamin is van benne), meg még B6-vitamin, hogy hatékonyabban szívódjon fel a Ca+Mg, meg hányinger ellen is jó

- crossfiteztem, de amikor jött az egész napos hányinger, abbahagytam, mostanában tervezem lájtosan folytatni, vagy legalábbis a hátamat kéne erősíteni

- táplálkozás: én elhatároztam, hogy mintaterhes leszek, nem vagy alig viszek be szénhidrátot, sütit, csokit, péksütit, tésztát... Na, három hete beütött a konstans rosszullét, két hétig nem is eresztett, ebben a rosszullevős két hétben csokin, fornettin éltem (túléltem inkább), meg közben lelkifurdalás... Azóta jobban vagyok, de még mindig könnyen elcsábulok, nagyon nehéz ellenállni, még úgy is, hogy érzem-látom, hájasodni kezdtem ettől a sok szeméttől

- mire kell odafigyelni? Hát, pihenj eleget, keveset stresszelj, igyál sokat!! (ez nekem eleinte jól ment, rengeteget ittam, aztán, míg rosszul voltam, a vizet sem kívántam, sajnos ez nem sokat javult, pedig már egy hete jól vagyok), ne erőltesd meg magad. Nem is tudom, kihagytam-e valamit. Ja, ha kávézol, azt talán nem árt mérsékelni, de ezt nem tudom biztosra, sosem kávéztam, majd valaki biztosan kijavít. :)

Én a nyáron voltam így. Pont a születésnapom előtt teszteltem egy pozitívat. Nem gondoltam hogy terhes lennék, mert a második szülés után totál felborul a menstruációm, 30-50 nap között mikor milyen kedve volt jött meg. Azért akartam a dokihoz menni, hogy írjon fel gyógyszert, akkor legalább a menstruációm is pontos lesz és a védekezés is meg van oldva. Biztonság kedvéért csináltam egy tesztet mielőtt elmentem volna hozzá. Rögtön pozitív lett, én meg csak ültem a wc-n és bőgtem. Teljesen más terveim voltak a következő évekre. A kisebbik februárban tölti a 2-t, szerettem volna elmenni dolgozni, örültem neki hogy vége lesz lassan a pelenkázós időszaknak, nyugodtak az éjszakáink, egyre önállóbb már ő is, erre tessék. Először sírtam, hogy most minden borul, aztán meg a lelkiismeretfurdalás miatt, hogy neki miért nem tudok úgy örülni mint az első kettőnek. Pláne hogy a férjem örült neki. Most vagyok 28 hetes, az hogy érzem nap mint nap, hogy ott motoszkál, matat bennem jó érzéssel tölt el. Minden egyes uh-n őt is olyan csodálattal és örömmel nézegetem, mint a testvéreit. Ha pontosan jön, pont két év lesz a két kicsi között. Igaz, még mindig nem fogtam fel, hogy háromgyerekes anyuka leszek, de már nagyon várjuk őt is!

Ha lehetőségeitek adottak, és a párod is jól fogadja a hírt akkor az csak jó!

Dokihoz szerintem elég olyan 6 hetesen elmenned! Jó babavárást! ;)