Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Ember az ilyen főnök?

Ember az ilyen főnök?

Figyelt kérdés

szaisztok.

két éve dolgozom itt ahol vagyok, teljesen új volt a cég mikor jöttem, két hónapos. nem volt semmi rendszere, nem volt egy mappa sem az irodában. csak a főnök és én. a főnök egy másik cégénél volt az irodám. mindent én építettem fel, a főnök ugynevezett jobb keze voltam. Állandóan csak dícséretet hallottam tőle vissza. aztán kb.1,5 hónapja jött egy új kollagenő és ő lett az Isten. lehet hogy neki főiskolája van, de gyakorlatban sokkal lentebb áll tőllem! engem és hozzám hasonlóan a régi embereket a főnök már nem sokra tartja az új kolleganő után.


a lényeg. ma elakartam kéresztkedni szabira mert kedden mennék fogorvoshoz és utánna egy genetikai UH-ra, mivel elég alacsony volt az afp és visszahívtak 22 hetesen.S mondtam hogy akkor a szokásos nyári szabimat meg júlisuban venném ki. Mondom a főnöknek hogy mennék kedden meg majd júliusban, mire ő szépen megkért hogy beszéljek a dokival és irassam ki magamat táppénzre mert én sosem vagyok itt. az hozzátartozik, tegnap a férjem jött értem fél háromkor (négyig dolgozunk) mert becsípődött az ideg a forgómnál tegnapelőtt és tegnap délutánra a sok üléstől megint előjött. Szóval mondta a főnököm hogy tegnap sem dolgoztam. mondtam neki hogy fél háromkor mentem el. erre mondta hogy múlthéten sem voltam. mondtam hogy de voltam, dolgoztam és vizsgálat sem volt, úgyhogy ilyet ne mondjon. a baj hogy ugye sajnos nekem a nettó fizum az kevés, gk. költségre kapok még pénzt. (tudom csúnya dolog de nem volt választásom).szóval mondtam neki hogy nekem ez a táppénz havonta 50ezer Ft minusz lenne. erre mondta ő hogy tudja, de azért inkább iratassam ki magamat mert sosem vagyok itt!!!!

Amikor megtudtam hogy babát várok, elmondtam hogy végig szeretnék dolgozni. sanos volt egy vérnyomásproblémám és akkor egy hétig a kórházban voltam.(márc.elején) de egyébként nem kértem könnyítést, rövidebb munkaidőt, semmit. A vége az hogy ismét mondtam a főnökömnek nem érzem jogosnak amit mond, és megfordultam, otthagytam.

az új kolleganő beszélt a főnökömmel hogy ne basztasson engem, elvégzem a dolgomat. azt mondta többet nem szól. ti mit tennétek!?

Termnészetesen a baba egészsgée a legfontosabb, de nem dolgozom veszélyeztetett munkakörben, bírom a munkát(még). nem vagyok otthonülős tipus, nem bírnék még 4 hónapig a plafont nézni. s ott van hogy bizony 50ezer minusz lenne ez havonta ami ugye most nagyon számít.

szerintetek? menjek táppénzre vagy tegyek úgy mintha semmi nem lenne, jöjjek dolgozni és vegyem fel a fizumat aztán dolgozzak ténylegesen addig amíg bírok? én az utóbbit választanám, nem tudom vajon ti szerintetek ez milyen ötlet? Ti mit tennétek?


2010. máj. 21. 13:20
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Az én főnököm ennél még nagyobb görény, és én is csak a pénz miatt maradtam 32 hétig, addig próbáltam kerülni őt, amennyire lehetett. Elég baj, hogy ilyenekkel kell foglalkoznunk a legszebb 9 hónap alatt. Próbálj nyugodt maradni és ne mutasd ki ha bosszantanak, annak még jobban örülnek egyesek.
2010. máj. 21. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:

Jaj, sajnálom hogy neked is ilyen problémáid voltak. :-( igen, sajnálatos hogy ezzel kell szembesülni, miközbenaz ember tényleg midnen hülye kívánságát teljesíti a főnökének, még azt is ami nemmunkakörébe tartozik. Nálam mint ember leszerepelt. És igen, a pénz miatt fogok én is maradni és igyekszem kerülni őt, ami elég nehéz lesz, hisz egy épületben vagyok, két ajtóval arréb. DE azt hiszem nincs más választásom. Ezek et talán nem is anya szülte. És elfelejtette azt hogy az ő felesége is volt terhes!



Köszönöm a kedves szavakat.

2010. máj. 21. 17:07
 13/17 anonim ***** válasza:
Huh, a helyzet az, hogy én 3 hét múlva fogok szólni a főnökömnek, hogyí mi a helyzet. Ezeket a sorokat olvasva teljesen kétségbe estem. Az én főnököm egyébként is egy s...fej, előre félek mit fog szólni, tenni. Ráadásul én még arra is meg szeretném kérni, hogy jelentsen be kicsit többre, mert a minimálbéremre igen gyenge gyedre számíthatok. Lehet, hogy ezt a témát fel sem kellene vetnem?
2010. máj. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

szia.


akkor te még fiatal terhes lehetsz. Nem tudni hogy reagál egy főnök, lehet a tied attól hogy rossz főnök, azért lehet még emberséges. én azt hittem jó főnököm van, de iszonyat nagyot csalódtam. Kedden megyek egy munkajogászhoz és meglátjuk ha táppénzre is kellene mennem akkor be tudom e őt perelni. ugyanis ma eszembe jutott hogy az 50ezer mellett még 12ezer kajajegy is ugrana amit ugye nemkapnék. én meg nem fogok 200ezret csak veszni hagyni.


Neked drukkolok, remélhetőleg neked nem lesznek ilyen problémáid :-(

2010. máj. 23. 00:27
 15/17 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok. Igen, fiatal terhes vagyok, most vagyok a 9. hétben. Kérlek írd majd meg mi történt és, hogy mit mondott a munkajogász. Szorítok neked nagyon!!!
2010. máj. 23. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:

szia. jól jön a drukk, megírom mit mondtak. Mindenki el van halva a történteken,. félek hogy bár a jog mellettem áll(na), sok hazsnát nem venném. Hát majd kiderül, megírom holnap.


szia, vigyázz magadra. :-)

2010. máj. 24. 15:43
 17/17 A kérdező kommentje:

no itt vagyok, beszéltem hozzáértővel. Sajnos meg kellett állapítanunk, hogy a törvény szép, meg a törvény jó-elméletben. Gyakorlatban egy nagy sz@rt sem ér. ugyanis én nem léphetek semmit, ekkor sem ha nem bírom a feszültséget és táppénzre megyek. csak akkor léphetnék ha fegyelmit kapok, akkor keressem személyesen a fickót akivel ma beszéltem. ugyhogy holnap munka, ma vizsgálatok voltak,aztán toljuk azt a szekeret amíg bírjuk :-(


szép napot

2010. máj. 25. 12:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!