Így név nélkül merem csak feltenni a kérdésem mert tudom hogy elítélnek ezért. Változnak majd az érzelmek ha eddig töretlenül negatívan élem meg az egész terhesség mizériát?

Nem tervezett baba.Védekezés mellett (spirál) fogant.35 hetes vagyok vele itt rugdalózik,mocorog a pocakomban és csak az agyamon átcikázó gondolatok rémítenek meg.Sokadik baba,tudom mire számítsak...DE nem akarom,nem tudom őt szeretni.Most először írom ezt így le senkinek nem merem elmondani.A férjem a gyerekeim imádják.Már a 4. héttől tudom hogy Ő van de azóta sem tudtam elfogadni.Nincs fészekrakó ösztön,nem is igazán érdekel az egész.Amit észrevettem hogy a kisebbik fiamhoz egyre szorosabban,erősebben ragaszkodom mivel nekem még ő is pici baba 6 évesen... 😢😢😢😢😢😢 tudom hogy egy sz.r vagyok de szétfeszítenek a gondolatok.Mi lesz ha megszületik??Vártam az első szívhangra hogy az majd meghozza az áttörést,majd az első UH-ra,majd az első mozdulatokra,az első babaholmikra mostmár csak a születése van hátra.Ha az sem hozza meg a lila felhőket akkor nem tudom.Tudom hogy egy pszichológussal kéne ezt a dolgot megbeszélnem mert a leírtak alapján mindenki a depresszióra fog asszociálni és én is,de nem akarom hogy tudják mert egy nő,anya legnagyobb szégyene hogy a saját testéből,testében nevelt csodát nyűgnek tekintse....szerintem.Vajon jó lesz?Vagy majd belerázódok és elfogadom?Úgyis szeretni fogjuk-mindig ezt mondom naponta legalább 100× hogy elhitessem magammal 😭😭😭😭