Van valami módszer, hogy elfogadható idegi állapotba kerüljek, ne kergessem magamat és a körülöttem lévőket az őrületbe a hormonjaim miatt?

Sajnos ezen nagyon nehé változtatni.

Írhatnám, hogy próbálj meg mindig elszámolni 10-ig, de nem fog menni, mert annyira hamar robban ilyenkor a kismama, hogy gondolkodni sem tud.

De ha vigasztal, el fog múlni. Nekem legalábbis a 8. héten megszűnt ez az időszakom.

29 hetes kismama

Nekem néha az jött be, hogy megpróbáltam ezekben a helyzetekben elképzelni magam külső szemlélőként és rádöbbentem, hogy milyen idióta is vagyok és mennyire ölöm ezekkel a férjem idegeit. Mert természetesen általában rajta csattant a dolog. Hát, ez sem volt egy jó módszer, mert nem mindig tudtam alkalmazni, sokszor baromira nem érdekelt, hogy milyennek tűnhetek kívülről, csak az érdekelt, hogy hisztiznem és bőgnöm kell.

A leggyakrabban egyébként az volt a szitu, hogy olyan bántő, sértő és éles kifejezések, mondatok hangzottak el a számból egyik pillanatról a másikra, amit még én sem gondoltam komolyan és láttam, hogy ezzel komolyan megbántom a férjemet. Amikor leesett, hogy megbántottam (néhány másodperc volt), akkor szívszaggató sírásban törtem ki és hiába mondta, hogy semmi gond, tudja, hogy nem gondoltam komolyan és nem haragszik, csak nyugodjak már meg, akkor már nem nyugodtam meg, hanem csak bőgtem. Ha végre abba tudtam hagyni és jobb kedvem lett és elindultunk mondjunk vásárolni, akkor volt, hogy egy órával később beugrott, hogy mit is mondtam és ezzel megbánthattam és ismét elkezdtem bőgni. Akárhol. A város közepén. Pénztárban fizetésnél. Utólag visszanézve mókás, akkor nem volt az.

Viszont nekem ezek a lelki kilengések nem múltak el, csak átalakultak. Most már nem ilyenek miatt bőgök, hanem bármi egyéb miatt. Ha a porszívócsőről nem jön le a fej, akkor ideges leszek és bőgök. Ha a párom kicsit hangosabban szól rám valami miatt, akkor bőgök. Ha belesózok a kajába, ami még simán javítható, akkor is bőgök. Néha meg szó szerint hisztizek, már olyan is volt, hogy dobbantgattam a lábammal, mint egy három éves gyerek. Jah, és állandóan hiányzik az anyukám és az apukám. 25 éves vagyok, nyolc éve külön élünk, tehát megszoktam már, hogy nincsenek mindig mellettem, de amióta terhes vagyok mindig velük lennék. A múlt héten például elfogyott az anyukámtól kapott házi baracklekvár és amikor realizálódott bennem, hogy megettem a végét annak, amit anyukám a két kezével készített, akkor bőgtem egy jót. (A dologra az is rátesz, hogy kb 1500 km-re élek a szüleimtől, tehát nagyon ritkán látjuk egymást.)

Ezek egyébként nem mindennaposak, ahogy egyre idősebb a terhességem ritkulnak a dolgok, van, hogy egy-másfél hónapig sincs semmi gond, majd egy hétig mindennap van min bőgni és hisztizni. Tehát ciklusos.

De bízom benne, hogy a tied nem húzódik el ilyen sokáig, hanem az első trimeszterrel véget ér, ahogyan az első válaszolónak is.

És abban is reménykedek, hogy mivel már a 37. héten vagyok, így ez szüléssel hamarosan elmúlik, de a sógornőm azt mondta, hogy ebben ne bízzak, mert a szülés utáni hetekben még érzékenyebb leszek. Tök jó. :-S