Még ma menjek orvoshoz?

Nem, nem vagyok buta, sem felelőtlen, csak kétségbeesett! Egyszerűen megijedtem, és nem tudtam racionálisan gondolkodni! A fenébe is, elveszítettem a kisbabámat! Megtettem mindent, amit az orvosok kértek, nem emeltem, nem nyújtózkodtam, szedtem a vitamint, a folsavat, csak megerősítésre volt szükségem. Bocsánat, ha ezzel bárkit megsértettem, vagy felháborítottam! Egyszerűen féltem, hogy mi lesz a korházban, tudtam, hogy megvizsgálnak, és aztán? Pontosan azt éltem át, amitől rettegtem. A műtősnő lekezelő volt, azt gondolta, azért mert diplomája van, ő szarta a spanyol viaszt. Megaláztak, de én csak feküdtem kikötözött kezekkel, lábakkal és zokogtam. Meghalt a kisbabám, de ez a tény senkit nem érdekelt, csak számon kérték, miért nem hoztam be? Felelőtlen lennék? Sohasem cigarettáztam, nem iszom alkoholt, nem drogozom. Más, akinek vannak káros szenvedélyei egészséges gyermeket szül! Ő nem felelőtlen, de én igen?! Könnyű ítélkezni valaki felett, aki bepánikol, és próbál tanácsot kérni, hogy más mit tenne. A kisbabám meghalt, és én csak ürességet érzek! Mindennél jobban vágytam arra, hogy anya legyek, a barátok azt mondják, ne aggódjak, lehet még gyermekem, de ezt a babát senki nem hozhatja vissza, és nem lehet pótolni egy másikkal. Igen, tudom, hogy lesz majd másik, és mindennél jobban fogom szeretni. De mi van, ha őt is elveszítem? A kilenc hónapnak a boldog gyermekvárásról kéne szólnia, nem az állandó aggódásról, hogy bármikor történhet valami velem vagy a picivel. Még egy vetélést nem akarok átélni!