Ford Mustang-ról mit gondoltok, vennétek? Igen/nem, miért?
Körülbelül egy éve keresek autót, 4-5 millió forintos büdzsével. Azért nem vettem eddig semmit mert rosszul vagyok azoktól a jellegtelen, szívtelen, karakter nélküli sablon autóktól, amiket ennyiért lehet kapni. VW Passat, Skoda Superb, Ford Mondeo, ilyen olyan egy kaptafás SUV-k, borzasztó az összes. Mintha csak a márkajelzés változna az elejükön.
Ugyanakkor, gyerekkorom óta az egyik kedvenc autóm (nyilván nem álomautó, annál azért elérhetőbb kategória:)) a Ford Mustang. Két eseményre datálódik ez vissza, egyik az ezer éves Tolvajtempó című film (Eleanor), a másik pedig egy 2005-ös emlék amikor kijött az új Mustang. Ennyiből már szép példányokat lehet kapni, itthon is, és külföldön is. 3.7-es, 4.0-ás és 4.7-es motorral is, 2008-as évjárattól felfelé, 80 és 150 ezer futott kilométer között.
Mit gondoltok, ti vennétek? Azt írja az internet népe hogy Ford lévén alkatrész van bőven, olcsón, a motor az egyetlen amihez bizonyos alkatrészeket Amerikából kell megrendelni. De akinek volt ilyen azt írja hogy elpusztíthatatlan autó, kívül belül. Fogyasztás mindig 20 alatt, autópályán inkább 10 alatt, vegyesen tizenpár.
Ha valakinek ezeken túl van tapasztalata vagy esetleg véleménye (legyen az szubjektív vagy objektív) megköszönöm ha leírja.
Simán alkalmas napi használatra a Mustang. Kint semmi gond nem volt vele, és a 3.7 V6-ot sem szólták le, ez inkább itthon divat.
Strapabíró autó, kemény műanyagokkal a beltérben, egyszerű szívómotorral.
A fenntartása nem vészes, átlag 9-12 között elvan, olcsók az alkatrészek.
Kint 5. generációból 2 millió körül, az EU-ban is forgalmazott 6. generációsból 3.5 millióért már értelmeset lehet kapni, én onnan hozatnám, még ha bonyolultabb is és időigényesebb is (értenek hozzá és az olajcsere is gyakoribb mint itt EU-ban).
júl. 18. 22:33
Nem vesz el a kényelemből, hogy manuális?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!