Mennyire lesz szívás vidék után Budapesten megcsinálni a jogsit?
Életem nagy részében vidéken éltem, az itteni városhoz, ahol a jogsit csinálnám hozzá vagyok szokva gyalog, biciklivel, tömegközlekedve, reeengeteget utaztam anyósülésen, szóval nagyjából képben vagyok (itt villamos sincs meg ilyenek, csak busz a városon belül).
A kreszt megcsináltam év elején. Viszont most fel fogok költözni a fővárosba, és előbb-utóbb folytatni kellene a jogsit a tényleges vezetés részével. Budapestet gyalogosként sem annyira ismerem, amikor fent jártam is leginkább metroval közlekedtem és gyalog.
Tudom, hogy nem én lennék az első, akinek Bp-n kell a jogsit csinálnia, de kicsit aggódok és szeretnék tisztában lenni azzal, hogy mennyire lesz szívás? Köszi a véleményeket.
(Nyár végén költözök fel egyébként, és még kicsit össze kell szednem magam anyagilag az új munkahely, albérlet, kaució stb után, úgyhogy csak jövő februártól csinálnám szerintem.)
Ugyanígy voltam ezzel, vidikről költöztem fel, jobb lett volna szülővárosba letteni az fix. Most már 9 ezer egy óra sok helyen (ahol haladni is lehet és kapsz időpontot) de minimum 8 körül és kb. 50 óra kell a többségnek az átlagnak BPn ha csak nincs adottságod.
Amúgy kerületfüggő is mert van ahol sok kresz szabály érvényesül és szeretik a vizsgautvonalakon ezeket érinteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!