Van valakinek bármilyen tapasztalata a Csigavér autós iskolánál Kollózik Péter és Csordás József gyakorlati oktatókról?

Nincs elég zöld gomb, amit lehetne nyomkodni az előző válaszokra.

Álljon itt az én történetem is.

Csordás úrral, az oktatók gyöngyével lassan három éve áldott meg ez a gyönyörű k_rvaélet. Egy szép késő őszi napon adta meg a számát az iroda, én meg mit sem sejtve azonnal le is foglaltam nála egymás után három napot. Úgysem lehet nagy rakétatudomány a vezetés, gondoltam. Hát, drága olvasóim, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az első alkalommal egy centit sem hajtottam az autót. Cserébe jó hosszan elmagyarázta, hogy működik a kuplung, illetve mikor szabad előzni és mikor nem, az óra fele ugrott is ezzel (erre majd még visszatérek). A második felében természetesen azzal küszködtem, hogy elindítsam az autót, de hiába, ha teli talppal tapossa a kuplungot és a féket, akkor 1. sehova nem jutunk, 2. közben befigyel az ajándék lelkifröccs is teljesen véletlenszerűen adagolva. A második nap ugyanez, csak a Havanna szélén egy parkolóban, a harmadik nap pedig már csomóra kötött gyomorral mentem oda.

Innentől kezdődött a kálváriám nagyjából egy-másfél évig. Érthető módon nem hajtottam az időpontjaiért, de az a néhány alkalom is úthengerként döngölt a földbe.

A java pedig csak ezután következett. Amikor minden mozdulatom után megkérdezte, miért csinálom ezt. (Hasonló helyzet: jé, te miért ütöd magad?) Amikor minden kátyúnál felordított, mintha ő lenne a futómű, miközben én éppen próbálom a sáv közepén tartani, hogy ne azért szóljon be. (És akkor még ő kezelte a pedálokat.) Amikor egy-egy óra csak fékpróbával telt el. Amikor ahányszor lenyomtam egy pedált, megállapította, hogy mennyire nem bírom kezelni a saját lábamat, és közben valószínűleg tőle remegett mindenem. Amikor minden alkalommal kiderült, hogy egészen másként gondolkodunk, és simán eltelt negyedóra is valami olyan apróságokon való vitával, mint pl. az összesen néhány évig használt nagy százforintos. Amikor bevágott elénk egy taxis, ő pedig a Szlengblog legendás oktató-taxisát, Gyula bát meghaladó üvöltéssel és mutogatással adta tudtára, hogy az éppen mekkora állat volt, nekem pedig égett a pofám, mintha egy seggrészeg rokont kellene kivezetni egy rendezvényről. Amikor rájött, mivel foglalkozom (szoftverfejlesztő mérnök), és ebből rögtön azt szűrte le, hogy ha elromlik a "titkárnője" (azaz a laptop), akkor hozzám viheti majd megjavíttatni. Amikor lazán közólte velem, hogy én tíz év múlva is balesetveszélyes leszek.

És mindez jórészt csak a Határ út szélén levő szerencsétlen erdősávot kerülgetve történt meg.

Iszonyat lassan haladtam, mert egyszerűen nem mertem megcsinálni alapvető feladatokat sem a szeme láttára - volt egy bizonyos tárgyam az egyetemen, amin egyszerűen évekbe telt átmenni, a végén pedig már abban sem voltam biztos, amit a jegyzetben leírva láttam - fun fact: záróvizsgán abból maximális pontszámot szereztem - és egyszerűen ugyanez az érzés kerített hatalmába, miszerint soha a bús büdös életben nem teszem le ezt a vizsgát. Többször is megfordult a fejemben, hogy átjelentkezem másik oktatóhoz, de egyrészt valahogy mindig én éreztem volna magam az ünneprontó, az inkorrekt alaknak, hogy kiugrom a megmérettetés alól, másrészt halvány fogalmam sem volt, hogy én csinálom-e rosszul vagy vele van a baj.

A felmentő sereg egy kollégámon keresztül érkezett. Ő találkozott az egykori oktatójával, és rövid időn belül rám terelődött a szó. Amikor kiderült, kicsodával vert meg az élet, szavak nélkül, de valami leírhatatlan arckifejezéssel reagált rá. Amint meg tudtam oldani, átjelentkeztem hozzá, és mivel másik iskolához is tartozott, ezért gond nélkül elé tudtam teríteni az elbocsátó szép üzenetet.

Nagyjából ekkor derült ki emberünkről, hogy nemcsak kibírhatatlan, de mellé hihetetlenül inkorrekt alak is. Egy hétfői napon beszéltem le vele személyesen a részleteket (ekkor javasolta, hogy inkább engedjem el a maradék időt, tegyem le megint az elméletit, aztán kezdjem elölről a két évet). Ő megígérte, hogy az átjelentkezéshez szükséges vezetési kartonomat kedden, de ha bármi közbejön, akkor is legkésőbb szerda délelőtt leadja a Haller utcai irodában, úgyhogy menjek be szerda délután. Bementem szerda délután, és semmi nem volt ott. Az adminisztrátor helyben felhívta és bediktáltatta vele az adataimat (többek között az x óra országúti vezetésemet nulla országúttal), amit pedig mondott utána, attól leolvadt az arcom. A drága jó Csordás úr valóban ott járt, de egész egyszerűen nem talált parkolóhelyet a közelben, ezért nem adta le a papíromat. Nem hittem volna, de egy hajszál választott el attól, hogy elkezdjek üvölteni, és hogy ez mégsem történt meg, azt jórészt a semmiről sem tehető adminisztrátornak köszönhetem, akit nem akartam ezzel terhelni. Helyette csak tettem néhány gúnyos megjegyzést, és átvettem a papírjaimat. Ezzel végre sikerült kivágni a faszerdő utolsó fáját is.

Most pedig hadd szóljak valamit az ő érdekében is.

Az, hogy legelőször a tanulóiból a biztonságos előzés feltételeit, illetve az azt korlátozó tényezőket préseli ki, szerintem igenis indokolt. A hazai közúti balesetek egy szignifikáns része rosszul felmért előzésekből történik. Ha mindannyian betartanánk ezeket, valószínűleg kevesebben kötnénk ki az árokban egy spontán konzervdobozva csomagolva.

Három dolgot kifejezetten tőle tanultam meg. Az egyik a kuplung pontos működése és kezelése, a másik az úttartás, a harmadik pedig a folyamatos körültekintés, a teljes környezetünk figyelése. Persze ezt jó eséllyel bármelyik oktató megtanítja, de ez nála ragadt meg bennem.

Minden oktató megtanít a kuplunghasználatra, és arra, hogy nézni kell a tükröket, ez nem mentség a féreg viselkedésére.

A karton kiadásával állandóan szórakozik, senkinek sem akarja kiadni, aki otthagyja.

Meg kell kérdezni tőle, hogy számlákat mikor szeretne adni a kifizetett órákra? És akkor valahogy egyből le tudja adni a papírjaidat ez a kis ork.

A laptopnyomogatása külön történet, jogtárban mutogatja a több százoldalas nyers kresz-t, mintha ő ezt tudná.

Mindenesetre nagyon örülök ennek a kérdésnek, remélem bárki megkapja a nevét a csigától, beüti a google-ba a nevét, és megtalálja ezt a kérdést. Egy darab tanulót sem érdemel ez az ember. Az ilyen menjen földekre kapálni, oda való.

Hű, ma valamiért eszembe jutott rákeresni, pedig talán 2-3 éve láttam utoljára a Csordást. Ha anno (lassan 10 éve) fent lettek volna ezek a hozzászólások, biztosan el sem megyek már elsőre sem hozzá. Talán 5 alkalmat bírtam ki összesen. Semmit sem sikerült haladni ennyi idő alatt, aztán az elején kapott oktatók közül végig hívtam az összeset, és átmentem egy másikhoz. Érdekes, ott a kötelező óraszám után (plusz amit vele az elején elhasználtam a semmire, azt pótóraként levezetve) sikeresen levizsgáztam.

Bármit próbáltam, rögtön belenyúlt, félreálltunk és 10 perces monológ következett, szinte látom magam előtt, ahogy két kézzel kalimpálva magyarázott mellettem. Már minden alkalommal úgy mentem, hogy odafelé nyugtattam magam, nehogy véletlenül elküldjem melegebb éghajlatra, tiszta gyomorgörcs volt az összes órám. Ha finoman indultam el, akkor "becsörög a motor", ha gázzal akkor "leég a kuplung" szöveggel rántotta ki rögtön a kezemből a kormányt. A Távíró utcából nem jutottunk tovább soha. Nem értettem, hogy ha nem próbálkozhatok, vagy nem csinálhatom végig egyszer sem a feladatot, akkor következőre hogyan kellene sikerülnie?

A karton átadást nálam is eljátszotta, talán 2-3x is a következő oktatómmal mentünk az irodába be érte, ott már én vezettem, parkoltam, de papír nélkül jöttünk el a Hallerből :). Egy idő után valahogy bevitte aztán.

Borzasztó, hogy egy ilyen ember még a mai napig is ezt csinálhatja, nem is értem, neki ebben mi lehet a jó. Persze, ha nem alkalmaznák már sehol, akkor nem tudná csinálni...