Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » A gyalogosnak miért nem adják...

A gyalogosnak miért nem adják meg az elsőbbséget, ha már egyszer lelépett a zebrára, és meg is tett pár lépést rajta?

Figyelt kérdés

Ma (fényes nappal) egy ilyen jelenetnek voltam a tanúja, egy 2x1 sávos úton történt:

Azon az oldalon, ahol lelépett a gyalogos, szabad volt az út, a másik oldalon jöttek kocsik, de még bőven meg tudtak volna állni a zebra előtt kényelmesen. A gyalogos (jogosan) azt gondolta, hogy majd lelassítanak neki, ha már egyszer a zebrán halad át. A gyalogos a zebra 1/3-áig jutott el, és ott két kocsi is áthaladt előtte 50 km/h-val, csak a harmadik állt meg. A gyalogos pedig szó szerint a zebra közepén várakozott, mire a harmadik átengedte, pedig mindkét soffőr biztosan észrevette, még gyorsítottak is. Ha lelassítottak volna kb 30-ra, már akkor is simán átért volna a gyalogos, ha egy picit gyorsít a léptein. A múltkor (szintén nappal) láttam, hogy ha egy babakocsis anyuka nem kezdett volna el futni a zebrán, hanem csak abban a tempóban sétált volna, amiben lelépett, egy közeledő bmw-s simán elütötte volna. Gyakorlatilag az ő és a babája életéért futott.😢 Csak Magyarországon van ennyi s**gfej autós? Nyugat-Európában ilyen biztos ritkábban fordul elő. Ez nagyon felháborító! 😠😠😠



2019. aug. 29. 21:12
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
76%
Mert se rajtaütésszerű ellenőrzés, se közlekedési kultúra nincs az országban, a legtöbben opcionálisnak tekintik a zebránál az elsőbbségadást, mert semmi nem kényszeríti őket. Nagyjából 10-ből ha 7-8 tartja be, van olyan aki még gázt is ad, ha látja, hogy lelépett a gyalogos, hogy húzzon csak vissza, de olyat is láttam, ahol ledudálták az elsőbbséget megadót, legrosszabb amikor meg is előzik, majdnem elütve a gyalogost. Az oka? Hát, a közlekedési kultúra alacsony foka. Van ahol még rosszabb, pl. Romániában, Bulgáriában.
2019. szept. 2. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!