Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Szirénázó mentő autó leverte...

Szirénázó mentő autó leverte a tükrömet hatalmas sebességgel, tényleg nagyot hibáztam, hogy nem húztam le teljesen a kocsit?

Figyelt kérdés

Egy lakott területen kívüli főútvonalon haladtam gyér forgalomban, szinte majdnem, hogy csak egyedül voltam azon útszakaszon ahol az incidens történt. Szóval haladtam nyugodtan nagyjából 100km/h-s sebességgel amikor észrevettem, hogy kettő mentőgépkocsi (egy mentőorvosi és egy sima esetkocsi) bődületes sebességgel közeledik. Ment a villogó, illetve nekem úgy tűnt minthogyha ökör módjára refizett is volna, de lehet, hogy csak valami fényvisszaverődés volt. A lényeg annyi, hogy mikor elhaladt mellettem a második mentőautó (azaz a nagyobbik eset kocsi) akkor azzal a lendülettel vitte lefelé a tükrömet is. Szerintem lazán ment 140-150km/h-val.

Én amennyivel segítettem a mentősöket az annyi, hogy kicsit az út jobb széléhez húzódtam és elengedtem a gázt. Mivel szemből nem érkezett gépjármű így nem éreztem indokoltnak azt, hogy lehajtsak fél kerékkel az útról.


Viszont így utólag belegondolva lehetséges, hogy én voltam a hülye és valóban villogott annak okán, hogy takarodjak már lefelé az útról.


Ti, hogy látjátok?

Nyilván nem fogom őket feljelentgetni meg ügyet csinálni egy visszapillantó tükörből. Megértem, hogy siettek, gondolom sürgős volt ha kettő egyszerre vonult, de azért hajt a kíváncsiság, hogy most valóban én voltam e a hülye.



2020. aug. 21. 18:33
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
87%
Az útszakasz ismeretében lehetne érdemben válaszolni. Mindenesetre ha időben észrevetted őket, félreállhattál volna, hogy ezzel is segítsed az útjukat. Ennek ellenére az ütközésért a mentő volt a felelős.
2020. aug. 21. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
60%
Még ha nem adsz neki elsőbbséget és nem segíted akkor se mehet neked, ő a hibás .
2020. aug. 21. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Nagyon bonyolultan nem kell elképzelni az útszakaszt, egy 7kmes hosszú egyenes volt széles úttal és jó útminőséggel.


Én is erre gondoltam, hogy nem lehetek hibás hisz csak ő jött nekem, de azért érdekelt.


Abba sem vagyok biztos, hogy a mentős egyáltalán észrevette mi történt, bár gondolom igen.

2020. aug. 21. 19:27
 4/16 anonim ***** válasza:
86%
Szüleimnek térített meg hasonló kárt az akkori tűzoltóság. Ők is hibáznak néha, az elsobbseguk egyáltalán nem feltétel nélküli.
2020. aug. 21. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
17%

"ökör módjára refizett"

megy a refi, mert annyira vakok és süketek vagytok, hogy egy tankhajót sem vennétek észre az úton..... a refit messzebbről észlelik azok aki nem csak előre és/vagy a telefonjukra figyelnek.


"lehetséges, hogy én voltam a hülye"

fényhíd, sziréna és refi... semmit nem vettél észre.. mi a fenére figyelsz vezetés közben?

biztos a tínédzserlamúrt üvöltetted már megint....

vegyél új tükröd és figyelj jobban.

2020. aug. 21. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
37%
Pampogás helyett bemész a mentőállomásra és előadod, hogy mikor és mi történt. Ha normálisak, akkor lepapírozzák veled utólag és a biztosító állja a költségeket.
2020. aug. 21. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Nem pampogtam, csak mivel ilyen eset nem történt még velem így kíváncsi voltam mi lett volna a helyes reakció. Mindenesetre legközelebb akkor lelassítok 30-ra és leviszem az autót.


Mentősöknek meg nem fogok szólni, akár a saját anyámért is siethettek volna, nekem amúgy sem ér annyit az a tükör, ráadásul biztosan nem szándékos volt.

2020. aug. 21. 21:44
 8/16 anonim ***** válasza:
96%

Nem muszáj lassítani, húzódj le és viselkedjen kiszámíthatóan, ennyi. Teljesen jól csináltad.


A mentősöket pedig nyugodtan keresd meg, nekik ezért van a biztosításuk. Nem őket szívatod meg, hanem magadat, ha saját zsebből állod a tükröt (ami egy modern autónál egyébként kb. fél-százezres költség, ha nem több).

2020. aug. 21. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
5%
majd ha Édesanyádért mennek és leveszik a tükrödet, akkor pontozz le itt mindenkit....
2020. aug. 21. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

Ezt kinek írtad utolsó?

Senkit nem pontoztam se fel, se le.

2020. aug. 21. 22:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!