Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » A leírás alapján mit rontottam...

A leírás alapján mit rontottam el én?

Figyelt kérdés

Összefüggő sorban 40-el haladtunk lakott területen kb. 45-el.

Egy parkolóból próbált kitolatni egy BMW X6, de senki nem engedte ki, viszont már félig kint volt a kocsi, a sofőr látta is a forgalmat.

Az út elég széles volt, így mindenki inkább a felezővonalhoz húzódva kerülte ki, mintsem, hogy kiengedje.

Bennem felmerült, hogy villantok neki, de valahogy nem volt kedvem megállni/lassítani.

Kicsit úgy voltam vele, hogy ő sem engedne ki engem.

Tudom megtehettem volna, stb de nem kötelező lemondanom az elsőbbségemről szóval nem tettem.

Pont mikor mellé értem én is ugye behúzódtam a felezővonalhoz, ő meg előre indult meg és a járdára felkormányozva elindult úgy mintha amúgy párhuzamosan parkolt volna. (szóval remélem érthető) és akkor félig a járdán, félig az úton megindult padlógázon.

Én ezt láttam is ezért nem húzódtam vissza a felezővonalról, ő pedig jobbról megelőzött, bevágott elém.

Már le voltak húzva az ablakok a baloldalt.

A vezető ordított hogy "nem tudsz kiengedni te csicskaaa?!" a bal hátsó ülésen ülő bennszülött pedig a középsőujjának felmutatásával jelezte, hogy nekik van igazuk.

Ezután egyesével-kettesével elkezdték előzgetni az amúgy -ismétlem-, összefüggő sort. Még azt láttam hogy az előttem haladó elé bevágva neki is rázta az öklét a sofőr, de aztán hamar eltűntek.


Értem, hogy kiengedhettem volna, de nem kötelező ugye, és így nem értem miért pont engem csicskáz amikor kb. senki nem engedte el, meg ezek után biztos vagyok benne hogy ő sem az az előzékeny mintasofőr.



2021. júl. 10. 19:24
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
0%

nekem a kövi kèrdèsem lenne?

azèrt nem engedett volna be mert X6 osa van? mert engem nem egy bmw-s enged be a sàvba, vagy kikanyarodni. Ès nincs kedved lassítani? Elsőbbsèged van? KRESZ:100% Etiketből viszont nàllam BUKTÀL!

2021. júl. 11. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
63%
Ha nagy a sor engedd ki,ha kb pàran mentek,akkor menj tovàbb, azt mindenki ki tudja vàrni...
2021. júl. 11. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
jah ès a csicskasàg amit utànna a bmw s csinàlt miutàn jól feldurrantottàk az agyàt....
2021. júl. 11. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim válasza:
77%

Én rengeteget vezetek a munkából kifolyólag és sok ilyen helyzettel találkozom. AMikor nem sietek és minden rendben van akkor szívesen kiengedem, gondolván arra, hogy nekem is jól esik amikor a csúcsforgalomban egy parkolóból vagy éppen egy körforgalomban enged be valaki.

Viszont azokat a sofőröket, akik attól függetlenül, hogy tudja nincs elsőbbsége, de csak jön az út fele, és ahpgy te is írtad már-már a felezővonal átlépésére kényszerít , azokat nem engedem ki. Én pofátlanságnak gondolom.

2021. júl. 12. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Bicajozás közben számtalanszor megélek hasonló helyzetet. Jövök a védett útvonalon, nincs is dugó, vagy sűrű forgalom, utánam két autóval már ki is tud jönni az alsóbbrendűről bárki. a macisajt mögött várakozó mégis szükségét érzi, hogy beszóljon, hogy "hová sietsz ennyire", vagy ennél még durvábbakat.... Bakker, a bringa is jármű, és teljesen jogosan élvezi az elsőbbséget a FŐútvonalon.

De egyes agyhalott izomcsávók (akiknek váll fölött kb. üres minden), mégis úgy érzi, hogy muszáj beszólongatni...


Pfff.... Bunkó barmok.

2021. júl. 12. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!