Az csak az én szerencsém, hogy mindig akkor érek a bicikliző ember mellé, amikor nem tudom biztonságosan kikerülni?

Nem csak te vagy ezzel így. Ez olyan, mint a telefon-szindróma. Ölsz a munkahelyeden, dolgozol. A telefon ott van melletted csöndben. Átmégy a szomszéd szobába, s amikor visszatérsz, kollégák mondják, hogy háromszor is csöngött. Aztán hosszú ideig megint semmi.

Közlekedési szituk is gyakran alakulnak ki így. Megyek neki a stoptáblának. Messziről látom az utat. Egy fia autót nem látok, de amikor odaérek…

Király Sándor válaszához idézet ugyaninnen:

klasszikus vagy..jogosítványod lehet hogy van de vezeti nem tudsz az tuti,bár szutykos 30 kötelező óra után kizavartak vizsgázni azután boldogulj ahogy akarsz, az már nem a Te hibád :-)

Sajnos nem csak ez a pech szokott gondot okozni. Gyakori, hogy aki szabályosan akarja kerülni a bringást, de lassítani kényszerül, egy eszetlen mögötte rögtön nyomja neki a dudát. Néha belehajszolva veszélyes előzésbe.

A nyomulókat egyébként egy jól kivitelezett fékezéssel könnyen le lehet szerelni. Jöttek már nekem hátulról, azóta még inkább figyelek rá, hogy a mögöttem jövő kellő távolságot tartson (értsd: legalább a fényszóróit lássam a tükörben). Nem tudom mi ez a mánia, meg hogy máshol is van-e, de el nem tudom képzelni, hogy mi jár a fejetekben, mikor 100-as tempónál 3 méterre mentek a másik mögött km-eken keresztül.

A témához is hozzászólva. Én teljes lelki nyugalommal húzódok be középre, persze időben, hogy szemből is legyen idő lehúzódni. Nyilván erre alkalmas útszakaszon. Ha az útszakasz erre nem alkalmas, akkor meg okosan kell beosztani a távolságot. Én még sosem fékeztem le a biciklis sebességére, mindig sikerül úgy beosztani a távot, hogy nem kell jelentősen lassítanom.