Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Ez azt jelenti, félek a...

Ez azt jelenti, félek a vezetéstől?

Figyelt kérdés
Mindig is nagyon szerettem volna vezetni. Most járok a 7. órámnál, de elég nehéznek találom. Még mindig szívesen ülök be az autóba, és vezetek, nagyon örülök, ha sikerélményem van. A probléma, hogy attól félek, nem vagyok elég jó. Vétek hibákat (pl. lassabban indulok el, a sávtartásra figyelnem kell, kanyarodásnál még nem igazán érzem a távolságokat), de emellett úgy érzem, ezek általánosságban előfordulnak. Az oktatóm még mindig mondja, hogy mit csináljak, ha kell segít a pedáloknál is. Azonban pár napja édesapám megállt a kocsival, kiszállt és felajánlotta hazafelé menet, hogy üljek a helyére és vezessek. Szó szerint lefagytam, és nem mertem vezetni. Számomra ő az a személy, akinek mindig is próbálok/tam megfelelni, de sosem ismerte/i el a sikereimet. (pl. Kresz előtt is azt hangoztatta, hogy úgyis megbukok.). Lehetséges, hogy emiatt a megfelelési vágy miatt rettentem meg, vagy legbelül(mikor nincs ott a biztonságot nyújtó oktató)félek magától a vezetéstől ?

2013. júl. 15. 18:53
 1/4 anonim ***** válasza:

Most bocsi, de 7 óra után én nem adtam volna át neked a vezetési lehetőséget, ÚGY hogy nincs pót pedál, aki melletted ül annak fogalma sincs mit tegyen ha valamit rosszul teszel.

Majd ha meglesz egy ici-pici rutinod (magyarul lesz jogosítványod), akkor szerintem gyakorolgathattok.

Így max a pusztában vagy egy parkolóban, és nem úgy, hogy akkor hazafelé vezess te!

Nem tettél semmit rosszul egyszerűen még nincs elég tapasztalatod, ezzel nincs semmi baj.

Nagyon sokan vannak így vele, csak szégyellik és azt híresztelgetik a haveroknak, hogy nekik milyen jól megy, meg hasonlók, holott egy ló fütyit sem tudnak.

Ha most bevállaltad volna, hogy hazafelé vezetsz, és történik bármi kis bibi, na akkor már tényleg féltél volna a vezetéstől.

Így csak óvatos vagy, ami nem baj.

2013. júl. 15. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Hát nem irigyellek, hogy ilyen a faterod. ( bár ha felajánlotta, hogy vezess vele, annyira szőrnyű nem lehet ) Kezdőknél teljesen normális, hogy bizonytalankodsz, ez majd idővel meg fog szünni, ahogy ráérzel a dolgokra. Nem hinném, hogy olyan komoly gond lenne veled:)
2013. júl. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Tudom, kicsit fura, amit meséltem apuról, de egyébként nagyon szeretem és ő is megtenne értem bármit, csak ilyen a természete sajnos. Sokszor "poénból" és szivatásból mond ilyeneket, és nem érzékeli azt, hogy a szeretetét néha másképpen kellene kimutatnia. :)

És ahol megálltunk, az egy pár száz méteres útszakasz egy kisebb kanyarral. Nem a településen, hanem jóval előtte, és kocsi sehol nem volt(mivel domb tetején fut ez az út, belátható jó 1 km-es szakasz előtte). És csak az említett úton engedte volna.

2013. júl. 15. 19:35
 4/4 anonim ***** válasza:

A lényeg benned van:...mindig is nagyon szerettem volna vezetni....még mindig szívesen ülök be az autóba..


nos ez a lényeg. Veled nincs semmi baj, tessék tovább vezetni, ha lehet apuka nélkül(akit nem minősítenék)...gondolom nem az esze miatt tisztelitek...


ha a lelki károkozástól eltekintünk, akkor úgy érezni az írásodból, hogy idővel jó vezető leszel..

csak az oktatóra figyelj, és ne izgúld túl magad..jusson eszedbe: valamennyien tanultunk vezetni, most már könnyen beszélünk.(apukád is)nem neki kell megfelelni, hanem a zebrán átkelő gyalogosnak, a labda után kiszaladó kisgyereknek, és előzéskor a szembejövőnek...ha ez megy, akkor nincs probléma...majd ha jogsid lesz, akkor meglátod, másként süt a nap...

2013. júl. 16. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!