Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Tegnap éjjel 11 óra körül...

Tegnap éjjel 11 óra körül hazafelé menet valaki SZÁNDÉKOSAN minden ok nélkül feltartott 20-30-cal vánszorogva, nem engedte, hogy megelőzzem. Ha pedig mégis, akkor utána szorosan tapadt rám és nem hagyta magát lerázni. Mit lehet tenni ez ellen?

Figyelt kérdés

Majdnem tegnap ilyenkor hazafelé jöttem, amikor meg kellett állnom a lezárt vasúti sorompónál. Gondoltam, minek siessek, 5-10-zel gurulgattam. Erre hirtelen egy piros/bordó Peugeot 206-os /Peugeot volt, az legalábbis biztos/ a semmiből feltűnik, megelőz és bevág elém, holott ő is láthatta, hogy le van zárva a sorompó. Én eleve azt is nagyon utálom, ha sima piros forgalmi lámpánál előz valaki ész nélkül, mert tök értelmetlen. Tipikus erőfitogtatás, hogy "én csak azért is előrébb vagyok". Nagyon gyűlölöm az ilyet. Rá is villogtam, rá is dudáltam a Peugeot-ra, sőt még mutogattam is neki, hogy mit képzel magáról, igaz, ezt csak szélvédőn belül, nem nyúltam ki /emiatt az integetést szerintem nem is láthatta, mert eleve éjszaka is volt/.


Ezután elmegy a vonat, sorompó fel, lehet indulni. A szembejövőben szépen el is indulnak, viszont előttem a piros Peugeot csak áll. Rádudáltam, hogy menjen már /pláne azok után, hogy olyan pofátlan volt lezárt sorompónál/, de csak áll. Aztán nagy nehezen megindul. Nagyon lassan, 20-30-cal cammog, de gondoltam, hogy majd felgyorsít 50-re /lakott terület, ennyi a megengedett/. Akkor lett gyanús a dolog, mikor már egy perc után is 20-30-cal megy előttem. Oké, gondoltam, hogy simán megelőzöm, és otthagyom, ennyi. Semmi duda, semmi fénykürt, simán akartam előzni, index ki balra, erre az állat idióta beletapos a gázba és nyomja neki... egyszerűen nem tudok mellette elmenni. Visszasorolok, újra megyünk 20-30-cal. Még most se dudálok/villantok, hanem türelmes vagyok. Újra meg akarom előzni, megint begyorsít és egyszerűen nem tudom lehagyni. Illetve ha nagyon akartam volna, biztos összejött volna, de egyrészt nem fogom kockáztatni a saját autómat /magamról nem beszélek, mert a kocsimat még jobban féltem, mint magamat/, másrészt semmi kedvem egy vadidegen barommal autóversenyt játszani az éjszaka közepén hazafelé menet. Szóval szépen cammogtam mögötte 20-30-cal, majd egyszer csak félreállt. Oké, gondoltam, hogy eljött az alkalom, 50-60-70-re felgyorsítok és otthagyom a retekbe... Aztán egyszer csak látom a tükörből, hogy valami nagyon gyorsan jön utánam. Természetesen az elmebeteg Peugeot-s volt az és szinte szó szerint tapadt rám. Jött egy útszakasz, ahol már 70 a megengedett, ott sokan szoktak 80-90-nel is menni. Mentem, hogy hagyjon már békén, de annyival jött utánam, amennyivel én is mentem... :S :/ Ha 90-nel, akkor ő is nyomta neki annyival. :SSSS


Elérkeztünk egy körforgalomhoz, nekem az elsőnél ki kellett volna mennem, de tettem egy próbát. Tettem 1-2 kört, várva, hogy mit reagál rá. Az első körnél végig jött utánam, a másodiknál már azt láttam, hogy megállt az egyik kijárónál. Ezután kimentem, ahol eredetileg akartam és kész, többet nem jött utánam. De eléggé elkezdett dobogni a szívem. Inkább az autót féltettem, nehogy összetörjön vagy letoljon az útról. Azt se tudom, hogy hányan ülhettek abban a Peugeot-ban, de aki vezette, az biztos, hogy valami beteg ember lehetett. Bedrogozva és bepiálva nem volt, mert a vezetése elég tudatosnak látszott sajnos... Tudatosan volt ilyen elmebeteg. Esetleg még az is eszembe jutott, hogy nem bűnözők lehettek-e... A kocsi összetörése mellett attól is tartottam, hogy ha többen ülnek a Peugeot-ban, lehet náluk pisztoly és kirabolhatnak /mikor előttem cammogott 20-30-cal, akkor vetődött fel bennem, hogy meg akarnak állítani/.



Valakinek volt már része ilyenben? Mit lehet tenni akkor, amikor szinte semmi forgalom nincs már éjszaka? Tényleg bűnözők lehettek vagy valami elmebeteg /aki nem tudom, hogy kaphatott jogsit/?


2015. jan. 17. 21:51
1 2 3 4 5 6
 1/55 szántóvető ***** válasza:
51%
nem kell villogni és dudálni,ennyi.
2015. jan. 17. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/55 anonim ***** válasza:
100%
Ilyenkor azt tenném, hogy beállnék egy kapubeállóba egy ház elé... mintha hazaértem volna. Várnék vagy öt-tíz percet amíg elmegy az elmebeteg.. és szépen hazavezetek.
2015. jan. 17. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/55 anonim ***** válasza:
48%

Ezért kell 200-300 lóerő, nyomsz egy negyed gázt, peugeot 1.1 nem tud mit kezdeni..

Ezért nem szeretem ha megkérdezik minek 100le feletti autóü, itt a példa, nem volt elég erő a kocsidba, egy kis peugeot nyom egy padlót és nem tudsz elmenni mellette.. ez gáz, és életveszélyes.

Mondhatnád jogosan hogy ez irracionális, bizalmi elv meg minden, de itt az élő példa.

Nekem volt egy Merci 100-al ment előztem, és érdekes 170-el mentem mire megelőztem országúton, mert eszébe jutott rálépni a gázra, de a lényeg, hogy megelőztem, utánna nem is láttam, hagy izmozzon a kis 2.2 cdi-vel, megspórol 200 ft-ot vehet egy gömb fagyit.

2015. jan. 17. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/55 anonim ***** válasza:
100%

2. Az se jó, mi van ha tényleg elmebeteg, és beáll mögéd, és patt helyzetbe kerülsz, nincs menekülőút ha szükséges lenne, sose tudhatod, kiszáll, érted..

ha van egy 2 tonnás kocsid nem tud lelökni az útról mész 80-90-et nem tud veled mit kezdeni, majd megunja amíg ténylegesen hazaérsz. Bár egy sötétfekete presztízsautóval ritkán mernek kötekedni.

2015. jan. 17. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/55 anonim ***** válasza:
0%
" Gondoltam, minek siessek, 5-10-zel gurulgattam" Ö is ugy gondolta minek siessen elötted? Te meg akarod határozni, hogy ö hogyan haladjon, akkor neked mi a kifogásod a forditott szereposztás ellen?
2015. jan. 17. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/55 anonim ***** válasza:
Rendszámát felírtad?
2015. jan. 17. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/55 anonim ***** válasza:
4. oké, megírtad, mit nem tennél ilyen helyzetben, de azt nem, hogy MIT TENNÉL? :)
2015. jan. 17. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/55 A kérdező kommentje:

Igen, a kapubejáróba való beállás azért is lehet gázos, mert ha netán kiszállnak 3-4-en, van náluk kés /rosszabb esetben pisztoly/, szépen bekopognak az ablakon, hogy szeretnének valamit /na vajon? :S/, akkor kész...



Első: értelmeset mondtál... Ha valaki paraszt, nyilván rádudálok és rávillantok. Jogosan. Ha pedig valakiből egy dudálás/villantás ezt váltja ki, hogy kilométereken át szopasson, annak nem való se vezetés, se autó, hanem pszichológus...

2015. jan. 17. 22:15
 9/55 anonim ***** válasza:

7.

Nem szoktam dudálni, meg mutogatni, villogni is max sztrádán biztonsági szempontok miatt, de nem tolakodóan.

Ha valaki még is ilyet csinálna, mint a kérdezővel, amíg nem éri el az ingerküszöbömet addig nem foglalkoznék vele, ha az életemet veszélyeztetné, akkor sokféle megoldás van két véglet, most nem írhatok le mindent. De legegyszerűbb, hogy nyomsz egy padlót és otthagyod a 'csába, és nincs konfliktus.

Az a baj sok embernek nincs rendben az idegrendszere, és az is elég ha rádudálsz, és bekattan, ezért én hanyagolom lehetőség szerint.

2015. jan. 17. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/55 anonim ***** válasza:
100%
Távolságit felkapcsolod hosszan, előbb fogja megunni a vakvezetést, mint te a döcögést :-)
2015. jan. 17. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!