Helyesen döntöttem?

Nehéz kérdés. Két ilyen ismerősöm is van aki pont ilyen helyzetben volt mint te. Az egyik egy külföldi srác, ő is mérnöknek tanult, pont így fogalmazott mint te. Sajnos nem tudom mi lett vele, befejezte e, mert már pár éve elvesztettem vele a kapcsolatot... Ahogy megismertem, majdnem teljesen biztos vagy benne, hogy most ezzel foglalkozik.

A másik ismerősöm jogásznak tanult, szintén ugyanígy volt ezzel.

Ő befejezte az egyetemet, doktorit is szerzett, dolgozott 1-2 évet ügyvédként, most otthagyta és szülésznek tanul.

Ahány ember, annyiféleképpen végződik.. van aki megszereti a szakmáját, van aki nem.

Én azt mondom, hogy hagyj magadnak időt (akár 1-2 évet), gondolj át mindent alaposan, a jelent is, jövőt is, használd az önismeretet hozzá, a személyiség is sokat számít! Az, hogy nem tudod mit csinálhatnál helyette, nem azt jelenti hogy nincs más ami boldoggá (boldogabbá tehetne) csak még nem találtad meg.

Ha tovább gondolkozol ezen, mint 10 másodperc akkor nem jó irányba haladsz.

De valaki 50 évesen jön rá mi szeretne lenni.

Ismerős.

Én is éreztem így több ponton mindkét szakomon ráadásul.

Az elsőt nagyon szerettem az elején, tényleg jól éreztem magam az első évben, lelkes voltam, jól is ment... Aztán bejöttek azok a tárgyak, amik a szakma lényegét adják és onnantól mintha elvágták volna. Akkor jöttem rá, hogy nulla önismerettel hoztam ezt a döntést és csak képzeletben tűnt jól az a szerep/karakter, ami nem is én vagyok és nem is akarok én lenni, mint szakember. Utáltam, halogattam, elmentem passzívra, gyűglődtem fél évet, visszamentem, felvettem minden tárgyat, amit tudtam, hogy egyszerre legyek túl a nagyján (mint mikor lenyeled az orvosságot, befogva az orrod, hogy ne érezd az utóízt sem), utána a szakdolgozatommal nyűglődtem, az utolsó évben tudtam, hogy a szakma sem érdekel, mert kellemetlen számomra a munka jellege, túlkorlátozva érzem magam benne, nagyon költséges továbbképzéseken kellene résztvennem hozzá, ahhoz meg honnan legyen pénzem, amíg nem dolgozhatok, szóval teljesen fölöslegesen diplomáztam le szinte, rosszul voltam az egésztől a végére, de akkor már nem akartam kidobni ezt a 2 év kínt.

Elmentem dolgozni mindenféle hülyeséget, közben törtem a fejem, hogy mi legyek a korábbi tapasztalataimra alapozva, szóval én is azt a szakot választottam, ami kizárásos alapon maradt a listában, amiről az alapján húzogattam ki dolgokat, hogy mivel kapcsolatban hogy érzek, mennyire praktikus vagy sokrétű (hány irányba tudok kihátrálni, ha a fő csapásirány megint szar lenne) és nem az alapján, hogy mihez értek, egyáltalán miből van érettségim (újra is érettségiztem érte).

A második szakomnál ez máshogy alakult. Annak eleve úgy vágtam neki, hogy nincs ennél jobb opcióm, de ez is szar, mert semmi műszaki affinitásom és előzetes érdeklődésem nem volt, viszont úgy voltam vele, hogy tegyük fel, hogy bármit meg tudok tanulni, akkor legyen az a bármi ez. Legalábbis úgy éreztem. Mindenki be volt sózva, tudott extra infókat minden tárgy kapcsán, hatalmas nerdség ment még órák között is, én meg álltam ott, mint egy f*sz és csak szépen pedánsan tanultam, amit adtak, kritika nélkül benyaltam és begyakoroltam, mert tényleg nem volt semmi alapom ahhoz sem, hogy megkérdőjelezzem az egészet vagy egyáltalán elhelyezzem akármilyen dimenzión, hogy ezt hogy kell hasznosítani a gyakorlatban. Nem igazán hozott lázba az egész, bizonyos részekhez hülye voltam, más részekhez lassú és túlságosan "túlkomplikáló". Megyegetett, de nem élveztem, vagy a téma vagy a körítés miatt. Találtam morzsákat, amik nagyon tetszettek és láttam bennük szépséget, lehetőséget, szerettem velük foglalkozni kíváncsiságból is, de ettől függetlenül nem éreztem magam túl alkalmasnak, meg az egész nagyon idegen volt nekem és nagyon stresszes. Csináltam otthon szép dolgokat, elhittem magamról, hogy jó vagyok, a következő nap meg porbadöngölve éreztem magam számonkérésnél, mert éppen eljutottam a feladatlap első harmadáig, már adhattam is be és buktam is el az egészet.

Végül elkezdtem interjúzni a képzés második felében és találtam munkát is. Hát, az is jó nagy szar volt, untam magam, fölöslegesnek éreztem az egész eddigi küzdelmet, próbáltam unalmamban feltalálni magam, de nem igazán engedték, aztán inkább felmondtam, mert tényleg mindenki leszarta az igyekezetem, semmi sem változott, amióta felvettek és eltelt egy év... Ezután egy kis átmeneti időszak jött és ismét újabb állás után néztem, végül felvettek egy szakmailag komolyabb helyre. És basszus, azóta érzem magam jól és jónak. Nagyon sokat tanultam szabadidőmben is a munkámhoz, mert előjöttek dolgok, amikhez még nem voltam elég jó, de annyira hülye sem, hogy ne próbálkozzak meg azzal, hogy (jobb) megoldást keressek rájuk, ez pedig motivált és úgy éreztem, hogy mégis van, ami megy nekem, csak apránként kell lecsípnem egy-egy falatot az egészből és meg fogom tudni tanulni. Nem kellett kapkodnom, mint a számonkéréseken, nem tűnt értelmetlennek az egész munkám, megszűnt az a nyomorult gyomorgörcs, amit mindig éreztem a tanulmányaim alatt, mikor ezt a tudást vissza kellett adnom. Végre kreatív lehettem, előhozakodhattam az ötleteimmel és a legjobb, hogy látszódik a fizetésemen is a haladásom és ez az egész tök motiváló számomra.

A sztori lényege:

Lehet, hogy úgy érzed, nem vagy rá alkalmas és lehet, hogy nagyon is jól érzed. De az is lehet, hogy csak dolgoznod kell elkezdeni és megtalálod az utad. A szakok többsége nagyon más világ, mint maga a szakma és sok szakra az is igaz, hogy csak egy-egy tárgy fedi le azt, amivel te konkrétan foglalkozni fogsz.

Visszagondolva nekem az első szakom alapozó tárgyai (matek, szimuláció, modellezés) és a második szakom száraz, elméleti tárgyai (matek szintén, programozás, tervezéssel kapcsolatos elmélet) tetszett a legjobban. Minden másból hülye voltam, hülye vagyok és szerintem az is leszek. Fogalmam sincs a mai napig, mit jelent például pontosan az egyik záróvizsga tárgyam neve. Tudom, miről van szó, de nem állt össze fejben soha. Nem is érdekel, nem is értem, de nem is kell értenem már, mert nem azon a területen dolgozok. A pályakezdő munkák ergyák, főleg hogy sok helyen spórolási lehetőséget látnak a diákokban és csak az aktatologatás jut neki (lásd első munkahelyem). De ha megcsíped azt a kis szegletét az egész tanult katyvasznak, ami tetszett, akkor valószínűleg nagyon fogod szeretni, amit csinálsz.

Ha nincs ilyen, az valóban szívás.

Szerintem érdemes lenne végzett szakemberekkel beszélgetned és pozíció szinten körbenézned, hátha tetszik valami, aminek irányába célirányosabban haladhatsz és amiben megtalálhatod a helyed.

Említetted, hogy abban bízol, később megtalálod másban a számításaidat és tulajdonképpen ehhez gyűjtesz most tőkét. Van valami konkrétum ezzel kapcsolatban vagy ez csak amolyan vak reménykedés? Mert ha nincs és tényleg semmi jobb tipped nincs ennél, akkor maradj szerintem. Valami miatt ezer közül mégis ez tűnt a kisebbik rossznak, valószínűleg ha azt meg tudod mondani, hogy miért, akkor arra is rá fogsz jönni, merre érdemes elindulni. Ha pedig van valami a fejedben, ami vonzana, de nem mered, mert mondjuk nem tűnik jobb befektetésnek, érdemes egy kicsit többet gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne mégis a piacképesebb módon foglalkozni azzal.

Ennél többet így hirtelen nem tudok sajnos én sem hozzátenni.:s

Én is gépészmérnöknek tanulok/tanultam, de már nekem kb semmi nincs vissza.

A kettőnk közötti különbség, hogy engem erre a vonalra tereltek. Természettudományokat szerettem, viszont a gépek és az anyagok valamiért baromira nem érdekeltek, így nekem az első év után baromira nagy szenvedés volt az egész amikor bejöttek a szakmai tárgyak.

Gépelemek, gyártás, anyagismeret stb stb valami borzalmas volt. A gépészet egy olyan szakma amit valaki vagy szeret vagy utál. Köztes út nem igazán van. Baromi sokan hagyják el az egyetemet és végzés után pedig a pályát mert nem jön be nekik a gyártás és a gépészmérnökök baromi nagy része a gyártással, üzemeltetéssel foglalkozik.

Őszinte leszek, ha én újrakezdhetném akkor én nem ezt választanám mert nekem a f.szom kivan az egész szabványos hülyeségekkel, rendeletekkel amiket olvasgatni kell mert pár f.sz havonta/évente módosítgatja, hogy legyen pénze.

Biztos vannak olyan dolgok, ahol gondolkodni kell, de azok max gyáron belüli megoldások. Gyáron kívülre már meg kell felelni mindenféle fiszem, f@szom előírásnak, szerződésnek stb...

Ez persze lehet, hogy szükséges, de nem kellemes. Pénzben meg hogy jó-e... Hát figyelj. Nagyvárosok környékén kb nettó 300 ami elkérhető. Nyilván ha nagyobb tapasztalatod van akkor akár 400-500 is, de azért az nem az első hónap után lesz, és itt azért elég erősen kezd egy léc lenni ami fölé valószínűleg nem mész mint alkalmazott.

Nettó 300 pedig manapság azért nem egy nagy pénz. Ha kicsit jobb gyárban vagy akkor a 220-250 nettóban megvan sori munkásként is szakmával meg lehet 300 vagy afelett.

Még ha azt mondanám, hogy mérnökként nettó 450-et megkapsz kezdőként vagy 500-at, akkor igen. Azt mondanám, hogy azért van különbség egy mérnök és egy munkás között felelősségre és pénzben is és azért megéri tudni a sok szabványt meg a többit lapozgatni napi szinten, ha már egy ilyen bért elkérsz, de 300-ért kezdőként főleg ha nem is akarsz eltölteni ebben a szakmában 10-15-20 évet... Hát ez erősen rajtad áll.

Biológia kémia szakos tanár vagyok, imádom a tárgyaimat, de ott kellett hagynom a pályát. A fizetés siralmas, és annyi az előírás, olyan sok a gyerek, hogy lehetetlen normálisan tanítani. A mai napig vérzik érte a szívem, de ez van. Most egy vegyipari cégnél dolgozom, ha lenne pénzem elvegeznem a vegyészmérnökit, de emiatt nem vágom adósságba magam, mert már 32 eves vagyok, és lassan babát tervezünk a párommal, kelleni fog a pénz.

A nővérem csak a pénz miatt tanult, közgazdász,pénzügyes sosem szerette és annyira agyon sem kereste magát.

Nem tudom mi a helyes megoldás. De az szerintem fontos, hogy legalább kicsit is érdekeljen, amit tanulsz. Aztán mindennek van sok sok részterülete idővel talán kiforrja magát, merre érdemes menned, és persze milyen lehetőségeid lesznek. De legalább az irány legyen meg.