Más is van így, esetleg megfelelési kényszer?

Közvetlen módon nem támasztok magam felé nagy elvárásokat, mondhatjuk úgy is, hogy ha sikerül egy megajánlott kettes-hármast szereznem akkor minden további nélkül elfogadom, csak hogy ne kelljen tovább szenvednem vele. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne tudnám ötösre megcsinálni. Csak nem látom értelmét.

Már tavaly is volt pár szóbeli vizsgánk, de nálam ez szörnyű...

Amíg mások simán elmennek úgy vizsgázni, hogy csak pár tételt tudnak, addig én nem merek elmenni, amíg nem tudom az összeset, kívülről.

Sokszor előfordult az is, hogy egy négyest simán tudtam volna, ennek ellenére, inkább eltoltam a vizsgát, csak hogy 100%-osra menjen. Még tölteléktantárgyaknál is, csak azért mert szóban megy..

Írásbelinél nem stresszelek rá ennyire, mert ott nem kell fix témáról beszélnem, szerteágazó is a feladatok típusa.. de a szóbelinél egyszerűen van bennem ez a kényszer.. hogy a maximumot nyújtsam.