Úgy érzem, nem bírom tovább ép ésszel a gimiben. Hogyan tovább?

Idén lettem kilencedikes, és egy elitnek mondott gimnáziumba járok biológia-kémia tagozatra. Brutálisan rosszul teljesítek, körülbelül megvan a négyes átlag, de fizikából és történelemből is kettesre állok, ami miatt nagyon szégyellem magam. Előbbiből azért, mert egy kukkot sem értek a tanár magyarázatából, utóbbiból pedig azért, mert olyan mértékű lexikális tudást követelnek meg tőlünk, hogy azt képtelenség teljesíteni. Emiatt persze a tagozatos tárgyaimból sem vagyok kiemelkedő, mert minden időmet felemészti a fizikára való gyakorlás (általánosban szinte nem is volt fizikánk, itt meg olyan alapokat vár el a tanár, hogy az hihetetlen, így muszáj volt újrakezdenem a hetedikes anyagot), meg egyéb tantárgyakból is minimum elvárás, hogy négyes legyek. Év elején még könnyebben vettem az akadályokat, de mostanra teljesen kifogytam a motivációból, mincs meg hozzá az akaraterőm, hogy bármit is kezdjek ezzel a katasztrofális helyzettel. Iskolaváltáson már gondolkoztam, de elvetettem az ötletet mert nem vagyok az a típus, aki könnyen feladja, legalábbis régen ez volt rám jellemző. Szüleimmel pedig beszélni sem tudok erről, mert ahelyett, hogy segítenének, csak csesztetnek és kiabálnak velem, egyáltalán nem érdekli őket a sorom, "majd megoldom egyedül", ahogy mindig is tettem. Anyám is, apám is nagyon jó volt fizikából meg matekból, kémiából, de egyszerűen annyit nem tudnak nekem segíteni, hogy leüljenek velem öt percre, míg átvesszük mondjuk az alapszámításokat. Magántanárra pedig sajnos nincs pénzünk (kollégista vagyok, és kibökik a szemem heti ezer forinttal, amiből maximum éhenhalni tudok), az iskolatársaimat pedig nem akarom folyton zaklatni a kérdéseimmel, mikor nekik is megvan a saját problémájuk...

Most, hogy kipanaszkodtam és sajnáltattam magam, jöjjön a kérdés: ti mit tennétek a helyemben, gondolkozzak-e el komolyan az iskolaváltáson, hogyan fakasszak belső motivációt ahhoz, hogy végigcsináljam a gimit?

Előre is köszönöm a válaszokat!