Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Kihagyjam az első egyetemi...

Kihagyjam az első egyetemi évet, helyette dolgozzak? (Többi lent)

Figyelt kérdés
Kiszámoltam a pontjaimat a felvi.hu pontszámító-kalkulátor segítségével, és nem jutnék be az első kettő helyre, ahova jelentkeztem, hiába lenne jó a szóbelim. A harmadik helyre nem szeretnék menni, túlságosan messze van mindenkitől, senkit nem ismernék azon a helyen. Eléggé antiszociális típus vagyok, szóval nálam nem nagyon működik szinte egyáltalán az ismerkedés új emberekkel (és nem is szeretek ismerkedni). Számolgattam, hogyha megcsinálnék 2 középszintű nyelvvizsgát, az ugye plusz 40 pontot jelent, és akkor már be tudnék jutni következő évben a második helyre, ahova jelentkeztem. Szerintetek megéri egy évet kihagyni? Addig elmennék dolgozni, valamint járnék nyelvtanárhoz is. Tudok németül és angolul, ezzel nincs baj, csak még gyakorolni kell a nyelvvizsgára, mert a mostani tudásommal nem biztos, hogy sikerülne, de nem nulláról indítok. Nagyon szeretnék inkább a második (a legjobb az első) helyre járni, ahova jelentkeztem. Előre is köszönöm a válaszokat. Esetleg, ha valakinek van ezzel tapasztalata, nagyon kíváncsi lennék rá, ha részletesen leírná, esetleg megbánta-e, ha kihagyott egy évet vagy elment oda, ahova nem szeretett volna annyira.

2018. jún. 9. 19:03
 1/6 anonim ***** válasza:
Szerintem mindenképpen megérheti, ha mindenképp szeretnél egyetemre menni. Ha eléggé elszánt vagy, arra gondolok, hogy tán kivitelezhető a két nyelvvizsga. Hogyha kettő nyelvvizsgánál kétszer jár a többletpont, persze.
2018. jún. 10. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
29%

Nem kihagytam egy évet ezért, azóta teljesen mást csinálok. Épp egyetemre járok, de mellette dolgozom.

Szerintem ha most nem mész, akkor a klasszikus szülő fizet mindent szépen elfelejtheted. Gondolt át.

2018. jún. 11. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
54%
Szerintem mindenképp csinálj nyelvvizsgát, anélkül diplomát sem adnak, és később fogsz miatta szenvedni. Én elsőre rossz szakot választottam, 2 hónap után otthagytam, pedig akkor azt jelöltem elsőnek. Csináltam egy töri emelt érettségit, így államira bekerültem egy nagyon jó gazdasági szakra. Nem tudom milyen érettségiket csináltál, és milyen szakról van szó, egy emelt angol esetleg jobban megérhetné pontszámban, és könnyebb is mint a nyelvvizsga.
2018. jún. 11. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Engem ha nem vesznek fel oda, ahová szeretnék menni, csak a sokadik helyre, mindenképp kihagyok egy évet. Nekem megéri az az egy év maradás, ha utána több esélyem van ott tanulni, ahol tervezem. Tanulnék és dolgoznék én is addig.
2018. jún. 11. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim válasza:
72%
Sokan nem csak egy évet hagynak ki, és még meg is éri, ha két nyelvvizsgával leszel gazdagabb. Plusz, a későbbiekben sem lesz hátrány munkatapasztalat. Mellesleg két nyelvvizsga szerintem már 56 pont, mivel egy 28 pont. Sok sikert! :)
2018. jún. 12. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 MsOstrich válasza:
100%

#5

Nem kaphatunk 56 pontot hiába van 2 nyelvvizsga, mivel úgy van a rendszer hogy nyelvvizsga pontszámokra maximum 40 pont adható.


A kérdésre válaszolva:

Szerintem se éri meg, ha elmennél a 3. helyre ahol még csak jól sem éreznéd magad.

Nyelvvizsga mindig csak előny, ahogy már előttem leírták. (diploma, munka)

Ha engem sem vesznek fel első helyre valószínű én is dolgozni mennék, mellette pedig újra érettségiznék bioszból vagy másból csinálnék emeltet.

2018. jún. 19. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!