Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Barátnőm bevallotta, hogy...

Barátnőm bevallotta, hogy lövi magát. Mit tudok vele csinálni, tudok segíteni?

Figyelt kérdés

16 évesek vagyunk, osztálytársak gimiben. Intelligens egyébként, bizije szinte teljesen kitűnő volt, pedig elég erős suliba járunk. Érdekelnek mind a kettőnket a drogok, neki és nekem is elég "liberális" az életfelfogásunk, nem látok ebben semmi rosszat, talán pont ez hozott össze minket.


Otthon nem kap elég szeretetet, a szülei egész nap dolgoznak, ha meg otthon vannak, csak a húgával törődnek, tőle meg mindent elvárnak a nagy semmiért cserébe.

Elkezdett egy olyan sráccal mászkálni, akiről tudtam én is, hogy ad el cuccokat, altatót, nyugtatót, ilyesmit. Nem szóltam semmit. Aztán a szülei elvileg találtak nála valami port, amire azt mondta, hogy fogyasztó turmixhoz kell, nekem viszont elárulta, hogy ópium, és már jó egy hónapja csinálja, mert egész nap egyedül van a húgával, és nem bírja bezárva egész nap, hogy nem mehet ki egy percre sem, mert neki kell rá vigyázni, amivel nem lenne gondja, csak megőrül otthon. Erre mondtam, hogy oké, akkor most szépen abbahagyod, majd én segítek, de ő közölte, hogy hagyjam, majd ő megoldja, nem akarja, hogy ez csessze szét a barátságunkat.

Tegnap, mikor találkoztunk, láttam, hogy szúrásnyomok vannak a kezén, rákérdeztem, először tagadta, aztán bevallotta.


Nem engedi, hogy segítsek (mondván, hogy nagyon szeret, inkább ne is beszéljünk róla), gondolkodtam rajta, hogy szólok a szüleinek, bár még nem sokat beszéltem velük, de egyszerűen annyira félek, hogyha folytatja, akkor elveszítem...

Nem őt hibáztatom, azt mondta, erre nem tudta, hogy ilyen hamar rá lehet szokni, neki ezt nem mondták. Inkább azt a f.szt, aki látja, hogy szenved, és még így is eladja neki.


Ne haragudjatok, elég hosszúra nyúlt, és még így is van egypár részlet, amit nem írtam le, vagy lehet, hogy nem világos. Ha valaki tud segíteni, azt nagyon megköszönném.


2011. júl. 29. 15:27
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:

16:06

Én élből azért pontozom le minden válaszodat, mert azt tanácsoltad neki, hogy hagyja magára a barátnőjét. Magyarul semmi emberség nincs benned.

2011. júl. 29. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 anonim ***** válasza:

"Magyarul semmi emberség nincs benned."


Ez nem emberség kérdése.

Először mutass fel példát, hogy jó-e az, hogy ő is szendved vele pár évet, majd

A.: tönkre megy vele együtt

B: később hagyja el.

Élből lepontozás helyett inkább gondolkodni kéne és nem a szamaritánust játszani.

Ha neked sikerült kijönnöd ebből vagy a párodnak (láttam, hogy mondat, írjon neked e-mailt) akkor gratulálok. Ez az emberek 1-2%-nak sikerül.

Ezek a fránya arányok...

nekem ne papolj emberségről!

2011. júl. 29. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:
Az az igazság, hogy a válaszadók többsége nem ismer kemény drogost. Sajnos eljutnak addig a szintig, hogy el kell fordulniuk tőle. Több tragédia nem történt volna meg. Például, amikor a drogos gyerek terrorizálta a szüleit, pénzt követelt, lopott tőlük, bántalmazta őket. Édesanyjának rámentek az idegei, és álmában a férje vadászfegyverével agyonlőtte.Talán azért kéne szólni most, hogy idáig ne fajuljon el. Most még lehetne segíteni, de nem is olyan sok idő, és már az agya is megbomlik.
2011. júl. 29. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!