Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Csak én vagyok túl érzékeny,...

Csak én vagyok túl érzékeny, felfújom a dolgokat?

Figyelt kérdés
Most kezdtem a második évet az egyetemen. Jóban vagyok minden csoporttársammal, jófejek, azonban mindenki eléggé távolságtartó. Lehet velük beszélgetni, de max a suliról, aztán mindenki megy a maga dolgára. Alig vártam, hogy a volt gimis, egyik legjobb barátnőm is idén elkezdje az egyetemet ugyanabban a városban. Tavaly még máshova járt, de állítom akkor többet keresett, mint most. Még a nyáron mentünk 1-2x bulizni, megbeszéltük, hogy majd ősztől többet találkozunk, elmegyünk ide-oda, délutáni programokat csinálunk és együtt fogunk bulizni is. Erre jött a gólyatábor és összetalálkozott pár környékbeli csajjal, össze is állt velük, holott alig ismeri őket, max látásból és ők nagyon is különböznek tőle, még ő maga is mondta. Mégis állandóan velük lóg, a gólyatáborba is esze ágában nem volt felhívni, pedig mondtam, hogy lehet megyek, de teljesen el voltam felejtve. Aztán megkezdődött a suli, azóta folyton egymásnak írogatnak facebook-on, egyfolytában egymás dolgait lájkolgatják, a közös élményeiket részletezik, mindeközben én ugyanebben a városban vagyok egész nap, és a volt legjobb barátnőm tesz rám nagy ívben. Tegnap odamentem hozzá, akkor is csak egy felszínes csevejre futotta, jól lehúzott információkkal, mi merre hogyan, aztán azóta is le vagyok... Ma pl lett volna egy közös óránk (amúgy más szakra járunk, de az újdonsült barátnőivel is más szakokra járnak), de a közös órára be sem dugta az orrát, holott tegnap meg volt beszélve. Szerintetek jogosan sértődök meg ezeken? Jogosan érzem azt, én csak a szamár szerepét töltöm be? Biztos vagyok bent, hogy ha az új barátnői mennek buliba vele, én le leszek ejtve, ha nem mennek vele, akkor meg majd hív engem. Mi ilyenkor a helyes szerintetek? Mivel leckéztethetném meg, hogy tudja, velem ezt nem teheti? Nem értem, tök jó barátnők voltunk, míg messzi egyetemre járt, még akkor is gyakran találkoztunk, erre idejön, ahova én is járok, és innentől le vagyok...?! Én vagyok túl érzékeny, vagy tényleg ő a bunkó?
2011. szept. 6. 18:44
1 2 3
 1/22 A kérdező kommentje:
Ja, és a facebook-os írogatásaik mellé még annyit, hogy a napi 15 kiírás meg 20 lájk mellett annyira nem veszi a fáradtságot, hogy az én üzenetemre válaszoljon!
2011. szept. 6. 18:45
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
Annyi az egész, hogy ejted te is, ahogyan viselkedik veled nem érdemli meg, hogy egyàltalàn idõt pazarolsz rà. Keress ùj baràtnõket, de ne görcsösen.
2011. szept. 6. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:
Elég nehéz újakat szerezni, próbálok 1-2 embert elhívni ide-oda, de mindig mindenki siet haza, vissza a kollégiumba. Mindenki nagyon magánakvaló. :( Ezért reméltem, hogy majd idén jobb lesz, ha ő is oda jön tanulni... de nem...
2011. szept. 6. 19:02
 4/22 anonim ***** válasza:
73%

Nem tudom, szerintem másodéves egyetemistaként ezt már nem kellene ennyire felfújnod. Természetes, hogy a gólyatáborba barátkozni jár az ember, nem pedig a meglévő barátságokat ápolni.


Nekem kicsit olyan érzésem van, hogy irigykedsz rá, mert neki van társasági élete az egyetemen, neked meg nincs. Én inkább itt keresném a probléma gyökerét és megoldását, nem a barátnőmben.

2011. szept. 6. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:
Az, hogy az üzenetemre sem válaszol, akkor bennem van a hiba? Csak rosszul esik, hogy én le se vagyok sz*rva, hogy információforrásnak én is megteszem, akkor megkeres, ha valamit nem tud, azonkívül le vagyok ejtve, holott tudja, hogy én is egész nap ott vagyok a városban, de csak akkor keres, ha infó kell neki a suliról, aztán még az üzeneteimre sem válaszol (többször megtörtént az elmúlt 1 hétben). Ha ló nincs, szamár is jó viselkedés...
2011. szept. 6. 19:17
 6/22 anonim ***** válasza:
100%
De itt te vagy a hibàs, mert hagyod neki. Gondolom ha keres,akkor ugrasz neki rögtön. Ne àllj rendelkezésére és akkor talàn elgondolkodik. Nem,nem vagy irigy csak baràtot szeretnél magad mellé.
2011. szept. 6. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

Az emberek már csak ilyenek, oda mennek ahol jobban érzik magukat, én is tapasztaltam ezt néhány régi haverommal, azóta nem nagyon foglalkozok velük.

Jobban teszed ha többet nem keresed különösebben a társaságát, persze azér ha az utcán összefuttok még köszönhetsz neki meg lehet pár szót váltani de többet nem éri meg vesződni vele.

2011. szept. 6. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
73%

Volt nekem Kolozsváron egy nagybátyám, már meghalt vagy 20 éve. Amikor egy ilyenszerű sirám-sorozattal álltam elé, akkor azt mondta: Ülj le fiam, és kezd el mesélni a saját hibáidat... Na, halljam...

És rávezetett arra, hogy egy kapcsolathoz min. két ember szükséges, akik kb. hasonló hullámhosszon "rezegnek".

Nem tudom hogyan jutottál el az egyetem második évéig, a szöveged egyértelműen egy 12-13 éves szintjét mutatja. Azt hiszem, annyi is vagy...

2011. szept. 6. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
20 vagyok, és nem értem, mi a baj a stílusommal. De nem is kor vagy szövegbírálatot kértem, már elnézést. És azon okból írtam, mert már kezd tele lenni a hócipőm az ilyen "barátnőkkel", ugyanis nem ő az első, aki tesz rám magasról, és emiatt száműznöm kell az életemből. Gimiben még volt kapásból 10 barátnőm... azt hittem, az egyetem még sokkal jobb lesz... aztán kiderült, hogy klikkes csoport vagyunk, mindenki csak a sajátjaival lóg... az itthoniakat pedig szépen lassan elvesztettem. Lassan barát nélkül maradok, ami nagyon rosszul esik, főleg, hogy nem tudom, mit csinálok rosszul. Hogy miért nem lehet legalább egy üzenet erejéig odafigyelni rám 9 év ismerettség után, hogy miért jobb az, akit még csak 1 hete ismer, és az még oké, hogy velük van, na de engem miért kell 100%-ban hanyagolni, hogy a megbeszélt közös órára be sem jön, és még egy üzenetet sem dob, hogy ne várjuk?!
2011. szept. 6. 19:47
 10/22 anonim ***** válasza:
100%
Most màr valóban felfùjod a dolgokat. Nem érted ne foglalkozz vele.
2011. szept. 6. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!