Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Jogosan esett rosszul? Hogy...

Jogosan esett rosszul? Hogy kellett volna reagálnom?

Figyelt kérdés

Dolgozni mindig az ő kocsijával megyünk, mivel útba esik neki a munkahelyem, ezért együtt indulunk és útközben kitesz a munkahelyemre. (de nem élünk együtt)

Reggel elszöszmötölte az időt, már eleve később szálltunk be a kocsiba és neki eszébe jut, hogy vmit még meg kell csinálnia a szobájában. Mikor ezt elmondta, húztam rá a szám, meg oda is tettem hogy akkor el fogok késni, erre ironikusan: "akkor nem csinálom meg, majd vki más megcsinálja helyettem, és ezért ne hisztizz már megint!"

otthagyott a kocsiban, mikor visszajön, mondta h igazán mehettem volna neki segíteni, helyette csak ültem a kocsiban. Mindezt fennkölt hangon. Egész úton csak annyit mondtam, hogy utoljára beszélt velem így, senkinek nem engedem meg ezt a stílust. Mikor kiszállnék mondja, hogy ő nem lesz a pincsikutyám, nem fogja azt csinálni amit akarok és mondok és ne fenyegessem őt és ne parancsolgassak neki.

Rácsaptam az ajtót, 3 percre rá írja az sms-t, hogy ne haragudjak rá.

Tudniillik az előző kapcsolataimban kihasználtak az exeim, úgy bántak velem mint egy mosott ronggyal. Most már nem tűröm el ezt és ezt ő is tudta régen, nem értem miért beszélt velem mégis így. Mit csináljak?

22L


2012. ápr. 20. 15:47
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%

Erről az egészről egy szó jut eszembe: gyerekes.

Mármint mindketten gyerekesen viselkedtek.

Bolhából csináltatok elefántot, mindketten felfújtátok.

Te is kérj bocsánatot, ahogy ő tette és felejtsétek el.

2012. ápr. 20. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
100%
Ja, hát arról nem volt szó, hogy a barátjának teher a furikázás. Ha így van, miért nem mondja meg?
2012. ápr. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

A reggelekben egyedül a szex a jó, és ezt komolyan mondom.


Sem nekem sem a páromnak nincs arra energiánk reggel, hogy átérezzük a másik problémáját. MI is együtt járunk munkába, bár mi együtt is élünk, de van olyan, hogy kifejezetten kérem, hogy ne szóljon hozzám, mert reggelente nagyon hisztis tudok lenni.


Ő frusztrált volt mert nem tudta megcsinálni a dolgát, te is, mert késésben voltál.

Oké, hogy nem volt szép, de erre ő is igen hamar rájött. A szüleiddel is veszekszel annak ellenére, hogy szereted őket, nem?

2012. jún. 1. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!