Kezdek kétségbe esni. Mi ez?

Az összes barátnőm a gazdag-negyedben lakik. Olyan dolgaik vannak, amilyeneknek ha max. a negyede meglenne nekem, már-már a világ legboldogabb emberének érezném magamat (pl.: normális, segítőkész család; modern, nagy, meleg ház; sok divatos ruha, hangszer, stb.). Náluk nincs olyan, hogy nincs rá pénz, és velem is eszerint bánnak. Lazán kivesézik előttem, hogy milyen welness fürdőben voltak, melyik zongoradarabot tanultak meg (életem 2. legnagyobb álma egy zongora), hogy nyáron Afrikába mennek. Nálunk ilyenre még álmunkban sem lenne pénz, míg nekik ez teljesen hétköznapi (az is, hogy minden nap éttermi kaját esznek), és nekem rossz érzés, hogy ehhez semmit nem tudok hozzászólni. Egyeseknek a zsebpénzük annyi, mint az anyukám egy havi fizetése. És hiába tudják, hogy nálunk mi van, totál nem törődnek vele. Ez abból a szempontból jó, hogy önmagamért szeretnek, amiatt viszont nem, hogy kisebbségi komlexusom lesz. (Például múltkor az egyik barátnőm valami WII-s játékról beszélt, míg én csak néztem, hogy milyen az a WII. Vagy hogy legtöbbször azért nem tudnak fuvarozni, mert a roncs kocsinkkal apa vagy anya dolgozik, értük meg a második sportkocsiukkal jöttek.). Azt nem sajnálom, hogy van nekik, azt viszont igen, hogy ilyen tekintetben totálra nem tapintatosak.

Ami viszont a legjobban bánt, az az állítólagos legjobb barátnőm viselkedése. Semmiben nem hagyja, hogy több legyek nála. Se tulajdonságilag, se tehetségileg, se azt, hogy nekem olyan barátnőm legyen, aki nem bírja őt jobban. Életem legnagyobb álma egy ló. Ő meg csak úgy egy átlagos hétköznapon kért egyet, (miután ezt az álmomat megtudta) és pár nap múlva kapott is egy bérlovat. Vagy amíg ő nem jött az osztályba, csak én írtam (könyvet). Ő viszont ezt is megtudta, elkezdett írni, és ezt szét is kürtölte. Szóval ő lett az "író", engem meg elfelejtettek (mert nem szoktam hirdetni). Meghívom magunkhoz mondjuk 3 órára, és ő csak fél 5-re érkezik meg. Nálunk a csúnya beszéd tilos, neki meg mindien második szava az, hogy b+. És nem diszkréten mondja, üvöltve. Kértem, hogy ne tegye, de magasról tesz rá.

Most mit csináljak? Már egy kis senkinek érzem magamat közöttük. Eddig próbáltam élvezni a társaságukat, de azért ott van az a konkrét társadalmi szakadék, ami köztünk van. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hiába próbálom. Tényleg lehet ekkora jelentősége a pénznek? :( 14/L