Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit tehetnék, hogy ne legyek...

Mit tehetnék, hogy ne legyek buta?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, mások is, és én is butának tartom önmagam.

Lényegében már 15 éves korom óta folyamatosan megkaptam.De nem csak úgy,hogy "te kis buta" hanem legtöbbször kibeszélésekből hallottam vissza, vagy teljes komolysággal mondták.

Természetesen nem véletlen, mert tényleg buta vagyok, van matek, és nyelvi felmentésem is, ezekből nem is érettségiztem. (ezt szinte senki sem tudja aki butának tart, hát ha még tudnák)

A matekot alapvetően szeretem, és gyorsan tudok fejben számolni, de leginkább természetes számokkal.A nagyobb számok sem jelentenek gondot, de mint tudjuk, a matek nem ebből áll, ezért lettem felmentve.

A nyelv pedig onnét ered,hogy mindig kinevettek, így egyáltalán nem merek megszólalni idegennyelven, de egyébként a 70%-át értem annak ami le van írva, és annak is amit mondanak.

Az érettségimben három négyes, és két hármas szerepel. (a történelem, és a magyar nyelv a négyes, valamint a földrajz)

Az angol felmentésemet bánom, mert szerintem egy kettesre megtudtam volna csinálni, de most már mindegy (csak az utolsó évben mentettem fel magam, így addig végig tanultam, és sosem buktam)

A magyar történelem a kedvencem, ez az egy amiben jobb vagyok az ÁTLAG embernél.

Viszonylag sokat is olvasok, de lényegében ennyi minden pozitívum amit a tudásomról eltudok mondani.

Mivel én is butának tartom magam, úgy védekezek,hogy keveset beszélek, a "hallgattál volna" elv szerint.Igaz, az bölcs, de lényegében azt jelenti.

A gondolkozásom lassú, de ha van időm gondolkozni, akkor egy okosabb ember eszén is túljárok (volt rá példa). Elsősorban biztosan ebből fakad,hogy butának gondolnak,tehát hogy lassan gondolkozom, de ettől függetlenül van igazságalapja, csak rosszul esik,hogy bármit teszek, meg se szólalok, de látják,hogy buta vagyok.

Az egyik munkatársamat kikezdték páran,mert mindig késett, vagy be sem jött, de a főnök kedvelte, így nem lett kirúgva, ám végül azért mert kikezdték felmondott, de előtte még közölte,hogy mennyire szar ez a hely, hogy kedve sem volt bejárni, mert itt mindenki egy sötét bunkó, itt vagyok én, aki annyira sötét,hogy az 1+1-et az ujjain sem tudná összeadni. (meg még egy másik munkatársamat nevezte meg konkrétan, neki is valami hasonlót mondott)

Nekem ebben két dolog fájt nagyon.

1. Sosem bántottam ezt az embert, sosem szóltam be neki, és nem mondtam róla rosszat.

2.Még kedveltem is, és szimpatikus volt, annak ellenére,hogy a legtöbben utálták.

(ja, és 2x 5-10 percet beszéltem vele amíg együtt dolgoztunk,ebből szűrte le a rólam alkotott képét)

De már régebben is két munkatársam butának nevezett, és az egyik még úgy is magyarázott mintha valami értelmi fogyatékossal beszélne.

Az előző munkahelyemen is volt ilyen, a középiskoláról meg már ne is beszéljünk.

Emiatt már kezd szó szerint depresszióm lenni, sokáig nem tartottam magam butának (okosnak sem) de annyira lenyomtak,hogy maximálisan elhiszem,hogy buta vagyok.Mondják,hogy pedig jó a helyesírásom is, meg hogy a szókincsemmel sincs gond, de ez annyira kevés.A papírok, és a való élet is azt mutatja,hogy nagyon is az vagyok.

Tényleg nem tudom mit tehetnék, hiába olvasok könyveket, hiába olvasok utána dolgoknak, és jegyzem meg azokat, nem változik semmi sem.

Iszonyatosan letud hozni az életről az egész, volt már,hogy az öngyilkosságon is elgondolkoztam emiatt, mert ha már buta vagyok, megtehetem.

(csak ehhez meg gyáva vagyok, úgyhogy bukott a történet)


2016. máj. 4. 15:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem legyél politikus, ott nem fogsz kitűnni a sorból:)


De komolyra fordítva a szót: szerintem kezdj el könyveket olvasni, mondjuk határozd el, hogy minden nap olvasól 2 órát szépirodalmat, vagy valamilyen tudományos könyvet, vagy igazából olyant ami érdekel.


Rendőrnek is mehetsz, az is egy lehetőség, amerikában például, egy bizonyos számú iq felett nem is vesznek fel.


Végezz el egy iq tesztet is, hogy lásd, tulajdon képpen mennyire is vagy buta, de szerintem ezen sajnos nem lehet változtatni.


Viszont !!! A legsikeresebb embereknek az életben, nem is az iq-juk nagy, hanem az érzelmi intelligenciájuk. Azt is mérd le, hátha az magasabb. Én magamat fogyatékosnak tartottam, vagyis nem pontosan annak, inkább másnak, és megmêrtük az IQ-m és 133 lett. Az átlag 100 és 110 között van. Az érzelmi intelligenciám is viszonylag magas lett 127.

2016. máj. 4. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem lehet, hogy nem buta vagy, hanem enyhe fokban autista? Butának nem tűnsz az írásod alapján.
2016. máj. 4. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

2-es

Gondoltam rá, de anyukám gyerekkoromban elvitt egy ilyen jellegű kivizsgálásra, és ott azt állapították meg,hogy nem vagyok az (teljes mértékben kizárták).

Valamint volt már tartós párkapcsolatom is (amire sok autista nem képes), és sajnos semmiben sem vagyok kiemelkedően jó (ellenben jó néhány autistával, mondjuk erről hallottam már,hogy tévhit).

Hiába van egyfajta érdeklődésem a számok iránt, mint sok autistának, ezt inkább anyukám révén örököltem, ő szintén gyorsan számol fejben,oszt,szoroz,összead,elvesz.

A történelem meg érdekel, ezért sokat foglalkozok vele.

Ezen kívül barátaim is vannak, és mindig is voltak.Az emberekkel is tudok beszélni, bár nagyon távolságtartó vagyok, így leginkább a magázódással tudok jól kommunikálni, ha tegezés, és magázás határán van az illető, akkor az megtud zavarni, az ilyeneknél szokott gond lenni, de a lényeg,hogy igénylem, és jól is érzem magam társaságban.

Sőt, meg is szoktam magam védeni, de mindig "hátulról" támadnak, a hátam mögött beszélnek ki, és sosem tehetek ellene.

(a kolléga a kifakadását a főnök előtt tette, egy másik munkatársam volt a fül és szemtanúja, ő adta tovább nekünk)

2016. máj. 4. 16:19
 4/11 Sztepi válasza:

Szia!

Én csak azt tanácsolom neked, hogy próbáld elterelni erről a gondolataidat, hidd el, más embernek is feltűnik ha sokat foglalkozol ezzel a problémával és annál jobban bántanak majd, próbálj talpraesettebb lenni, hogy ne érezd magad roncsnak. Mindenki életében van mélypont, de ha sikerül legyűrnöd, sokkal erősebbnek fogod magad érezni. Tehát ne a negatív tulajdonságaidra koncentrálj, hanem a pozitívakra, csináld azt amit szeretsz! Az öngyilkosságot pedig felejsd el! Minden fejben dől el, keress önfejlesztő tanfolyamokat és tényleg higgyj magadban, mert ha te nem teszed, más sem fog! Sok sikert kívánok! :)

2016. máj. 4. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Fejleszthető zenével , tesztekkel , logikai feladványokkal társassal kineziológus nlp tréninggel.
2016. máj. 4. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Annyit tennék hozzá, hogy próbálj barátokat találni, akik nem azzal foglalkoznak, hogy mit tudsz matekból vagy angolból. Az sokat segítene, hogy magabiztosabb légy.


Amúgy tényleg úgy működik a dolog, hogy az emberbe bele tudják dumálni, hogy buta, és a végén el is hiszi. És ha elhiszi, akkor már nem is erőlködik, és ettől még nehezebben fejlődik. Ördögi kör. És ha te is így állsz hozzá, akkor az látszik rajtad, és onnantól már nem is az eszedet nézik, hanem hogy eleve félszegen állsz hozzá a feladatokhoz.


Próbálhatsz olyan területet is keresni, amiben esetleg jó vagy. Ki tudja, lehet, hogy zseni grafikus vagy, vagy író, stb. :)

2016. máj. 4. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Lány vagy?
2016. máj. 4. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Szerintem a munkatársad, aki kilépett nem téged akart megbántani, nem neked szólt, amit mondott, hanem úgy általában a helynek.

Azért mert 2 ember azt mondta, hogy buta vagy, még nem vagy az!

A lassú gondolkozás sem butaság, legalább tudod magadról, hogy át kell gondolnod a dolgokat. Én is ilyen vagyok, nem szólok vissza rögtön, meggondolom, amit mondok. Ennek én inkább az előnyét érzem.

Különben is, mi a buta?

Nem vagy tájékozott? Olvass.

A munkádban jó vagy? Akkor máris van valami, amiben biztosan nem vagy buta.

Stb.

Olyan úgy sincs, hogy valaki mindenhez okos.

2016. máj. 4. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ha le tudtál érettségizni több tárgyból akkor olyan nagyon buta nem lehetsz. A lassú gondolkodás nem jelent feltétlenül butaságot a mondataid logikusak, összetettek.


Kellene csinálnod egy IQ tesztet, hogy kiderüljön hogy állunk a logikai intelligenciával.


Maga az IQ kis mértékben fejleszthető, leginkább éppen IQ tesztek gyakorlásával és más logikai játékokkal, rejtvényekkel. Ennél fontosabb azonban, hogy az életben az IQ-t jelentősen lehet pótolni műveltséggel. Ha az ember jól ismeri a világot, vagy annak valamelyik részét akkor okosnak tartják.


Ha különösen érdekel a történelem, akkor például továbbtanulhatnál történész vonalon, persze ehhez nem úszhatod meg a nyelvtanulást, mert angolból, és később latinból nyelvvizsgára lesz szükséged.

2016. máj. 4. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Ne vergődj az IQ-val!

Ne zavarjon én olyan 20 évesen ébredtem rá, hogy hiába néztek le nem vagyok elesett azóta már x szabadalmam van folyamatban stb

A lángeszek soha nem futnak be olyan karriert mint a szétszórtak

2017. máj. 23. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!