Minden művészetnek van egy "nem művészi" verziója is?

Filmművészet: A népszerű filmek nagyrésze olyan alkotás, amik semmilyen, vagy csekély művészi értékkel bírnak, látványfilmek, a történetük sokszor értékelhetetlen (például képregény filmek, Star Wars, minden karácsonykor a családi komédiák, hogy a televízióban lévő filmekről ne is beszéljek).

Írás: A kortárs szépirodalom haldoklik, a felkapott írók viszont nemhogy tehetségtelenek, de ennek ellenére népszerűek is. Klisések, rosszul megírtak, és sok ember büszke rá, hogy ő mennyit olvas és ezáltal milyen művelt (például Szürke ötven árnyalata, Twilight, de ide lehetne sorolni szerintem a Harry Pottert is, amit páran már a Háború és Béke szintjére emelik, annyira magasztalják).

Költészet: Talán ez a műfaj van a legrosszabb állapotban. A nagy magyar kortárs költőink rémes verseket írnak, már ha nevezhető a sajátjuknak vagy versnek, a külföldi írók pedig rájöttek, hogy azt is el lehet adni művészetként, ha két sort vet a papírra (például a Milk and Honey és ennek a társai).

Festészet: Itt annyira nem veszett el a remény, de az, hogy az igazi művészeket alig becsülik meg, aggasztó. Instagramon is rengeteg kiváló művész osztja meg alkotásait, mégis azok tartják magukat nagy művésznek, akik képről másolnak élethűen, mégis semmitmondóan vagy éppen azok, akik nem is festenek annyira jól, de megmagyarázzák azzal, hogy "ez az ő stílusuk".

Fotográfia: Itt inkább külföldön látható az a réteg, akik a látványra mennek, és az alapjában rossz képeiket több órás utómunkával javítják ki. Az viszont nem fotográfia, amikor a kép alig hasonlít az eredetire, mégis ők a népszerűek. A másik véglet pedig azok, sokszor influencerek van videobloggerek, akik fotósnak állítják be magukat, miközben vagy csak egy polaroidjuk van (amihez lássuk be, nem kell sok tudomány), vagy van egy apró gépük, ráraknak valami filtert, de közben a kompozícióról életükben nem hallottak, auto móddal csinálnak mindent.

Ezzel nem lenne bajom, az ő dolguk és ha nekik ez jó, hát élvezzék csak. Engem az zavar egyedül, hogy ezzel az igazi művészek helyét és lehetőségét veszik el. Az mondja magát "könyvmolynak" és műveltnek, viszont azt se tudja, ki Raszkolnyikov, az állítja magát filmszakértőnek, aki azt se tudja, ki Lars von Trier, a kislányok egy Milk and Honey után művészléleknek hiszik magukat, és aki telefonnal lefotóz egy pocsolyát, máris fotográfus. A mozikban kiszorítják a jó filmeket a folytatások, a vállalhatatlan horrorok és a fájdalmasan erőltetett vígjátékok, a könyvesboltok polcain egyre kevesebb a szépirodalom (múltkor a Bűn és bűnhődést kerestem,és azt mondták, már egy ideje nem nyomtatják újra).

Engem egyedül az zavar, hogy a "leegyszerűsített művészet" elveszi az igazi művészet helyét, a kettőt pedig egy dologként kezelik.