Hogyan nevezzük azt, amikor felhozok egy példát, amelynek alanyára E/2-ben hivatlozom, tehát úgy hívom, hogy „te”; „te” alatt viszont nem a hallgatóságot értem, hanem egy fiktív alakot vagy bármilyen embert általánosságban?

A lírai én ugye a vers elbeszélője, narrátora, aki nem egyenlő a költővel, mert a költő „én” alatt nem feltétlenül önmagát érti.

Arra vagyok kíváncsi, hogy van-e hasonló szakkifejezés erre a „te, de mégsem te” jelenségre.

„Lírai te”? „Hipotetikus te”?

Példa:

„Ha visszautazol az időbe, hogy megöld a nagyapádat, akkor nem születsz meg, és nem utazol vissza az időbe, hogy megöld a nagyapádat, tehát megszületsz...” – mondom én az egyik haveromnak.

„Te” alatt itt nyilván nem a haveromat értem, akinek a hipotézist mesélem, mert nem feltételezem róla (jobb esetben), hogy öngyilkos merénylőként megölné a saját nagyapját.

Van valami neve ennek a kifejezésmód-fajtának?