Lefordítanátok magyarra ezeket az angol szavakat? Dysonscious racism, Medicalization of Deaf people, Individual (discrimination), Institutional (discrimination) és ideological (discrimination)?

Köszönöm!

Válaszom a 2.-nak.

"A siketkulturához tartozó siketek nem értik, felháborítónak tartják a siketség orvosi megközelítését, és a gyógyítására irányuló törekvéseket, mivel az kulturájuk, közösségük alapját teszi tönkre."

Válaszom: Tisztázzuk le először, hogy mi az hogy siketkultúra. Az író ez alatt pontosan mit értett vagy gondolt?

A jelenlegi általános álláspont szerint a siketkultúra legfőbb sajátossága a jelnyelvhasználat, és az ahhoz kapcsolódó viselkedésminták, tényezők (szokások, életkor, amikor a siketség kezdődött, a siketség típusa, a nyelvi készség, a hallásmaradvány mértéke, a szájról olvasási készség, a beszédkészség, a személyiség, a családi környezet, az iskolázottság foka, intelligencia és a személyes preferencia. stb.) összessége a siket társadalomban.

A legtöbb siket ember nem úgy tekinti a siketségét mint egy fogyatékosságot, vagy mint egy megszüntetendő problémát. Sokuk számára inkább egy "állapot", amely része egy olyan kulturális tapasztalatnak, amelyet barátaikkal - siketekkel és hallókkal - közösen tapasztalnak meg, illetve élnek át. Nem magát a gyógyítást, hanem a hozzáállást, szemléletmódot utasítják el.

"A többség viszont, aki inkább fogyatékosságnak érzi a siketséget, értetlenüláll az előtt, hogy ők nem akarnak gyógyulni, eltérően a vakoktól. Úgy érzik, hogy a siket közösség tagjai azt akarják, hogy azok, akik elvesztették hallásukat, vagy siketen születtek, azok ne kaphassák meg a hallást, mint új érzéket, ami által több információhoz juthatnának, beilleszkedhetnének a társadalomba, és hozzájuthatnának mindahhoz, mint a többség. Úgy érzik, hogy ezzel a testi épséget sértik meg, és ezzel rombolnak."

Válaszom: Többség, aki a siketséget fogyatékosságként éli meg? :-))

Fogalompontosítás kell ide is. Siketség, mint olyan, egyrészt identitásfüggő, más megközelítésben - ami általánosan elfogadott és egyértelmű - olyan mértékű hallásveszteség, ami nem korrigálható segédeszköz viseléssel sem. Ezek az emberek - és ők vannak többségben! - általában jól elvannak, elfogadják a helyzetüket, a saját közösségükben megtalálva a helyüket.

Ha felnőttkorban válik valaki nagyothallóvá vagy siketté, annál érthető, hogy - mivel korábbi életvitelét nem folytathatta tovább, kapcsolatrendszerét (munkahely, párkapcsolat stb.) nagyon megterhelte a hallásromlás -, ők fogyatékosságként élik meg állapotukat, és szeretnék minden áron visszaszerezni hallásukat. Ez idáig teljesen érthető, és megérthető!

A siketkultúra tagjai ezzel szemben úgy gondolják, hogy a siketség nem fogyatékosság, hanem egy másik kultúra alapja, így nem hiány, hanem többlet."

Válaszom: Többlet? Inkább úgy mondanám, hogy az állapotból eredő "veszteségüket" más vele, egyenértékű tartalommal, dolgokkal váltják ki (siketkultúrával). Ettől érzik teljesnek, kereknek az életüket, úgy, mint bármelyik más nem fogyatékos embertársaik.

"Ha pedig hátrányba kerülnek siketségük miatt, akkor az a társadalom rejtett audizmusa miatt van, és ezért nem jutnak el hozzá megfelelően az információk."

Válaszom: Ez nagyrészt a társadalom nem megfelelő tájékoztatása miatt van...

"Úgy érzik, hogy a kulturájuk alapját képező siketség eltüntetésével nem gyógyítanak, hanem rombolnak."

Válaszom: Igen, valóban észrevehető az a tendencia a gyógypedagógiai oldalról, hogy - akár komoly orvosi beavatkozások árán, ami sokszor felesleges is, hiszen nincs kialakítva itthon egyáltalán a rehabilitációjuk (Hamburgban fantasztikus viszont!!!) - minden áron a többségi társadalomhoz alkalmazkodó embereket akarnak nevelni a hallássérült gyermekekből. Sok esetben információk egyoldalú és önkényes alapon történő megszűrésével próbálják a szülőket rábírni a jelenlegi gyógypedagógiában elfogadott álláspont elfogadására. A szülők többsége vidékről származó, témában egyáltalán nem vagy alig tájékozott emberek, akik a gyermekük javát érdeküket szem előtt tartva egyeznek bele olyasmibe, ami többet árt a gyermek pszichéjének, személyi fejlődésének, identitástudat zavarhoz vezetve.

Az implantáltak jó része ma pszichésen beteg, "senki földjén" tengődő felnőttek - többükkel beszélgettem is munkám során, tehát személyes tapasztalatom van! -, akiket a nem fogyatékos társadalom nem fogad be igazán, mert "furcsán" beszél, a siket társadalom úgyszintén nem fogad be, mert nem tud jelelni, azaz e tudásnak híján van. A két társadalom között lézengenek, nincs egészséges kapcsolatuk az őket körülvevő környezettel, sokszor énképük eltorzult, haragszanak a világra, stb.

Jó lenne, ha gyógypedagógia nem csak azt a kevés sikerrel rehabilitált hallássérült vagy implantált emberek példájával hozakodna elő példaként a hallássérült gyermekek szülőinek és a nyilvánosság elő, hanem az érem másik oldalát is úgyszintén bemutatná, így lenne mérlegelési lehetőségük a szülőknek, érdekelteknek, így fair, szerintem.

"Egyik fél sem képes belehelyezkedni a másik nézőpontjába, megérteni a szempontjait, és elfogadni álláspontját. Követelheti-e egy kultúra a testi épség feladását?"

Válaszom: Abszurd egy kérdés ez. :-)) Testi épség feladását nem követelheti semmilyen kultúra, de viszont a választás lehetőségét meg kell adni minden érintett személynek. A siketkultúra nem egy mesterségesen generált dolog, hanem egy állapotból adódó természetes folyamat eredménye, ugyanolyan jogokkal kell rendelkeznie, mint bármilyen más kultúrának, amit kölcsönösen tiszteletben kell tartani.