Miért tűnt el sok indoeurópai nyelvből a névszóragozás, mikor másokban megmaradt?

Jó a kérdés!

Nem vagyok nyelvész, de érdekelnek a nyelvek.

A dolog leginkább attól függöt mennyire állt az adott nyelv/nép a latinnal pontosabban ennek népi változatával vagy leszármazottjával (kivéve a románt) kapcsolatban.

A dolog használatközben történt: az emberek használták a nyelvet, nyilván a bezsélt nyelv különbözik az írottól. Ez leginkább a latin esetében szembetűnő, mondjuk a Krisztus utáni első századokban: az írott latin sok esettel 3 nemmel bír, és nincs névelője, kb.: olyan mint a Caesar-i vagy pár századdal korábbi időkben. A nép által bezsélt nyelvben viszont, megjelennek a névelők eltűnnek az esetek, a semlegesnem átcsúszik a másik kettőbe, a szóhasználat is megváltozik (semelyik újlatin nylevben nincs köze a ló szónak az "equus"-hoz, hanem a "caballus" gebe szóból jön).

Az emberek elkezdet egyszerűbben beszélni, és az ezekbenben a nyelvekben lévő elöljárók használatát kiterjesztették. Valahol a műveletlenségből fakad, egyes szerzők pl.: Petronius szerettek ezzel poénkodni, hogy az emberek mennyire műveletlenek, és milyen rosszul beszélik a latint. Másrészt a praktika is erős érv: az esetek nem feltétlenül voltak konzisztensek (minden declinatioban teljesen más mondjuk az egyes tárgyeset), amit viszonylag nehéz volt megtanulni a birodalomba érkező bevándorlóknak, rabszolgáknak vagy firissen provinciává váló területeken; sokkal egyszerűbb lett kitalálni elöljárókat.

Leginkább, azt hiszem a használat miatt alakult így. A latin használói akik rengeteg féle népek voltak, a koruk logikájának megfelelően változtatták (mondhati egyszerűsítették) az addigra már kevésbé logikus nyelvet.

Leginkább ott figyelhető meg az esetek etűnése, akik nyelvére komoly hatással volt a latin népies változata vagy újlatin formája, pl.: a gall s egyéb kelta nyelvek még a népies latin hatására, az angol a korai francia hatására, a holland szintén francia hatásra indult el ebben az irányban.