Melyik a leghosszabb magyar mondat?

Minden bizonnyal Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyvének magyar fordítása.

Egy mondat bármennyire hosszú lehet - főleg, ha megszakítod folyamatosan mindenféle közbevetéssel, sőt, még a közbevetések közé is közbevetéseket vágsz, ráadásul most elmehetnék egy olyan irányba, amely egy olyan mondatot eredményezne, amelyet addig írnék, ameddig csak bírom, és nem unom meg, mert leírom, hogy a közbevetések közötti közbevetések, és a közbevetések közötti közbevetések közötti közbevetések, és így tovább, ilyesformán ha egy órán keresztül írom ezt, akkor jó messzire jutok, és nem mondhatod, hogy nincs értelme, mert van, csak éppenséggel célja nincsen, de egy olyan mondatot is lehet fogalmazni, aminek értelme és célja is van, ennek ellenére rohadt hosszú, lásd példaként Krasznahorkai László könyveit, aki mindig rendkívül hosszú mondatokkal operál -, így nem érdemes azon gondlokozni, hogy melyik a legesleghosszabb magyar mondat, mert akár több ezer oldal is lehet egyetlen mondat, ez attól függ, hogy van-e arra személy, akinek van türelme, ideje, energiája, kedve, satöbbi, arra, hogy ezt mind-mind leírkálja, és lám, mégis lesz értelme, mert mindent lehet örökké taglalni, mindent körbe lehet járni századjára is, és minden egyes részletet el lehet magyarázni egyetlen egy mondaton belül is, de ez nem fogja azt jelenteni, hogy a mondat értelmét veszti, főleg, hogy lehet enélkül is mondatot írni, esetleg leírsz egy cselekményt, például: tegnap Karcsi sok tejet ivott, de eszébe jutott, hogy laktóz érzékeny, így az egész éjszakát a wc-n kellett, hogy töltse, ahol aztán eszébe jutott, hogy vajon akkor is ez történik, ha nem jut eszébe, hogy laktóz érzékeny, na mindegy ezt nálam sokkal jobban írók - azaz bármelyik író - meg tudja csinálni egy baromi hosszú mondatban, amely csak folyik, folyik, és a vége nem torkollik bele sehová, hanem csak megy, megy és megy, egészen addig, ameddig tart az emberi élet, amelynek végén még mindig nem lehet pontot tenni, mert jön a következő generáció, és az az utáni generáció, majd az az utáni generáció - itt érzékeltetem a tényét méginkább annak, hogy milyen végtelen mondatokat lehet generálni a halmozással, ahol nem lehet mondani, hogy értelmetlen, mert a halmozás semmit nem tesz értelmetlenné, pusztán csak unalmassá egy szöveget -, végül az egyik generáció pedig csak megunja, és kiteszi azt a nyomorult pontot a mondat végére, melyre annyira áhítoznak már, mikor eljutnak a mondatnak ezen szakaszára, de valaki csak lehúzza azt a pontot, ezáltal pedig vesszővé módosítja, így pedig folytatja, soha nem lehet abbahagyni, de én most mégis megteszem.

A magyar byelv hires a hosszu mondatokrol. Legalabbis egy kulfoldinek hosszunak tunnek.