Kinek jár az ülőhely a buszon, villamoson?

Nem te ülsz egyedül a buszon. Nyilván nem egy nagy csomagokkal utazónak illik felállni, és átadni a helyét. Én sem szoktam felugrani, ha pl. rosszul vagyok, gyenge vagyok, vagy nehéz a cuccom. Megteszi más. De ha normális állapotban vagyok, akkor átadom a helyen időseknek és kismamáknak is. De annak is, aki nem idős, de látszik, hogy rosszul van, vagy pl. be vagy gipszelve az egyik keze, akkor nyilván látszik, hogy nem tud normálisan kapaszkodni.

Nyugi, nem mindig tőled várja mindenki, hogy átadd a helyed :)

Ja, és ezért nem kell utálni az időseket. Nehezebben mozognak, könnyebben elesnek, stb.

Vannak a közlekedési eszközökön kiemelt helyek, mozgáskorlátozottnak, idős embernek.

Ezek jelezve vannak, itt, úgymond kötelező átadni a helyet egy felszálló jogosultnak.

Más esetben "nem jár" valamiféle kötelező erővel, marad az illem.

Mint ahogy a parkolóban is, na ott el sem foglalhatod, mert drága bünti lesz.

Akkor nem adod át és kész.

Én iskolába napi 3 órát utaztam hulla fáradtan.

Nagy ritkán átadtam a helyem azt a guta ütögetett, mikor pár megálló után leszállt a nyanya más leült én meg álhattam azon a buszon még fél órát a tömegben...

Le is szoktam róla.

Amikor középiskolába jártam,leszívott aggyal,dögnehéz iskola-megy egyéb táskával mindig álltam,sokszor féllábon,olyan sokan voltak az iskolai járaton.Közben hallgattam,ahogy a nyugdíjas nénik azt beszélik,hogy konkrétan 2 kiló krumpliért ültek buszra,mert Miskolcon olcsóbb volt,mint náluk.Idő mint a tenger,busz ingyen.

Amikor terhes voltam,számtalanszor nem adták át nekem a helyet,hozzáteszem,nem is fogadtam volna el,mert sokkal fittebbnek éreztem magam,mint előtte bármikor,plusz ha már nagy volt a hasam,rosszabb volt felállni,így állva maradtam.

De azért vicces volt nézni,ahogy próbáltak az ülő emberek nem tudomást venni a hasamról. :)

Én,ha úgy látom,hogy nehezen áll a néni,vagy tényleg nagyon öreg,vagy terhes,vagy kisgyerekkel van,akkor felállok.De jártam már úgy,hogy a hölgy kikérte magának,hogy ő még nem olyan öreg,hogy át kelljen neki adni a helyet.

Meg aztán már bocsánat,de némelyik idős(általában nő)is megéri a pénzét.Állni nem bír a buszon,mert addig ficereg,meg sóhajtozik,míg át nem adja valaki a helyét,közben meg a piacon órákat állnak egyhelyben pletykálkodni.

Kövezzetek meg, de idős embernél nem a korát tippelem meg, hanem az alábbi faktorokból találom ki hogy átadom-e a helyem:

-Mennyire stabilan áll a lábán? Bottal jár-e? Milyen a tartása?

-Mennyi cucc van nála, és mennyi nálam.

-Van-e máshol szabad ülőhely a buszon? (És a tömegtől oda lehet-e férni?)

Ha cuppog meg sóhajtozik az nem érdekel ha amúgy úgy szökdelt fel a buszra mint egy gazella.

Terheseknek, kisgyerekeknek, meg fogyatékkal élőknek persze mindig átadom, ott nem válogatok.

Annak aki elfoglalja, a busz ülése ugyanis arra van, hogy ráüljön az ember. Minden más csak lehetőség.

Én annak adom át, akin látom hogy a járásban/állásban korlátozott. Azon belül nem nézek életkort, nemet, ilyesmit. Ugyanez visszafelé: ha valaki nincs rosszul/bír állni, akkor nem állok fel akkor sem ha terhes, akkor sem ha idős, akkor sem ha 5 éves. Persze ha rosszul van és szól, akkor átadom de az ilyen nyissa ki a száját mert az emberek többsége nem azzal van elfoglalva, hogy az ő gondolatait kitalálja.

Nekem sok ilyen sztorim van, vegyes, attrocitások idősek, akik szerint én tiszteletlen fiatal lány vagyok és a többi. Állómunkát végzek, nap végén egy megváltással ér fel, ha leülhetek a buszon, és kaptam már én is meg mindent, hogy mégis miért ülök, amikor az és az az idős ember vagy kisgyerekes anyuka meg áll.

A kedvenc történetem egy vállficammal járó kerékpáros esés után esett meg, amikor konkrétan azt is érzed, amikor egy kavicson megy át a busz kereke, nehogy egy bukkanón. Mivel munkába azért jártam, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy otthon lebzseljek, és a munkavégzésben meg nem akadályozott a felkötött karom, ezért mentem, csak kerékpár helyett busszal. És elöl ültem, az elsőbbségi helyen, gondoltam, egyszer az életben nekem is kijár. Jött a mamesz ezer szatyorral, és felállított, hogy neki fáj a lába. Én meg csak kapaszkodni nem tudtam, de hát ugye én fiatal vagyok és erős.

Ájulós sztorija egyik barátomnak van. Magas srác, ájulós és szédülős gyerekkora óta. Rá csak simán azt hitték, hogy részeg, amikor egyszer a tömött buszon kérte, hogy hadd üljön le, mert rosszul van. Én is ott voltam, egyikünk sem volt részeg.

Egyébként van még egy dolog, amit nem értek. Teszem azt, délelőtt van, egy napnak olyan szakasza, amikor a buszok majdnem üresek, mert mindenki iskolában, munkahelyen van. A nyugdíjasok persze közlekednek, meg ugye az egyetemisták, mert nekik meg menni kell át a város másik végébe szakmára vagy másik tanszékre. És azok, akiknek a munkabeosztása nem reggel nyolctól délután négyig-ötig tart, hanem később. A buszok majdnem üresek, kényelmes úgy ülni, hogy a táskát magunk mellé tesszük, nem ölbe. (Én a földre amúgy sem tenném le, mert az retkes.) És akkor jön a nyugdíjas bácsi vagy néni, aki mellénk akar ülni, a táskánk helyére, pedig van egy csomó üres hely. És persze, oké, nem a táskámnak veszem a jegyet, de miért probléma, ha magam mellé teszem egy majdnem üres buszon? És mi ez a kényszere az időseknek, hogy mindenképpen valaki mellé akarnak ülni? Kanyarban beléjük akarnak kapaszkodni? Nem mindegyik beszélget, van, amelyik csak ül és mocorog.