Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúi adnak az éhezőnek...

Jehova tanúi adnak az éhezőnek enni, ha az érdeklődő és tanulmányoz velük?

Figyelt kérdés
Például tanulmányozás közben. Hivatkozva a Máté 14, 16-ra.
2019. okt. 25. 13:00
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:
A János 6, 26 magáról Jézusról szól, aki önmagát kenyérnek nevezte.... Csodálkozom, hogy még ezt is kiforgatta az őrtorony, nehogy adni kelljen a szegényeknek.
2019. okt. 25. 16:59
 12/23 anonim ***** válasza:
27%

Nem forgatunk ki semmit. Jézus abban az értelemben "kenyér", vagy is az élet, hogy megtette azt, amitöl az emberek vissza kapják majd a lehetőséget, az örök életre, amit kezdetben szeretett volna Isten megvalósitani. ehhez pedig az szükséges, hogy bizonyitsuk a minden napi életünkkel, hogy megtartjuk Isten szavát, és az szerint is igyekszünk élni. Ekkor kimutatjuk, hogy mennyire értékeljük, és szeretjük Őt is.

(János 14:15) 15 Ha szerettek engem, megteszitek, amit parancsolok nektek.

(Jakab 1:22–25) 22 De engedelmeskedjetek is a szónak, ne csupán hallgassátok azt, hamis érveléssel ámítva magatokat. 23 Mert ha valaki hallgatja a szót, de nem engedelmeskedik neki, az hasonló az olyan emberhez, aki a saját arcát nézi a tükörben. 24 Ugyanis megnézi magát, aztán elmegy, és máris elfelejti, milyen ember is ő. 25 De aki beletekint a tökéletes törvénybe, mely szabaddá tesz, és megmarad annál, az nem feledékeny hallgatója a szónak, hanem engedelmeskedik annak, és boldog lesz, mivel cselekszi azt.


Egyébként pedig nem karizmatikusságot vezett be Jézus, hanem a Királyságról szóló jó hirt kell elmondani az embereknek, és akik helyesen fogadják, azokat megtanitani megtartani a Bibliai alapelveket.

Ez nem zárja ki, hogy némi kép nem kell segitségre sietni egy rászorultnak.

2019. okt. 25. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
Évek óta csak ezt a nepáli földrengést linkelik be,ha karitativ tevékenységről van szó.Egyebet tudtok felmutatni?
2019. okt. 25. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 KZitus ***** válasza:
57%

Szia

A honlapunkon a jw.org-on tényleg találkozhatsz minden féle támogatással az olyan területeken ahol erre rászorulnak az emberek különféle katasztrófák miatt. Ahol én élek évekkel ez előtt árvíz volt, és 100 testvér utazott ide Pestről a saját kültségén(teljesen ellátva magukat is) egy hétre, és a testvérek hazain kívűl több mások házat is lakhatóvá tettek. Ez személyes tapsztalat.

Több olyan személyhez jártam, akikről csak később derült ki, azért tanulmányoztak velünk, mert támogattuk őket. Vittünk nekik elektromos főzőlapot, villanymelegítőt, mert télen nem volt semmi fűtés a házban, és gyakorlatilag az ágyban vészelte át a telet. Amikor mentünk ennivalót is vittünk, főleg kész ételt(savabyú képosztát, uborkát is), mert a hidegben nehéz volt elkészíteni. Kb. tavaszig, nyár elejéig tartott ez a tanulmányozás, mert amint melegedett az idő, lanyhult az érdeklődés is. Többen voltunk akik segítettek, de senki sem bánta amikor végül is abbamaradt a tanulmányozás. Hiszen lehet ez az asszony csak azért nem fagyott meg, mert mi jártunk hozzá.

Másik eset: falura jártunk egy idős beteg(a lába trombózisos) asszonyhoz, ott volt, hogy előbb fát vágtunk, befűtöttünk(a fia az udvarban lakott) megfőztem a paszuly levesét, és csak utána ültünk le vele tanulni. Ez a tanulmányozás azért maradt pár hónap múlva abba, mert a falu papja megfenyegette, ha magtudja hogy továbbra is oda járunk, nem fogja eltemetni.

Volt olyan tamulmányozóm, aki nagymamájával és 2-3 éves kislányával élt, a férj küldöldön dolgozott, nem tudott nekik pénzt küldeni. Gyakorlatilag csak a nagyi nyugdíjából éltek...éltek? inkább éheztek. Olajat, húst, zöldséget, rizset, vajat, joghurtot, gyümölcsöt, burgonyát pakoltam egy nagyobb táskába, és a fiatalasszony biciklivel eljött érte a munkahelyemre érte. Igaz ez egyszeri segély volt, de akkor, amikor éppen nagyon nagy szükség volt rá. Csak éppen egyet-kettőt megemlítettem. Szerintm csak azt tettem, amit MINDEN ember megtenne, ha látná, hogy a másik szükséget szenved valamiben. Mi abban vagyunk talán másak, hogy a tanulmányozni vágyók szükségét látjuk, mivel ilyen embereket keresünk, az ilyen embrek szükségét látjuk leginkább. De ha valaki más dolog/körülmény miatt lát meg egy szükséget szenvedőt, akkor ő is segít. Nem kell ehhez Jehova tanújának lenni, csak érzékenyeknek más szenvedését látva.

2019. okt. 25. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
12# ugye tudod, hogy az eredeti kérdésre még mindig nem sikerült válaszolni és kikerülted azt, hogy az általad felhozott ige egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem szabad adni annak, aki nem jehova tanúja?
2019. okt. 25. 19:14
 16/23 A kérdező kommentje:
14# mind szép és jó lenne, mert egy NORMÁLIS ember mindezt megteszi, ahogy például mi is, bár nálunk nem feltétel az, hogy tanulmányozni kell velünk, ha tudjuk, hogy valaki meg fog fogyni, akkor gyűjtünk és megyünk neki segíteni. De az, hogy te képes voltál mellé tenni azt, hogy mindez csak kihasználás volt a tanúk felé, az undorító. És az a legszomorúbb, hogy neked ez a normális, meg sem próbálom elmagyarázni, hogy egy keresztény nem így élné meg. De talán egyszer majd te is az leszel, addig próbáld meg utánozni azt, akit lehetetlen,hisz nem is az a feladat, hogy utánozz. Ezt csak az őrtorony hazudta nektek.
2019. okt. 25. 19:20
 17/23 anonim ***** válasza:
Bizony válaszoltam, de lehet, hogy elsiklottál felette.
2019. okt. 25. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
59%

"te képes voltál mellé tenni azt, hogy mindez csak kihasználás volt a tanúk felé, az undorító. "

Tévedsz, Zitus, azt irta, hogy az idő jobbá fordulásakor, már nem vették igénybe a szellemieket. S nem azt irta, hogy kihasználták. Magam is találkoztam ilyen emberrel, és mai napig is köszönö viszonyban vagyunk, de már nem érdekli a Biblia, mert átvészelte a nehézségeket. S hogy ez kihasználás, vagy sem, az minket nem érdekel, nem vesszük sérelemnek. Legfeljebb sajnáljuk.

2019. okt. 25. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 KZitus ***** válasza:
100%

Igen, a kommentedből látom, nem tud neked egy tanú olyat írni, ami elnyerhetné a tetszésedet. Nem baj.

A napokban olvastam ezt az idézetet, és eszembe jutottál:"Soha nem nyerhetsz vitát negatív személyekkel szemben. Csak azt hallják meg, ami kedvükre való, és csak azokra hallgatnak, akik összhangban vannak velük és megerősíti őket."

2019. okt. 25. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
3-as vagyok. Te nem voltál elég figyelmes, és nem olvastad a szöveget a kép alatt.
2019. okt. 25. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!