Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha hitetlen vagyok, elmehetek...

Ha hitetlen vagyok, elmehetek lelkésznek?

Figyelt kérdés

Alapvetően nagyon szeretem a Bibliát és érdekesnek ítélem nagyon sok történetét. Többször is olvastam, könnyen elragad. Ugyanakkor inkább úgy élvezem mint gyerek a mesét, nem pedig mint tanítást.

Úgy látom azonban, hogy a mai egyház nagyon gyűlöletorientált, és nem az elfogadás, egymás feltétel nélküli szeretete és tisztelete a célja, hanem a különbségek megtalálása és kifigurázása.


Egyébként vallásos iskolába nevelkedtem, ahol volt 1-2 jó tanárom, akiknek élveztem hallgatni a áhítatát, és akik kvázi tanításokat mutattak be érdekesen, érthetően, gyerekfülre, nem pedig nyers szöveget. De szinte mindegyikbe meg volt az előítélet, a berögzült gondolkodás, és az ítélkezés.

(példa)

Furcsának látom, hogy egyes papok és lelkészek még mindig vakon elítélik a homoszexualitást, míg egy-egy volt osztálytársam, mesélt olyanról, hogy az ő lelkésze, papja mert kiállni értük.


Ilyen és hasonló esetekről hallottam, ahol nem egy berögzült eszmét vízhangoztak a (főleg fiatalabb) vallási vezetők, és úgy gondolom magam is jó lehetnék.


Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak arról beszélnék a népnek, hogy milyen konzervatívak a kollégáim, hanem ténylegesen rámennék Jézus tanításaira, elveire, és a szeretetet és kritikus gondolkodást adnám át. A történeteket ugyanúgy elmesélném és kivesézném mint ahogy a templomban szokás, csak épp próbálnék modern módon hozzáállni a tanításokhoz.


Azonban nyilván van itt egy kis bökkenő. Egyrészt én nő vagyok, így minimum át kéne keresztelkedjek, hisz a katolikus egyház nem fogadná el ha pap(nő)i hivatásra akarnék állni, másfelől nem igazán hiszek semmiben.

Ettől függetlenül nyilván én is tudok mesélni a Bibliáról és Jézus tanításairól.


Én találkoztam olyan vezetővel, akinek élveztem az előadását, hiába vagyok hitetlen. Ugyanakkor szeretnék pont ateistákról is nyilatkozni, mert sokszor éreztem náluk az indokolatlan elszigetelődést. És néhánnyal volt szerencsém beszélni, és úgy hiszem, hogy meg lehet fogni érdekes előadásmóddal őket is. Itt pedig nem a megváltásról, hitre térítésről van szó, hanem arról, hogy megértsék azt a pacifista, társadalomtisztelő, nobilis, humánus (de még nem hippi kategóriájú) életelvet, amivel szerintem jobbá lehetne tenni a világot.


Ti mit gondoltok? Hitetlen tudna lenni jó lelkész?



2021. márc. 6. 16:03
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
93%
Nem vezettelek félre, csak tereled a szót, mivel fogalmad sincs a válaszról és nem akarod, hogy még ez is kiderüljön.
2021. márc. 7. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
55%
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok."
2021. márc. 7. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
persze-gyere/menj nem tűnnél föl-sokan vannnak ilyenek-nem tűnnél föl-de tényleg...
2021. márc. 7. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
100%

16

nem, a lelkesz feladata nem ez

menj el pszichoterapias kisegito munkatarsnak es tarts pozitiv gondolkodas relaxaciot, ha az embereket kiegyensulyozotta akarod tenni

2021. márc. 8. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
100%

Agykontrolloztasd őket a "segítőiddel"hogy hitre jussanak és szolgáltassák be a terményadót ajándékot és robotot....és hagy 4évente uresen az ugart...

;)))

2021. márc. 8. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:

Hitan tanár lehetnél, ha elvégzed, de leginkább csak a hittantanár kisegítője.


Azonban ott is kérdezhetnek, véleménytformálhatnak ugyanúgy ahogy itt.


Állni kell a sarat. Meg kell tanulni még, hogy krisztusi idézetekkel válaszolj.


Ha nem vallod meg Krisztust, sőt Istent, nem lehetsz lelkész. A Biblia utáni rajongásod azonban kivételes, és a gyermeki rajongásod előre vetíti a mennyországot.


(Van még fejlődni valód pl. Magyarázd el mi a különbség az Ember Fia és Isten Fia között, amit Krisztus használ mondataiban.)

2021. márc. 8. 04:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:

Protestáns lelkészek között vannak nők, de egyetemen 5 évig tanulják a teológiát, míg azok lesznek. Ehhez kell egy elhivatottság, gyanítom, hogy nem lennél képes végigcsinálni úgy, hogy amúgy nem is hiszel.

Persze, kisebb szektákban nem kell a "prédikáláshoz" semmiféle végzettség, bárki kiállhat egy mikrofonnal a Nyugati-aluljáróba. Kérdés, hogy meg tudnál-e győzni bárkit is, és ha igen, akkor hogyan tovább? Mi célod ezzel?

2021. márc. 8. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:

"gyanítom, hogy nem lennél képes végigcsinálni úgy, hogy amúgy nem is hiszel".


persze, hogy nem lenne kepes vegigcsinalni, az elso 6 hetben lebukna, ha fel is vennek (5 egyetem es egy ev segedlelkeszi munka), plane ha ekkora szaja van


azt se tudja, milyen protestans akar lenni, reformatus, evangelikus, metodista, baptista vagy mi? melyik doktrinajat, liturgiajat es moralitasat fogja megjatszani a felvetelin, hogy ismeri es gyakorolja?


az persze elofordul, hogy egy hivo elmegy lelkesznek, es 20 ev mulva elvesziti a hitet (vagy elfordul az adott felekezet tanaitol), az mas dolog

de a szelhamosokra is fel vannak keszulve

2021. márc. 9. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!