Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Normális, ha így viszonyulok...

Normális, ha így viszonyulok a valláshoz világnézetileg?

Figyelt kérdés

Támogatom a legtöbb, nagyobb, történelmibb vallásokat, illetve azoknak is a történelmi, nagyobb irányzatait. Itt Magyarországon különösen támogatom a kereszténységet, illetve azokat a vallásokat is nagyobb mértékben, amelyek nagyobb mértékben befolyásolták a kultúránkat. Ugyanakkor hiszek a vallásszabadságban, meghagyom mindenkinek a lehetőséget, hogy válasszon, miben hisz. Két dolgot viszont nagyon ellenzek. Az egyik a militáns ateizmusnak vagy új ateizmusnak is nevezett valóságban antiteizmus, de igazából az összes antiteizmus, tehát a vallásokat károsnak, elmaradottnak, rossznak, hülyeségnek tituláló, a transzcendenst és a matérián túlit erősen tagadó, általában torz, materialista nézetrendszer. Valamint a szektásodott vallás gyakorlást sem tudom támogatni, semmilyen vallás felől. A keresztényeknél a neoprotestánsokat, az iszlámban a radikális, sokszor neoszalafita irányvonalakat stb.


Én magam keresztény vagyok, de nem igazán hiszem, hogy ez lenne az egyedüli helyes út, viszont én ebben hiszek. Szerintem (ahogy a bahá'í és a manicheizmus is vallotta) egy Isten van és hozzá több út vezet és mindegyik nagyobb történelmi vallás egy út hozzá.



2022. febr. 5. 19:48
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:

Miért nem válaszolsz a kényesebb kérdésekre?

És miért terelsz? Olyat miért kérdezel újra, amire már válaszoltam?

2022. febr. 5. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 A kérdező kommentje:
Két kérdésed volt, mind a kettőre válaszoltam, sőt reagáltam is a gondolataidra. Nem tudom mit akarsz még.
2022. febr. 5. 22:56
 13/29 anonim ***** válasza:

7 vagyok

"Én a klerikális társadalmat támogatom."

Nem tudom, tudod, mi a kulonbseg a szekularis es a klerikalis tarsadalom kozott?

Nem hiszem, hogy tamogatnad a klerikalis tarsadalmat akkor.


"a vallási ünnepeket sem szabad kimondani"

ez hol van? melyik orszagban?


"Egy ateista nem lehet abortuszellenes??"

Hogyne lehetne. De nem minden vallas tiltja az abortuszt sem.

Fejlett demokraciaban az egyhaz es a politika teljesen fuggetlen egymastol. Az, hogy vannak olyan politikai vagy filozofiai iranyzatok, amelyeknek resze a kereszteny hit, nem ugyanaz, mint az, hogy az EGYHAZ avatkozik a politikaba, vagy hogy az (egyes) egyhazak kulonleges jogokat kapnak az allamtol.


"A neoprotestansizmus már annyira protestál, hogy gyakorlatilag kereszténynek sem mondható."

ez nem igaz (en nem vagyok neoprotestans, tortenelmi egyhazhoz tartozom)

Nem sorolhatod elfogadhato es elfogadhatatlan kategoriaba a felekezeteket aszerint, hogy 100 vagy 500 vagy 1500 eves. A kora keresztenyek egy uldozott es tiltott "szekta" voltak.

2022. febr. 5. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:

Nem válaszoltál arra, hogy milyen eszközöket tartasz megengedhetőnek egy ateistának.

A #6-ra gyakorlatilag nem válaszoltál semmit.

A #10-ben újra kérdezel olyat, amire már válaszoltam előtte.

Ami még probléma: az, hogy egyáltalán FELMERÜLHET olyan, hogy valaki feláldozza a fiát, komoly probléma, és ez ellen semmiféle védelem nincsen a vallásban! Sőt: ezt is úgy írják le, mint az isten dicsőségét, pedig egyértelműen rossz dolog!


Ha pedig úgy viszonyulsz a valláshoz, hogy az (és nem az emberek, hanem a vallás) beleszólhat a közügyekbe, az szerintem rossz és káros dolog. Azt támogatnád például, hogy ha itt már sok a muszlim, akkor a Saria tételei is bekerüljenek a törvényekbe?

2022. febr. 5. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 A kérdező kommentje:

"Nem hiszem, hogy tamogatnad a klerikalis tarsadalmat akkor."


Klerikális társadalom volt például Franco Spanyolországa is. Miért? Mert a vallásoknak nagy befolyása volt a kormányzásban.

2022. febr. 5. 23:18
 16/29 A kérdező kommentje:

Nem szekta volt, hanem egy megvetett vallás, amitől a kor zsidó és pogány politikusai féltek, hisz megrendítette a transzcendens hatalmukat.


De az elveik alapján lazán lehet így is kategorizálni. Márpedig a resztoriánusok és neoprotestánsok elvei nagyon károsak sok esetben és kívül esnek a kereszténységen.

2022. febr. 5. 23:21
 17/29 A kérdező kommentje:

"Nem válaszoltál arra, hogy milyen eszközöket tartasz megengedhetőnek egy ateistának."


Mondjuk a vitát. Minden ember számára ezt az egyet tartom megengedhető eszköznek.

2022. febr. 5. 23:21
 18/29 A kérdező kommentje:

"Ami még probléma: az, hogy egyáltalán FELMERÜLHET olyan, hogy valaki feláldozza a fiát, komoly probléma, és ez ellen semmiféle védelem nincsen a vallásban! Sőt: ezt is úgy írják le, mint az isten dicsőségét, pedig egyértelműen rossz dolog!"


Miért lenne ezzel probléma? Isten "tesztelte" Ábrahám hűségességét hozzá.


"Ha pedig úgy viszonyulsz a valláshoz, hogy az (és nem az emberek, hanem a vallás) beleszólhat a közügyekbe, az szerintem rossz és káros dolog."


Ez meg szubjektív. :-)


"Azt támogatnád például, hogy ha itt már sok a muszlim, akkor a Saria tételei is bekerüljenek a törvényekbe?"


Nem, mivel nincs sok muszlim itt. De nem lenne kifogásom mondjuk azzal, amire Izraelben néhány monarchista készült: a Tóra törvényeinek hivatalossá tétele és az iszlám jogrenddel sincs bajom muszlim többségű országokban. Persze valamennyire korszerűsítve. De alapvető erkölcsöt fogalmaznak meg. Ezekre épülnek a jelenleg regnáló törvénykönyvek is.

2022. febr. 5. 23:25
 19/29 anonim ***** válasza:

"Miért lenne ezzel probléma? Isten "tesztelte" Ábrahám hűségességét hozzá."

Hát... szerintem beszélj pszichológussal. Lehetséges, hogy pszichopata hajlamok vannak benned.

Mi a probléma?

- Isten tökéletesen tudta a teszt eredményét. De akkor miért csinálta meg?

- Egy olyan "tesztet", ami halálfélelmet okozott több embernek? Normális ez az isten? És szerető? Meg igazságos?

- Mi lett volna, ha nem szól időben? Akkor tényleg meg kellett volna ölnie?

- Mit mondanál arra, ha megtagadta volna a megölését? Ha igen - akkor viszont mit mondasz arról, hogy odavitte megölni, de aztán mégis megtagadta? Ez így nem sumákság véletlenül?

- Mit mondanál arra, ha tényleg megölte volna a fiát? Mert a történet arról szól, hogy valóban megtette volna.

Szerinted ez így normális és jó dolog?


Szóval, itt nagyon nagy problémák vannak. Ábrahámmal is, és az istennel is.

2022. febr. 5. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:

"Klerikális társadalom volt például Franco Spanyolországa is. Miért? Mert a vallásoknak nagy befolyása volt a kormányzásban."


tamogatnal egy ilyet?

raeroszakolod a vallas teteleit a vallast nem gyakorlokra? miert? neked jogod van a vallasod moralis tanitasa szerint elni, de vallasszabadsag van


sorolj fel kerlek csak 5 db-ot a sok ezer neoprotestans kisegyhaz kozul, akiknek az elvei kivul esnek a keresztenysegen

2022. febr. 5. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!