Izrael Istenének, JHVH-nak mutattak be emberáldozatot, valamint gyermekáldozatot?

#16.

Két személyt ismerünk a Tórából, akik vadászok voltak, és egyik sem a legpozitívabb alak: az egyik Nimród, a másik Ézsau.

#23.

A zsidók sem öltek meg mindenkit. Ráháb és háza népe például megmenekült, de jó példák még a kéniek is. Izrael 400 évig várt, ameddig Isten megparancsolta nekik az amelekiták kiirtását. A többségnek esze ágába nem volt felhagyni a bűnös szokásokkal. A kánaánita városok közül egy csomó olyan volt, mint Szodoma és Gomora (nem is csoda, hiszen Szodoma és Gomora városait is kánaánita népek lakták), ezért is parancsolta ezt Isten. Isten számtalan lehetőséget adott nekik a megtérésre, de nem éltek vele. Itt nem egy ugyanolyan békés népről beszélünk, mint a görögök, rómaiak, egyiptomiak stb., akik egyszerűen csak politeisták voltak, más isteneket imádtak, de nem ártottak vele kifejezetten. Itt egy rendkívül bűnös kultúráról beszélünk, ami már a korban, más politeista népek részéről is rosszallást váltott ki (római és görög történetírók is lejegyzik, hogy a föníciaiak, az ősi kánaánita népek testvérei egy Moloch nevű bálványnak rendszeresen áldoznak gyermekeket, még Karthágóban is, ráadásul nem is rejtegetve, mivel Karthágó főterén egy hatalmas bikafejű, embertestű fémbálvány volt, aminek a hasába tüzet raktak, meg eleve napos, fák nélküli részen állt, teljesen átforrósodott, majd azon áldozták fel gyermekeiket, a diszkrétebb változatban "csak" farakáson csinálták mindezt, de mindkét esetben, hogy ne lássák a gyermek arcát eltakarták egy gusztustalan, vigyorgó maszkkal, és csaptak egy hatalmas orgiát, tánccal, zenével, hogy elnyomják a gyermek sírását, hangját stb.). Persze nyilván nem minden istenség volt ilyen kegyetlen a kultúrájukban, például ott van a békés, jóságos, teremtő atyaisten és anyaistennő, Il és Asera, azonban őket nem igazán imádták, gyenge, kiöregedett "nagyszülőkként" tekintettek rájuk. Moloch, Baál, Astarte nagyon fontosak lehettek, azonban annyira jelen volt a bálványimádás, hogy bizonyos barlangokat istenségek lakhelyének neveztek el (pl.: Baálfegor, az ürülékevő és vizeletivó istenség).

#26.

De a zsidók Mezopotámiából származtak, őseik akkádok, káldeusok, arámiak, esetleg sumerek voltak (bár a sumer vér kevésbé lehetett domináns, ugyanis ők nem valószínű, hogy szemiták voltak).

A zsidók istenének gyökere lehet Enil, a sumer-akkád atyaisten, aki azonban megbánja, hogy embert teremtett zajos, bűnös élete miatt, ezért özönvízzel árasztja el a Földet, csak Noáhnak és családjának kegyelmez meg, de a bűnösökre rendszerint szárazságot, vihart uszít, vagy akár tűzzel pusztítja el a bűnös városokat (ugye ez ismerős lehet Szodoma és Gomora történetéből is). Hasonló volt az amorita Bel Sade, aki szintén mezopotámiai istenség volt, és nevének jelentése: Pusztító Isten/Úr, Mindenható Isten/Úr (ez a név is ismerős lehet az El Shaddai névről, amilyen néven Ábrámnak bemutatkozott Isten, ez lehetett utalás arra, hogy Ő az a "pusztító Isten", aki megkímélte őseit, Noét és Sémet is az özönvíztől). Felesége Ninil, aki igazságos, kedves istennő, és férjének haragját gyakran csillapította. Ugyanakkor békés, illetve igazságos természete is van Enilnek (maga a név is ismerős lehet: Él, Elohim), és nagyon szerető atya is tud lenni, aki irgalmas az igaz emberekkel, rendkívül bölcs. De a zsidó Istenre hatással lehetett Enki, a víz, a föld termékenységének, valamint a bölcsesség istene is, valamint Marduk, a főisten és hadisten, illetve An az égatya is. Ugyanakkor ezeknek az istenségeknek nem mutattak be emberáldozatot, Mezopotámiában eleve nem volt elterjedt. Amikor a zsidók találkoztak a föníciai/kánaánita népekkel, akkor a helyi Il istenség jellemvonásai közül is kölcsönözték hitükbe, aki szintén egy békés égatya, apaisten volt, akinek szintén nem mutattak be emberáldozatot (nem is lett volna értelme, hiszen az apaságot/anyaságot miért tisztelték volna gyermekek halálával). Ábrám/Ábrahám előtt eleve nem létezett zsidó vallás. Ő volt a zsidó vallás megalapítója, bár egy istenség imádata már előtte is volt (például Noé/Noah Sém nevű fia, illetve családja, aki az első pap volt, valamint közvetlen leszármazottai is papok voltak). Ábrám még mezopotámiai volt, ahol volt példa az emberáldozatra, de nem gyakorolták sokszor, régészetileg is egy példát találtunk rá, a kánaánita népeknél viszont eléggé bevett gyakorlat volt, komplett tofetek épültek, ahol az urnákban lévő hamvak 90%-a gyermekektől származik, persze itt sem minden istenségnek (Il és Asera, az atyaisten és anyaistennő számára logikátlan is lett volna), Ábrahám bár csalódott és rendkívül szomorú volt (imádkozott Istenhez azért, hogy meg bírja tenni), nem lehetett számára ismeretlen az emberáldozat fogalma, ami jelen volt a környező népek kultúrájában.