Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Bűntudatom van, mert Istentől...

Bűntudatom van, mert Istentől kérek irreálisnak tűnő dolgokat. Reális ez? Mit javasolsz?

Figyelt kérdés

A Teremtő, hívjuk most Istennek azt üzente a Prófétái által, hogy az embernek csak kérni kell és adatik. Ismerős ? Én igyekszem nagyon kevésszer igénybe venni ezt az opciót, mert bűntudatom van miatta. Úgy érzem jogtalan előnyt szerzek másokkal szemben. Ugyanakkor viszont, ha valóban kell hiába kérném nem segítene az Úr, hiszen sokszor kértem már. Úgy értelmezem, mint egy hitelt. Ha még nem járt le a tartozás törlesztése nem kapok másikat.


Múlt hétvégén egy számítógépes játék miatt kértem az Úr segítségét. Nagyon akartam egy különleges Halloweeni küldetéssorozat keretében egy prémium tartalmat megszerezni, amiről később kiderült, hogy semmit sem ér. Mondjuk ezt nem lehetett tudni a legelején. A CC-k video tartalmat készítők, akik profik, ebből élnek, nagyon jókat írtak erről a jutalomról. Nagyon nehéz volt a küldetéssorozat. Már péntek délutántól, ahogy hazaértem a tanításból folyamatosan ezzel játszottam egész szombatot is belevéve és így elértem az utolsó legnehezebb küldetéshez. Nagyon fontos volt hogy valamilyen csapattársakkal megcsináljam, mert különben vasárnap egész reggeltől estig játszanom kellett volna.


Nagyon boldognak érzem magam, hogy részben Önerőből másrészt Isten (vagy Allah, Sátán, Yehova, Yahve vagy bármi, ahogy hívod) segedelmével sikerült megcsinálni az élet egy fontos kihívását. Nagyon boldog vagyok a sikernek.


Viszont ugyanakkor hatalmas bűntudatom is van. Miért ezt kértem? Miért nem azt, hogy gyógyuljak fel az influenzaszerű betegségemből? Már idestova egy hete gyötör és minden nap 38.4°C körül van, ami már ötödik napja nem megy le antibiotikum kúrával. Úgyhogy kellett is könyörögnöm a háziorvoshoz egy másikért. Remélem az már beválik. Viszont úgy gondolom, hogy az ilyen anyagi síkon megjelenő betegségeket az anyagi princípiumokkal, mint antibiotikum kell legyőzni. Ezt a jelenlegi tudományon alapuló világrendszer hatékonyan képes kezelni. Szóval ez így vagy úgy megoldódik. Remélem érted.



2023. okt. 28. 17:40
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
0%

#20

Igen és a tudósok nagy része húzott egy vonalat a saját hitük és a tudomány közé.

De érdekes, minél többet tudunk a világról (főleg a tudósok és tanultabb réteg), annál kevesebb a hívő és nem fordítva.



Szóval mit is akartál írni?

Egy propozíció igazsága nem a hívők számától, végzettségtől vagy a hitük erősségétől dől el.

febr. 13. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
72%

na, döntsd el, melyik ateista érvet nyomod ezúttal:


"De érdekes, minél többet tudunk a világról (főleg a tudósok és tanultabb réteg), annál kevesebb a hívő és nem fordítva."

VAGY

"Egy propozíció igazsága nem a hívők számától, végzettségtől vagy a hitük erősségétől dől el."


Melyik legyen?

febr. 14. 04:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
0%

#22

Egy kereszténynek nem kellene ítélkeznie.

Szóval isten miért tett minket süllyedő hajóra?


(mellesleg te reagáltál a kommentemre, de valós okot nem adtál, majd logikai hiba: szalmabáb, tekintélyre hivatkozás, hamis dilemma, hamis kompozíció / felosztás, közvélekedésre hivatkozás)

febr. 14. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
63%

ismerlek már

"valós okot nem adtál, majd logikai hiba: szalmabáb, tekintélyre hivatkozás, hamis dilemma, hamis kompozíció / felosztás, közvélekedésre hivatkozás)"

mire nem adtam valós okot?

azt írta egy válaszoló a provokációdra:

"valamit nyilván nagyon félreértesz, hiszen a legkomolyabb tudósok között is sok a gyakorló hívő"


erre te hármat mondtál

1."Igen és a tudósok nagy része húzott egy vonalat a saját hitük és a tudomány közé."

2."érdekes, minél többet tudunk a világról (főleg a tudósok és tanultabb réteg), annál kevesebb a hívő és nem fordítva"

3. "Egy propozíció igazsága nem a hívők számától, végzettségtől vagy a hitük erősségétől dől el."

vagyis amikor arról van szó, hogy egyre kevesebb a hívő (3), akkor nagyon is számít az emberek száma es végzettsége?

amikor arról van szo, hogy sok a hívő tudós (2), akkor az igazság mindjárt nem függ attól, hogy hány hívő tudós van?


"logikai hiba: szalmabáb, tekintélyre hivatkozás, hamis dilemma, hamis kompozíció / felosztás, közvélekedésre hivatkozás)"

Paha! én semmi ilyen nem csináltam.

Megkérdeztem két ellentétes állításodról, hogy melyik az igaz. Tekintelyre te hivatkoztal, a dilemma nem hamis, közvélekedésre nem hivatkozom.

ha a 20-ra gondolsz, az nem én vagyok


menjél még vissza az ateista kiképző iskolába

mi sem most jöttünk a hajnali london géppel

febr. 14. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
66%

"Szóval mit is akartál írni?"

Azt, hogy nagyon tévedsz, amikor azt hiszed, arról van szó, hogy

"Belekevert minden embert az örökké tartó szenvedésbe, DE ha hiszel benne akkor minden jó."

Nem, nem erről szól.

febr. 14. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
0%

#24-25

"ismerlek már"

Bocsáss meg, de még nem mutatkoztunk be egymásnak.


"mire nem adtam valós okot?"

Eredeti kommentem: "Ez inkább úgy hangzik, mint amit óvodások játszanának."

Majd te ezt válaszoltad: "Akkor valamit nyilván nagyon félreértesz, hiszen a legkomolyabb tudósok között is sok a gyakorló hívő."

Ami nem oka arra vagy bármilyen érv, hogy nincs igazam vagy rosszul látom.


Szóval térjünk vissza az eredeti témához, mert már elsodikáztad.

febr. 14. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
50%
Nem tudom, mi az, hogy "elsodikáztad", de aki azt írta, hogy "ismerlek már", nem ugyanaz, mint aki azt írta, hogy "Akkor valamit nyilván nagyon félreértesz...". Az utóbbi én voltam, az előbbi nem.
febr. 14. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
45%

Mondtam, hogy nem én vagyok a 20-as :-D, se a 25., sem a 27. én a 22. és a 24. voltam.


Nézd már, mit írsz:

"Igen, a keresztény isten mindenkit egy süllyedő hajóra tett, majd megkérdezte: "valaki szeretne mentőmellényeket?". (nem igaz)

Nahát, isten nagyon kegyes. (szarkazmus)

Belekevert minden embert az örökké tartó szenvedésbe (nem igaz), DE ha hiszel benne akkor minden jó (szarkazmus).

Ez inkább úgy hangzik, mint amit óvodások játszanának (bárgyú sértegetés)."

Hogy ez hogyan, miről pattant ki a fejedből, nem világos. Egy egy hónapja alvó kérdés alatt, saját magadnak címezve a választ.

- és akkor te jössz az érvelési hibákkal?

meg hogy "térjünk vissza az eredeti témához?"

febr. 14. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
45%

kedves 27-es, a 28-as vagyok

"elsodikáz": (a sodipédiából) "SoDi azon jellemző tevékenysége, amikor megígér különböző dolgokat, de azok végrehajtását a kitűzött határidő közeledésével folyamatosan halogatja annak reményében, hogy az ígéretének számonkérése idővel elfelejtődik."


ez a "SoDi" pedig: [link]


egy kissé zavaros a válaszoló gondolkodása, érdekes világban él

ez alapján én inkább ráhagynám

febr. 14. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:

#29

A mellébeszélés is beletartozik a definícióba véleményem szerint.

febr. 15. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!