Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hiszek Istenben? Mivel nen...

Hiszek Istenben? Mivel nen értesz egyet a katolikus egyházban?

Figyelt kérdés
Majd én is leírom...

márc. 28. 12:58
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:

Hiszek Istenben.

A katolikus egyházat pedig egy hasznos intézménynek tartom.

Mivel vannak más felekezetek is, ezért azt mondom, hogy jó, hogy létezik a katolikus egyház a jelenlegi formájában. Történelmi szempontból megvan a maga sötét korszaka és a modern korban is akadnak benne hibák.


én magam templomba nem járok. De nem zárom ki, hogy a jövőben ne járnék majd be. Azt tudom, ha közösség része szeretnék lenni, akkor majd be mehetek a templomba. Nem fognak elzavarni onnan. Max megnéznek, mert még nem jártam oda.


Mint írtam, sok felekezete létezik a kereszténységnek. Úgy vélem teljesen jó, hogy van a katolikus egyház. Egy egy ember hülyesége miatt pedig nem általánosítanék egy egész közösséget.

Szívem szerint mondanám, hogy nem értek egyet a cölibátussal. De erre ott vannak a reformátusok. Én inkább magával a reverendával nem értek egyet. Ha valaki úgy néz ki, mint a pap, akkor annak társaságában még a leggonoszabbak is a szebbik arcukat igyekszik előadni. Tehát a pap egy idő után nehezen lát át az embereken. Nem láthatja, hogy milyenek valójában, mert a jelenléte megváltoztatja az emberek viselkedését.


Ha én lennék a katolikus egyháznak a vezetője, azt mondanám a papoknak: "Srácok! heti 1 napot szenteljetek arra, hogy civilben járva olyan közegbe eljártok, ahova a hétköznapi emberek eljárnak. Moziba, kocsmába, focimeccsre. csak füleljetek, hogy miről beszélgetnek, figyeljétek meg őket, főleg azokat, akik nem járnak templomba! Miről beszélgetnek, mi érdekli őket? Mi teszi ki a mindennapjaikat? Ezt tegyétek srácok, mert ezáltal megismeritek a közeget, ahol a nyájatok tölti a heti 168 órájából a 167-et. Ismerjétek meg a civilek életét az ő szemszögükből. Vállaljatok heti egy nap alkalmi munkát akár egy gyárban. Vagy ugorjatok be egy pizzériába mosogatni. Esetleg segédmunkásként egy kőműves brigádban is próbára telhetitek magatokat"

Ezt mondanám a fiuknak, ha én lennék az egyház feje.

Még hozzá tenném:

"Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák." (Máté 5: 13)

Az, hogy valaki minden idejét Istennek szenteli egy gyönyörű dolog. de embertársaitól eltávolodik. Isten pedig emberi lelkeken keresztül működik. Így valójában Istentől távolodik a pap.


Ez az én véleményem.


Jégszívnek:

Mi a bűn? Miért bűnös minden ember?

Aki elhiszi magáról, hogy bűnös, mint bárki más, az azt is fel tudja magában ismerni, amikor vét embertársa ellen.

Aki pedig bűntelennek hiszi magát, az ugyan miért akarna magán változtatni. nincs is jobb a bűntelennél.

Magyarul, ha bűnösnek hiszed magadat , akkor esetleg azt is fel tudod ismerni, amikor kib@sztál embertársaddal. Ha nem tudod elhinni magadról, hogy bűnös vagy, akkor csak azt veszed észre, hogy te ártatlan vagy és mégis mindig kitolnak veled.

Fontosak a törvények, jogszabályok. De ennél egyszerűbb módja is van annak, hogy egyáltalán magunk felismerjük, megtanuljuk, hogy mi az , ami jó és mi az, ami másnak sérelmes.

márc. 28. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 Jégszív ***** válasza:

#9.

Kicsit keveslem a választ, de ne zavartasd magad.


#11.

"Mi a bűn?"

Hát ennél egzaktabbul nem tudtam leírni, talán FUSS NEKI MÉG EGYSZER!

márc. 29. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:

Persze Jégszív, oda fordítóm a másik orcámat is:


Bűn az, amit te igazságtalanként élsz meg egy embertársadtól. bün az, ha te is megteszed ezt valakivel. A bűn az, ha te valamit megteszel valakivel és az rendben van. de ha valaki veled teszi meg ugyanezt, akkor már igazságtalanságként éled meg.

még ha tudatlanságból is követsz el valami sérelmeset egy másik fél számára, az is bűn. Legfeljebb csak nem fogod fel.

De ha tehetnél valami jót is, de azt te elmulasztod megtenni, az is bűn. Restség néven elhíresült főbűn.

Nincs olyan, hogy nagy bűn vagy kis bűn, mint ahogyan példáúl nincs nagy józanság és kis józanság sem. Van józanság.


Igazából ennyi a lényeg. Ha nem érted, akkor az engem elszomorít. Csalódott vagyok emiatt Jégszív. Értelmesebb figurának véltelek, aki legalább a bűn fogalmát képes felfogni valamilyen szinten. Csalódott vagyok.

márc. 29. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:

Jégszived miért nem fogad be olyan nem bonyolult dolgokat, mint ne ölj, ne lopj.


?

márc. 29. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 Jégszív ***** válasza:

#13. Nagyjából én is ezt mondtam, de AKKOR MIRŐL VITATKOZUNK!?

- Ezzel ugyan nem fogunk egyet érteni, de én ebbe nem keverném bele az Istent! Nemcsak azt tartom bűnnek, ami "ami szembe helyezkedik Isten elhatározásával". Ha már egyszer megteremtette a "bűnre vezető alkalmat..."😕

- Viszont elképeszt a katekizmusok dedós szintű megfogalmazása! Ez nem méltó a "felnőtt keresztény" gondolkodáshoz.

márc. 29. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 Jégszív ***** válasza:

"Hiszek Istenben."

Itt többször olvasom, de nem tudom:

ez valami nicknév vagy jelmondat akarna lenni?

Tökmindegy: ÉN VISZONT NEM!


Mielőtt bárki ötször keresztet vetne, sietek tisztázni:

Nem azért, mert TAGADOM, hanem azért, mert NEM TUDOM, hogy létezik-e. Ha valaki az evilági TAPASZTALATOKRA hagyatkozik, két következtetés kínálkozik számára: Vagy NINCS, vagy semmiképpen se JÓ, IGAZSÁGOS, és semmiképpen nem ANTROPOCENTRIKUS.

márc. 29. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
Katolikus vagyok, mindennel egyetértek amit az egyház hisz és vall. Rendszeresen gyónok is, ami nem jelenti, hogy ne harcolnék a bűnök ellen. Hiszem hogy az egyetlen igaz hit a katolikus, ezen kívül nincs üdvösség.
márc. 31. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:

Kérdező, elfelejtetted az ígéretedet?


A katolikus egyháznak szépen elvezetett magyarázata van mindenre, amit 2000 év alatt gyűjtött össze.

Amivel nem értek egyet hogy a hottanon nagyon nem eztoltatják, hanem bibliai történeteket, pedig szó szerint a hitét kellene megmagyarázni.

ápr. 1. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:
Én hiszek Istenben, van amivel nem értek egyet, de hiszem, H Jézus feltámadt és Isten létezik
ápr. 1. 10:39
 20/24 anonim ***** válasza:
...az, hogy mivel nem értesz egyet a katolikus egyházzal?
ápr. 1. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!