Aki nem Isten létezésében hisz,akkor miben?

Én sokáig a vallásban próbáltam megtalálni az élet értelmét és a célomat. A kereszténységnél kezdtem, de mivel értelmetlennek találtam a zsidók szigorú monoteista tanítása után egy hármas trió felállítását, képtelen voltam ezt elfogadni ezért elúsztam az iszlám sivatagjába. 4 évet töltöttem itt, alávetve magam egy felsőbb lény akaratának, betartottam az imákat és a ramadánt, majd évről évre szépen eltűnt a hitem. Ostobaságnak tartom a sok szabályt ami a jó-rossz teljesen relatív szemléletén alapul. Ez teljesen önkényes mi jó és mi rossz, ezt azok döntik el, akik többségben vannak. Szóval mondhatni ateistává váltam miközben istent próbáltam megkeresni.

Számomra a buddhizmus mint filozófia, (nem pedig vallás) sokat segített, elfogadni a dolgokat ahogy vannak. A materialista szemlélet és az átman = ego, én tagadása kifejezetten. Mivel a Buddha azt tanította, hogy nincs az embernek egy halhatatlan Én-je, nincs aki meghaljon, nincs ki elszenvedje a dolgokat az életben. "Gondolat van, de nincs gondolkodó, szenvedés van, de nincs szenvedő, a gondolat maga a gondolkodó." Az 5 halmaz hatása kelti azt a becsapást/reakciót amit Én-nek hívunk, innen indul minden szenvedés. Ha ezeket sikerül megértenünk és elfogadnunk, leélhetünk egy boldog életet. Sokan csak felületesen ismerik a témát és sok keresztény vagy iszlám propaganda videóban ostobaságnak tartják a lélekvándorlást, hiszen nem értik magát az egész koncepciót. Ha nincs ki meghaljon, ki szület újjá? SENKI. A karmád és az élethez, egódhoz való ragaszkodás fog tovább sodorni a szamszarában, de az már nem te leszel, hiszen sosem voltál. Ezért nem lehet emlékezni előző életekre (persze különleges személyek képesek rá, mert ők szánt szándékkal születnek újjá, hogy segítsenek másoknak megszabadulni).

Az ember félelmében és butaságában találta ki isten és istenek létezését, hogy baj, szenvedés és félelem estén vígasszal szolgáljon neki. Hiszen egyszerűbb egy kőoltár előtt hajlongani és mormolni bűvös imákat minthogy szembenézzünk a való világgal és elfogadjuk a szerepünket benne. Vannak akiknek a hitük ad erőt, vannak akik hit nélkül, önmagukba vetett bizalommal teljesítenek kimagaslóan. A hit segíthet, de butaságokra is ösztönöz mint mások megölése isten nevében, a világ jó-rossz-ra való felosztása, mások elnyomása stb.

Nem "hiszem"😁, hogy bármiben is hinni kéne!

Nekem a hittel komoly fenntartásaim vannak:

1. „Credo quia absurdum est” a világlátásnak ebbe a módjába valóban sok olyan elképzelés tartozik, amitől a racionális embernek föláll a szőr a hátán. Ezt nálam messze übereli a tapasztalatokon alapuló MEGGYŐZŐDÉS.

2. A HIT kétélű fegyver:

- bölcsességgel, jószándékkal csodákra,

- alantas szándékkal, ostoba fanatizmussal pokoli dolgokra képes.

Aztán

3. Ideje volna végre feltenni a kérdést, a HIT mit adott többet az emberiségnek:

- békét, nyugalmat, erőt, vigaszt, vagy

- háborút, kínokat, szenvedést, csalódást...?

Persze elismerem, hogy ez elég sarkos vélemény, mert bizony van, amiben magam is hiszek:

- a tudomány,

- a zene, (és általában a a művészet)

- és néha önmagam...

"a HIT mit adott többet az emberiségnek:"

EZ bizony helyzetfüggő, emberfüggő, mindenfüggő.

EZÉRT érdemes a hitet úgy használni, hogy ha jó felé vezet, akkor használjuk, ha rossz felé, eldobjuk.

Csak ez nagyon nehéz így.

Viszont van egy igen egyszerű megoldás: a tudás MINDIG erősebb, mint a hit! Ha valamiről a tudás deríti ki, hogy igaz, akkor MINDEN hitet el kell dobni, ami ennek ellentmond! Még akkor is, ha az egész gondolkodásodnak ez az alapja!