Isten mindig megbocsált?

Szia!

Nem, Isten nem mindig bocsát meg, mert nem teheti. A bibliai próféciák arról szólnak, hogy nagyon sokan nem kapják meg az örök életet, amit Isten minden ember számára elkészített.

A bűneset óta Isten egy bizonyos értelemben visszavonult az ember és a világ életéből: "Hozzáférhetetlen világosságban lakozik és az emberek közül senki nem látta, sem nem láthatja" (I. Timótheus 6:16). "Bizony, te rejtőzködő Isten vagy, Izráelnek Istene, Szabadító" (Ésaiás 45:15).

Nem részvétlenségből, a magára hagyás szándékával teszi ezt, mert hiszen eközben fenntartja az élet lehetőségét a Földön a bűn pusztító, romboló erői ellenére, "figyel és szemmel tart", amint az Írás mondja (Malakiás 3:16; Zsoltárok 33:18). Isten azért "rejtőzködik el", mert a bűnnel fertőzött ember számára mind lelkileg, mind fizikailag elhordozhatatlan lenne az ő jelenléte. A bibliai leírás szerint a bűneset megtörténte után maga az ember kívánt elrejtőzni Isten elől, mert félni kezdett tőle (I. Mózes 3:8–10). Találó az alábbi megállapítás:

"Ami a természetben látható, az sem az istenség kizárását, sem nyilvánvaló jelenlétét nem bizonyítja, hanem egy elrejtőzködő Isten jelenlétéről tanúskodik. Minden ennek a jegyét viseli magán." (Blaise Pascal: Gondolatok, 556. töredék)

Ugyanakkor az Istennel való személyes kapcsolat nélkülözhetetlen az ember számára. Nem szabadulhat ki másképpen a bűn fogságából, mint a Szabadító Istennel való szövetség által. Enélkül nem tudja visszanyerni és megőrizni lelki egészségét. Valódi szellemi, lelki, erkölcsi növekedése sem valósulhat meg.

A személyes kapcsolat helyreállításához azonban – bibliai kifejezésmód szerint – "megbékélésre" van szükség. Ezt a "megbékélést" Isten kezdeményezi, noha az ember lázadt fel ellene. A lehetőséget is Ő teremtette meg hozzá a kinyilatkoztatás adásával, valamint a saját, "kimondhatatlan" áldozata árán (II. Korinthus 9:15).

A megbékéléshez azonban nem elég Isten egyoldalú, minden előzmény és feltétel nélkül megvalósított cselekedete. Ténylegesen csak akkor jön létre, ha az Isten kezdeményezésére adott válaszként az ember gondolkodása és magatartása is megváltozik. A Biblia hitnek nevezi az ember helyes viszonyulását Istenhez.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is. Isten csak azoknak tud megbocsátani, akik megteszik ezt.

Az ember "megbékéltetése" nem egyszerű dolog. Elvakult, elfogult gondolkodásában kell legelőször világosságot gyújtani. Isten türelmes lelki küzdelmet vív az ember megvilágosításáért, azért, hogy eloszlassa az ember téveszméit, rávezesse az igazságra, megláttassa vele a maga elveszettségét, és megnyerje beleegyezését és együttműködését a szabadítása megvalósításához.

Isten az ő kinyilatkoztatásának üzeneteivel "zörget" az ember tudatán (Jelenések 3:20). Az ember elé tárja azt az elfelejtett tényt, hogy Isten az Atyja, és hogy a szeretettörvény betöltése az ember igazi életformája és az eredeti rendeltetése.

A Biblia olyan igéket tartalmaz, amelyek igen alkalmasak arra, hogy elhomályosult elménk ajtaján "zörgessenek": "Istennek igéje élő és ható, élesebb minden kétélű fegyvernél, elhat az ízeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait" (Zsidókhoz 4:12).

A Szentlélek pedig, ez a titokzatos, harmadik isteni személy, aki "belülről" tud beszélgetni az emberrel, mintegy "forgatja", azaz ismét és ismét az ember emlékezetébe idézi a már hallott igéket, hogy végül felfogja tényleges jelentésüket, és azok megszólító erővel hassanak rá. Ezért nevezi a Szentírás az újjászületést "az Ige magvából", azaz Isten beszédéből való születésnek (I. Péter 1:23), és mondja azt, hogy Isten "az ő igazságának Igéje által szüli újjá az embert" (Jakab 1:18).

Ha az ember nem utasítja vissza ezt a türelmes munkát, megvilágosítása előrehalad addig, míg tisztán szembesül az igazsággal és a megváltó kegyelem ajánlatával. Ekkor az emberé a választás, hogy szövetségre lép-e Istennel szabadítása megvalósítása érdekében, vagy sem.

Ez a döntés sorsdöntő. Az ember részéről azon múlik, hogy mit szeret jobban: önmagát vagy az igazságot. Szinte hihetetlen, hogy emberek visszautasítsák a bűn és halál fogságából való szabadítás lehetőségét. Mégis vannak sokan, akik ezt teszik. Olyan én- és kényelemszeretők, hogy inkább megmaradnak a rabszolgaságban, nem törődve azzal, hogy mi lesz a vége. Semmi változást, önmagukkal való szembefordulást, küzdelmet nem vállalnak szabadulásukért.

Aki viszont elfogadja a szabadítás ajánlatát, abban Isten további megvilágosodást és tisztulást tud teremteni. Hatalmasan megerősíti akaratát, annyira, hogy eltökélten a Megváltó követőjévé kíván lenni és mindenáron megnyerni a szabadulást. Így jut az ember "megbékélésre", újbóli összhangra Istennel és törvényével. Értelmével és lelkiismeretével tisztán látja annak igazságát, és most már egész életszemlélete, ízlése az igazság mértékéhez igazodik. Ezzel az átalakulással együtt jár a szabadulás nagy és csodálatos öröme, amely ekkor teljesen áthatja az embert. Na ez az igazi bocsánat amit elnyerhetünk az Istentől! Kívánom ezt mindnyájunknak!

Üdv. Péter

Ha meg akarsz térni, semmi akadálya.

Péld 28,13 - Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.

A két kulcsszó, megbánni és elhagyni.