Miért van annyi szenvedés a világban ha létezik Isten?

Miért van annyi boldogság a világban ha van sátán?

Tulajdonképpen ez a kérdés kifordítása. Isten nem KGB vagy Körmös Bauer, hogy ha valamit elítél, akkor berángat egy sikátorba és harapófogóval elkezdi tépni a fanszőrzeted (ezt pl. az olaszok találták ki..).

Isten ugyan úgy tétlen maradt, mint amikor papokat gyilkoltak meg. Nem lenne paradoxon, hogy egy pap halálánál tétlen marad, viszont esetleg egy nemhívőn öklös igazságosztóként segít?

"Isten ugyan úgy tétlen maradt, mint amikor papokat gyilkoltak meg. Nem lenne paradoxon, hogy egy pap halálánál tétlen marad, viszont esetleg egy nemhívőn öklös igazságosztóként segít?"

Mi ugye Isten bárányai vagyunk. A nyáj ha úgy tetszik. Ha meghal több száz bárányod több óra szenvedés után, teljes nyugalomban hagyod hogy aki ezt tette elsétáljon? A válaszom arra utalt, hogy ha Isten szeret, miért hagyja, hogy óriási kínokat átélve és megszégyenülve haljon meg egy olyan ember, aki végig híven szolgálta. Hol itt a ráció, mikor Hitler 42 merényletet élt túl?

A másik fele: A Sátán nem mindenható, a jóság ellen nem tehet semmit, a jó dolgok felett nincs hatalma. Tehát Isten megtehetné, hogy egy félretolt mappaként elpusztítja, több hívő lenne, ha jó lenne az élet.

pontosan azért, mert ha nem tapasztalod meg azt(szenvedés), akkor gőzöd sincs mi a boldogság, ugyanis nem tudnád mihez hasonlítani, így kontraszt hiányában értékelhetetlen lenne a dolog. persze az Isten nem veszi el a léted, mert a tested csak eszköz neked, hogy meglegyen a tapasztalat...tehát az ember léte örök, csak a megélt dolgok változnak. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Szia!

Nos Szentírás szerint nem Isten okozta ezt a sok szenvedést a világban, és még csak nem is közömbös az emberek iránt. A Biblia aranymondása így hangzik:

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

A Biblia szerint a bűn az önzés, az önmagunkért élés gondolkodásmódja és életformája az okozója minden rossznak és szenvedésnek a Földön.

Nagyon érdekes, hogy ennek az igazságnak a felfedezéséig természettudományos megfigyelés útján is el lehet jutni. A neves, külföldön élő magyar tudóstól, Selye Jánostól idézem a következőket: "Bizonyos tekintetben úgy is vehetjük, hogy az önzés az eredendő bűn, nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára." Ezután úgy szemlélteti állítását, hogy leírja, mi történik például az emberi testben, ha annak valamely része egyszer csak az "önzés törvénye" szerint kezd működni: "Ki-kitörhet egy forradalom valamely részlegben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe nemcsak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik." Majd hozzáteszi mindezekhez: "A racionális értelem korában szinte megörvendeztet, hogy az emberi magatartást nevelő vallási és bölcseleti tantételeknek tudományosan feltárható biológiai igazság az alapjuk." (Életünk és a stressz)

Van min elgondolkoznunk ezen a ponton: Lehetséges, hogy minden rossznak tényleg az önzés a gyökere? De hiszen nekünk az önérdek és önös vágyak, kívánságok követése tűnik az élet és a boldogság útjának! Nem bűnösnek, hanem természetesnek érezzük, hogy a magunk javát keressük mindenben. Ugyan mi mást tehetnénk, hiszen mindenkinek ez a kézenfekvő? – mondja sok ember. Lehetséges, hogy valami megcsalja, megrontja tiszta látásunkat? És talán ez a ferde látás maga is a bűn következménye? "Van olyan út, amely igaz az ember szeme előtt, de a vége a halálnak útja" – írja Salamon Példabeszédek könyvében.

A Biblia a szeretet, a másokért élés törvényét mondja az élet és a boldogság egyetlen útjának – teljes egyértelműséggel. A bűn – az önzés – életfelfogása és életmódja követését pedig a szenvedés és a halál útjának jelenti ki minden ellenkező látszat ellenére.

Ha Isten a szeretet, ő rosszat nem teremthetett, ha viszont az ő tudta nélkül került a rossz a világ gépezetébe, akkor lehet-e Őt mindenhatónak nevezni? Előbb Isten erkölcsi lénye, utóbb mindenhatósága kerül veszélybe. Így lesz "a rossz a legvitálisabb kérdés minden vallásra nézve" – ahogy Babits Mihály mondta.

Igen, a rossz kérdése valóban sok embert tart vissza Isten keresésétől és az istenhittől. Gyakorta halljuk a mindennapokban: "Hinnék, ha választ kaphatnék arra, miért van a rossz? Ha Isten valóban létezik, miért nem akadályozta meg a rossz megszületését? Ha Isten létezne, nem tűrné el ezt a sok fájdalmat, háborút, az emberi történelem vérontásait." A rossz kérdése valóban újra és újra felelevenedő és erősödő kérdése sokaknak. Csak kevesen ismerik azt az átfogó és mély feleletet, amelyet a Biblia ad ezekre a kérdésekre.

A Biblia határozottan állítja, hogy a rossz nem Istentől ered. Tőle csak "jó adomány és tökéletes ajándék származik" (Jakab 1:17). Isten számára teljességgel idegen és elfogadhatatlan a bűn: "nem lakhatik tenálad gonosz" – olvassuk Zsoltárok könyvében (5:5). Istennek nem állt szándékában az építés mellett a rombolás, a teremtés mellett a megsemmisítés!

A búzáról és a konkolyról mondott példázatában Jézus Krisztus arról szólt, hogy Istentől csak a "jó mag" származik (Máté 13:24). Isten életet teremtett a vetés növekedésére és az örömért, amit a bőséges termés láttán érez a gazda. A rosszat – amit a példázatban a konkoly jelképez – "valamely ellenség" szórta a jó mag, a tiszta búza közé (Máté 13:28). Jézus ebben a példázatában arra utalt, hogy a rossz egy személy cselekvése által jött létre. Érdemes megjegyezni, hogy a Bibliából ismerős "Sátán" héber szó is ellenséget jelent.

Egy másik alkalommal így szólt Jézus arról a személyről, aki a bűn szerzője: "Az ördög atya emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja" (János 8:44).

A Biblia másutt is szól Sátánról, avagy az ördögről, mint a bűn szerzőjéről. A Szentírás ugyanis a bűn szerzőjeként egyetlen személyt tüntet fel, akinek gondolkodásában és életében legelőször jelent meg és gyökerezett meg a bűn. Ez a valaki Isten magasrendű teremtménye, egy angyalfejedelem volt, aki lázadása után kapta a Sátán (ellenség) nevet.

A Biblia szerint Sátán ellenségeskedése Istennel szemben már a mennyben, a mi földünk teremtése előtt létrejött. Sokan úgy gondolhatják, hogy Sátán lázadásának az lehetett az oka, hogy már eleve volt benne valami nemtökéletes, valami mákszemnyi, morzsányi gonoszság, vagy legalábbis torz gondolat. Vagy ha ez nem is, de legalább valami "hiánynak" kellett lennie benne.

Jézus azonban azt mondta róla, hogy ő "nem állott meg az igazságban". Ez magában foglalja azt az állítást, hogy a kezdet kezdetén ő is az "igazságban volt". Ő sem került ki Isten kezéből kevésbé tökéletesen, mint a többi teremtmény. Ezékiel próféta így szól róla: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben ama napon, melyen teremtettél" (Ezékiel 28:12–13). Ésaiás próféta is "fényes csillagnak, hajnal fiának" nevezi őt (Ésaiás 14:12).

A Biblia szerint ennek az angyalfejedelemnek semmi oka nem volt arra, hogy Teremtőjével szembeforduljon. Nincs értelmes magyarázata Sátán mennyei lázadásának. A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. A bűn titokzatos, érthetetlen, mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni.

A Biblia utal arra, hogy mikor Sátán szembefordult Istennel, más angyalokat is maga mellé állított (Jelenések 12:4). Arról is szól, hogy egy "viaskodás" alakult ki Sátán és angyalai, valamint Krisztus és angyalai között (Jelenések 12:7). Istennel fizikai harcot vívni nem lehet, mivel Ő a Teremtő, és minden teremtményének az élete kizárólagosan az ő hatalmában van, őtőle függ. (Lásd Jób 34:14–15) Ezért csak eszmei-lelki küzdelemre lehet itt gondolni. Úgy tűnik, hogy egy nagy lelki küzdelem folyt Sátánnak és követőinek az igazsággal való meggyőzéséért. Sátán végestelen-végig tudatában volt tehát annak, hogy nincsen igaza! Nem tudatlanul lett igazságtalan. Tudta, hogy eszméje és érvelése téves, de a hatalomvágy és az önmagasztalás lelkülete nem engedte már visszafordulni. A teremtmények között befolyásra kívánt szert tenni, és ezt csak úgy érhette el, hogy igazságtalanságát az igazság mezébe öltöztette. Az énközpontúságot igazságnak állította be, mert jól tudta, hogy az igazságos Istennel csak úgy veheti fel a harcot, hogy egy másik "igazságot" tüntet fel ellene.

Ott, ahol hazugság van, Sátán működik. De a hazugságot gyakran csak később sikerül leleplezni, s mire ez megtörténik, az ördög műve már más alakban ölt testet. Ennek oka pedig az, hogy Sátán nem könnyen leleplezhető, "lapos" hazugságokat talál ki, hanem első szempillantásra igaznak látszóakat. Pontosan annyi igazságot használ föl céljaihoz, amennyi elegendő ahhoz, hogy hazugságait is elfogadhatóvá tegye. Az igazság palástjában jelentkező sátáni elgondolás, az igazság és hamisság mesteri keveréke a legveszedelmesebb hazugság.

A Biblia szerint egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek. Ez az "egy ember" az első ember, illetve emberpár, Ádám és Éva. Isten "igen jónak" teremtette őket is (I. Mózes 1:31). A bűn kísértésével való szóba állásra semmi okuk sem volt. Isten azonban szabad erkölcsi választás képességével teremtette őket is, csakúgy, mint Sátánt. Ezzel összhangban nem zárta el előlük a hatalom eszközével a rossz választásának lehetőségét. Tudta, hogy úgy juthatnak a lelki-szellemi-erkölcsi fejlődés legmagasabb szintjére, ha a saját szabad erkölcsi megfontolásukkal utasítják el a bűnt, és az isteni szeretettörvény követését választják. Ehhez minden alapjuk megvolt. Egyedül ez lett volna a kézenfekvő és természetes számukra. A bűnnel való megfertőződésük egyáltalán nem volt szükségszerű.

A Biblia azonban mégis áldozatnak mondja az embert egy bizonyos értelemben. Az ember személyes, súlyos bűne volt, hogy nem bízott Isten előre adott óvásaiban és tanácsaiban – amire pedig minden oka meglett volna –, és hogy szívében helyet adott az önzés eszméjének és a Teremtője iránti hála és szeretet kötelezettségét semmibe vette. Másrészt viszont olyan merész, igazságnak feltüntetett hazugsággal kísértette meg az embert Sátán, hogy megtévesztés áldozata is lett. Nem akarta tudatosan és megfontoltan tenni azt, amit végül is tett.

Sátán szinte ugyanazt az ígéretet állította az ember elé – "olyanok lesztek, mint az Isten" (I. Mózes 3:5) –, mint amelyet Isten is adott az embernek, amellyel létének rendeltetését határozta meg. A Biblia ugyanis világosan mondja, hogy Isten "a maga képére és hasonlatosságára" teremtette az embert (I. Mózes 1:27), és "úrrá tette kezei munkáin" (Zsoltárok 8:7). "Csupán" abban volt a különbség, hogy a célt Isten folyamatos lelki fejlődés, növekedés által hirdette elérhetőnek, Sátán pedig azt tanácsolta az ősszülőknek, hogy az Istenhez való hasonlóságot úgy ragadják el Istentől, mint valami zsákmányt. Látszólag ugyanazt ajánlotta föl, csak egészen más módon és eszközökkel.

Ősszüleink legyőzhették volna Sátán hazugságait. Akkor is, és azóta is tökéletes védelmet kínált és kínál Isten beszéde. Ez mindenkor az egyetlen fegyver a rossz felismerésére és teljes legyőzésére. Jézus Krisztus is azzal győzte le Sátán minden kísértését földi életében, hogy azokat egybevetette a Biblia kijelentéseivel. Sátánnak adott visszautasító válaszai mindig így kezdődtek: "Meg van írva". Példája azt mutatja, hogy a hazugság átlátható és legyőzhető a Biblia igéi által.

Üdv. Péter

Péter, nagyon meggyőző az érvelésed, köszönöm hogy ennyi munkát fektettél a válaszodba, néhány kérdés azért bennem felmerült.

1. Isten mindenható. A Sátán nem. Akkor hogyan harcolhattak akármilyen szinten, hiszen Isten ellen annyi esélye sem lett volna, mint egy akármilyen embernek. Isten nem tartja elfogadhatónak a bűnt, és annyi mindent megtesz azért, hogy ne legyünk bűnösök, például a gyónással. Ha Isten mindenható, nem kerülne energiájába, erőfeszítésébe egyszerűen elpusztítani a Sátánt, hiszen akkor nem lenne gonoszság, hazugság a földön. Az embert seperc alatt helyrehozhatná, újra felemelhetné, ahelyett, hogy olyan emberek tettéért büntet minket, akiket nem is ismertünk.

Ádám és Éva bűnei szállnak tehát ránk, Isten miattuk büntet

"megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ám ő uralkodni fog rajtad."(Teremtés 3:16)

Míg a férfiak ezeket a büntetéseket kapták:

"A föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza." (Teremtés 3:17-18)