Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha vki meleg a pokolra kerül?

Ha vki meleg a pokolra kerül?

Figyelt kérdés
Jó pár hónapja irtam ki hasonló kérdést és mondtam megpróbálok átállni vagy leállni ezzel mert akkor igaz többen mondtátok hogy nem bűn, de mégis ilyenkor arra a 3 emberre hallgatok hogy változzak meg mert a pokolba kerülök. Nem tudok átállni, nem megy :S Kell a boldogság, de lánnyal nem tudok az lenni :S
2011. szept. 22. 19:16
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
67%

"Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy felkeress egy olyan keresztény közösséget, ahol hisznek az Isten ereje általi gyógyulásban és szabadulásban, és lelkipásztori segítséget kérj. Mert a szabadulásnak előfeltétele a hitből való megtérés Istenhez. "


Döbbenetes ez a szöveg, amit egy előző válaszolótól másoltam be. Miféle "szabadulás"-ról és "gyógyulás"-ról beszélsz??? Én éveken keresztül imádkoztam az ellen, hogy Isten "gyógyítson meg", hogy ne legyek meleg, mégsem sikerült. És nemcsak nekem, senkinek sem. Ez olyan dolog, mintha Te, Válaszoló azt akarnád elérni, hogy holnaptól ne ahhoz a nemhez vonzódj amelyhez vonzódsz jelenleg, hanem a másikhoz. ugye mekkora hülyeség?


19:31 is én vagyok.

2011. szept. 23. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:
59%

Bocsánat, hogy el merem hinni Jézusnak, hogy minden bűnből megszabadítja az embereket, nem csak a "konvencionálisakból", mint pl. az alkoholizmus, a drogfüggőség, a depresszió stb.!

Igenis VAN kiút a homoszexualitásból Jézus Krisztus által, és ezt nem én állítom, hanem állítja maga a Biblia is, és állítja sok olyan ember, aki homoszexuális volt, de Jézus Krisztushoz való megtérése után megváltozott.


Az már más kérdés, hogy Te kinek hiszel. Én elhiszem, hogy nagyon nehéz probléma, és megértem a küzdelmeiteket. De nem írhatom felül azt, ami a Bibliában van. Sem azt, hogy a homoszexualitás a Biblia szerint bűn, amiből meg kell térni (Rómaiakhoz írt levél 1. fejezet), sem azt, hogy Krisztus megszabadít belőle.


Tényleg elég szerencsétlen a helyzet, mert mára a homoszexuálisok olyan helyzetet lobbiztak ki maguknak, hogy egy kereszténynek egyszerűen bocsánatot kell kérnie, ha fel meri vállalni ezt a nézetet. Mégis vállalom, mert Pál szerint nemcsak cselekedni bűn ezeket, hanem "az akképpen cselekvőkkel egyetérteni" is. (Róma 1:32.)


Egy cikk: [link]


És egy google keresés: [link]


(bocs nem volt időm belőle válogatni)


Ne haragudj, ha megsértettem az érzéseidet, de csak a kérdésre próbáltam válaszolni.


(Tp.)

2011. szept. 24. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 anonim ***** válasza:
37%

Basszus, te miért beszélsz olyan lehetetlen dolgokat, amikről halvány fogalmad sincs? Tedd össze a két kezed, hogy nem vagy meleg!


Egyébként a homoszexualitás az egyházak szerint sem bűn, mivel tisztában vannak azzal, hogy erről az ember NEM TEHET! Ha elolvasol mondjuk egy katolikus oldalt a homoszexualitásról, akkor nem azt a tanácsot adja az egyház, hogy "térjen meg" meg ilyenek, hanem hogy éljen teljes önmegtartóztatásban. Hiszen hogy lehet egy olyan dologból "megtérni", ami egyszerűen van?

Ez olyan, mintha azt mondanád egy embernek, aki nem szereti a tökfőzeléket, de szereti a spagettit, hogy változzon meg, és arra törekedjen, hogy a tökfőzeléket szeresse, a spagettit pedig ne.


Írtad, hogy hallottál már "megtérésekről". Igen ám, csak akik így "megtérnek", "meggyógyulnak", ők eleve biszexuálisok (nagy különbség!!). Ők mindkét nemhez vonzódnak, és és ők elnyomják a férfiak iránt érzett vonzalmukat. Nekem sok meleg ismerősöm van, akinek régen voltak barátnői, mert a környezete miatt muszáj volt. Hiába voltak együtt több hónapig, szexeltek is rendszeresen, de a srác rendesen undorodott az egésztől, csak a látszat miatt csinálta. Akkor ez lenne a helyes?


És még egy dolog: hogy Isten törvényei nem a divathoz igazodnak, ebben teljes mértékben igazad van. Csakhogy a Biblia azon részei, melyekben ez a téma felmerül, teljesen másképp értik a melegséget. Mivel a bibliai időkben magától értetődő volt, hogy mindenki megnősül, ezért aki emellett volt együtt férfival, azaz csak a szexre értették, az valóban bűnt követett el. De abban az időben elképzelhetetlen volt az, ami ma, hogy valaki ne nősüljön meg, hanem mondjuk egy férfival élhessen együtt. És kérdezem én: ha két férfi őszintén szereti egymást, és együtt élnek, nem riszálják magukat, nem tudja róluk senki hogy melegek, azzal mért követnek el bűnt? Mert nem lesz gyerekük? Akkor a meddő házaspárok kapcsolata is bűnös, hiszen az sem gyümölcsöző, mivel ott sem lesz gyerek. Szerintem sokkal nagyobb bűn Isten szemében, amikor egy férfi és egy nő már évek óta együtt lakik, 30 évesek, és még eszük ágában sincs hogy megesküdjenek, a gyerekvállalás pedig még a legtávolabbi elképzeléseikben sem szerepel, merthogy "ki kell élni magunkat", meg "karrier az első" meg stb. Szerintem ez sokkal nagyobb bűn, mikor valakinek VAN lehetősége szép családot alapítani, és mégsem él vele, vagy ha igen, max 1-2 gyereket vállalnak és ennyi.

2011. szept. 24. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 anonim ***** válasza:
41%

@A válasz írója 67%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 09-24 07:45


Szia!


Tegnap olvastam ezt a kérdést, és nagyon nem akartam beleszólni, most mégis megteszem.


Ne haragudj, nem akarlak bántani, de nem látod jól a helyzetet: támadásnak értékeled a segítőkészséget. A 09. 23-án (tegnapelőtt) 19:36-kor írott kommentedből látszik, hogy nem értetted, amit a hivatkozott válaszadó írt.

Erre kaptál egy teljesen korrekt választ, linkekkel, ennek ellenére leállsz itt veszekedni, mondván, hogy nem érti a helyzetedet.


Én elolvastam az 1. link cikkeit, javaslom Neked is, hogy olvasd el, nagyon érdekesek. A keresés találatait nem böngésztem át, de bizonyára ott is találhatsz hasznos infókat.


A mostani kommented elolvasása után próbáltam rákeresni a neten, de nem találtam igazából az állításaidat alátámasztó oldalt.

Viszont találtam ezt:


[link]


Kérlek, olvasd végig. Én csak belenéztem, így nem tudom, miket ír konkrétan, de a vége felé egy segítő csoportról van szó. Talán megpróbálhatnád őket elérni, vagy tényleg kereshetnél egy olyan közösséget, ahol hisznek a szabadulásban, és az működik is.


Személyes tapasztalatot nem tudok mondani homoszexualitással kapcsolatosan; de hiszem, hogy ha heteroszexuális személyek tudnak Isten segítségével szexuális kapcsolat(ok) nélkül élni mindaddig, amíg házasságra nem lépnek, - márpedig tudnak - , akkor semmi sem lehetetlen. :)


Két idézetet is mutatok, javaslom, hogy fogadd meg, hidd el; nagy bölcsességnek tartom ezeket. A szerzőiket sajnos nem tudom megnevezni:


"Ha azt gondolod, hogy már mindent megpróbáltál, akkor tudnod kell, hogy még nem."


"A lehetetlen mindössze annyit jelent, hogy még nem találtad meg a megoldást."



Kérlek, tényleg olvasd el ezeket az írásokat, és keress segítséget, ha eddig nem is találtál; akkor is, ha frusztrált vagy, akkor is, ha úgy gondolod, hogy nincs remény. Mert remény mindig van. Adj még egy esélyt magadnak!


Hidd el, ezen az oldalon nem csak olyanok írnak, akik kötözködni vagy mocskolódni akarnak. Segíteni próbálunk. Hagyd, hogy ezt tegyük.

2011. szept. 25. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim ***** válasza:
78%

Kedves Utolsó!


Én már elfogadtam magam (igaz több évbe telt) hogy meleg vagyok. Ha még mindig ott tartanék, hogy miért teremtett Isten melegnek, meghogy ezen "változtatni" kell stb., akkor már rég az elmeosztályon kötöttem volna ki. :)Nagyon nehéz így élni, de ezen már rég túlléptem, hogy reménykedjek a változásba.


Biztosan vannak segítő csoportok (ami tényleg nagyon szép dolog), de segíteni akkor sem tudnak. Max elhitetik azzal a szerencsétlennel, hogy "te nem a fiúkhoz vonzódsz, hanem a nőkhöz". Az illető lehet ezt elhiszi, bebeszéli saját magának, de egy idő után rájön, hogy saját magát is csak ámította.


Számtalan olyan férfit ismerek, aki családos ember. Megnősült, mert a környezetének akart megfelelni, illetve azt hitte, hogy ezzel eltemetheti magában a melegséget, ha teljesen "heteróként" él. Mégsem sikerült neki. Titokban fiúzgatnak. Ez jobb?


A legjobb valóban az lenne, ha teljes önmegtartóztatásban maradna az, aki meleg. isten előtt az lenne a legkedvesebb. Na de szerinted erre hányan képesek? Te meg tudnád állni, hogy ne legyen párkapcsolatod (vagy már házastársad)?

2011. szept. 25. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim ***** válasza:
14%

Kedves Előző!


Először is ne haragudj, de morgással kezdem: Ha én felvállaltam egy nicket, ami alapján beazonosítható vagyok bármely kérdésre adott válaszaim esetén, akkor úgy illik, hogy azon a néven szólíts. Ez az "utolsó" olyan negatív...


A lényeg: Értem, és el is hiszem, hogy nehéz így élni. De pont arra akartam rámutatni, hogy ne add fel, adj még egy esélyt magadnak. Isten sokszor a legmélyebbről tudott kihozni embereket.


Elolvastad, amiket ajánlottunk?

Ha nem, tedd meg, kérlek. Ha igen, akkor láthatod magad is, hogy van, akinek sikerült. Ne jelentsd ki bármilyen ismeret nélkül, hogy biztosan nem tudnak segíteni.


Nem hiú reményeket akarok kelteni benned, csak úgy gondolom, hogy ha még van olyan lehetőség, amit nem próbáltál, akkor ne zárd ki eleve.

Ha elolvasod a könyvet, biztosan írnak arról, hogy hogyan működnek, mit csinálnak, stb. Mint írtam előzőleg, én nem olvastam el, mivel nem vagyok érintett a dologban, csak segíteni akartam neked.


És lehet, hogy eddig csak kudarcokat éltél át, illetve ilyen életeket láttál magad körül, de ne ezekre figyelj, mert akkor tényleg nem lesz változás.


Kérdésedre: Nem tudom, hogy a homoszexuálisok közül hányan lennének képesek a teljes önmegtartóztatásra, mivel nem ismerek ilyeneket. Pontosabban egyetlen egy fiút ismerek futólag, aki igazából nem tudom, hogy homoszexuális-e, de homoszexuális kapcsolato(ka)t tart fenn, pénzért... 17 évesen egyszerűen leszólította valaki az utcán, ő meg belement; és azóta alkalmanként így szerez pénzt... Nagyon rossz anyagi helyzetben volt a családja, de akkor is sajnálatos eset. Úgy tudom, nem volt előtte hetero kapcsolata; és nem tudom, hogy azóta volt-e esetleg. Utoljára kb. 1 éve hallottam róla, nem tudom, mi van vele.

De nem hiszem, hogy lehetetlen lenne akár az ő esetében, akár a tiédben.


Az utolsó kérdésedre a válasz ott van az előző kommentemben: "hiszem, hogy ha heteroszexuális személyek tudnak Isten segítségével szexuális kapcsolat(ok) nélkül élni mindaddig, amíg házasságra nem lépnek, - márpedig tudnak - , akkor semmi sem lehetetlen."

És nem én vagyok az egyetlen ilyen... Ha nem teljesen érthető, akkor szólj. :)


Több kérdésben is kiveséztük már ezt a témakört, így nincs kedvem újra leírni ugyanazokat; a lényeg, hogy Isten meg tud szabadítani a vágytól / ösztönöktől / kívánságtól - nevezd, ahogyan akarod. És még csak negatív következmények sincsenek. Gondolom, ilyenről sem hallottál még azokban a körökben, ahol mozogsz. Ezért csak ismétlem: Ne zárd ki a lehetőséget, azaz ne hidd, hogy lehetetlen!

2011. szept. 25. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 anonim ***** válasza:
67%

Köszönöm Berta Wooster kiegészítését.


Én magam azzal egészíteném ki saját magam, hogy a Biblia és főleg az Evangélium egyáltalán nem arról szól, hogy ha elég erősen hiszel, akkor hetero- vagy homoszexuálisként is képes leszel a teljes önmegtartóztatásra, bár nagy-nagy szenvedések árán!


A kulcsfontosságú Ige:

"Ján 8:32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

Ján 8:33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?

Ján 8:34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.

Ján 8:35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad [ott] mindörökké.

Ján 8:36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek."


Valósággal = tényleg, valóban, igazán SZABADOK. A szabad embert onnan lehet megismerni, hogy nincs benne félelem és nincs benne bűntudat amiatt, amit cselekszik, mert maximálisan biztos abban, hogy jól cselekszik; és olyan vágy sincs benne, ami miatt a lelkiismerete vádolja.

Ezt adja Krisztus azoknak, akik elfogadják az Ő igazságát, és ezt kívánom mindazoknak, akik keresik Őt. :)


(Tp.)

2011. szept. 26. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! :)
2011. szept. 27. 01:11
 19/32 anonim ***** válasza:
42%

Még egy érdekes dolog:


Genetikusan kimutatott tény, hogy a melegség az esetek nagy részében anyai ágon öröklődik.


Figyeljétek meg, ha van olyan srác, akiről sejtitek hogy meleg (sose volt barátnője stb.), annak az anyai nagybátyja (az anyjának az ÖCCSE) általában agglegény. Én nagyon sok ilyet ismerek.

2011. szept. 28. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:
egyéb*
2011. szept. 28. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!