Mi a különbség református, katolikus, evangélikus vallás közt?

A következő lényeges különbségek vannak:

- A megtestesülés eltérő felfogása.

- Szemléletünk érvényességi köre, azaz az idő, a tér, és a természetfeletti és természetes rendek eltérő felfogása.

- Az Istennel való együttműködésünk és egymás közötti összekapcsolódásunk más-más nézete.

- Az általános protestáns „vagy-vagy” értelmezés szemben a katolikus „ez is-az is” szemponttal, amelyek mind a magatartásban, mind a fogalmakban megnyilvánulnak.

A Megtestesülés:

Az egyik alapvető különbség, amellyel a világot nézzük, hogy a katolikus világnézet határozottan és következetesen figyelembe veszi a Megtestesülés valóságát és ennek következményeit. Egy katolikus úgy tekint a világra, hogy bár most megromlott az Isten tökéletes alkotása, de azért azt átjárja a megszentelődés, különösen azután, hogy maga Isten lett emberré, testté.

A protestantizmus számos irányzata ezzel szemben úgy tekint az anyagra (legalábbis úgy viselkedik), hogy az mindenképpen rossz, az ember pedig „teljesen megromlott”. Ez vezetett ahhoz a puritanizmushoz, amely aztán végképp levetkőztette a kereszténységről annak gazdag bőségét és a valódi EMBER-séget. Szerintük mivel a lélek teljesen különbözik a testtől, ezért ez annak börtöne lett, és a testies vágyak mindenképpen megakadályozzák az embert abban, hogy szentté váljon.

A katolikusok számára ez a dualizmus nem létezik.

A protestánsok ezért szoktak nagyon megütközni azon, hogy pl. a katolikusok feszületet használnak a puszta kereszt helyett, vagy szobrokat és ikonokat a fehérre meszelt falak helyett, pedig amikor ezeket a „puszta dolgokat” használjuk, akkor ezzel csak kiemeljük kapcsolatunkat Istennel. Ez a néhány felekezet esetében már-már hisztériás reakció egy vallási szemléletmód gyümölcse, amelynek azonban – ha következetes akar lenni – a Szentháromság második személyének megtestesülését is botrányosnak kellene tartania. Ő „falánk és borissza” volt, Ő sírt, Ő vérzett, és meghalt! „Igen, igen” – mondhatják – „De Ő fel is támadt! Miért nem fókuszálunk tehát inkább erre? Miért kell arra a másikra, arra a – mocskos – anyagra nézni?”

A válasz erre először is az, hogy igaz, hogy azért lett a vasárnap az istentisztelet napja a régi szabbat helyett, mert vasárnap történt a feltámadás. Azonban a kereszténység fő misztériuma nem Jézus feltámadása, hanem az Ő megváltó áldozata – ez ugyanaz az áldozat, amelyet a szentmisén ajánlunk fel vértelenül. Ez a katolikus szellemiség megértésének a kulcsa: a protestánsok (és sok protestálódó katolikus) csak a „húsvéti misztériumra” összpontosít, amikor Krisztus kilépett a sírból. Csakhogy nem a feltámadása üdvözített minket, hanem az Ő Vére, „a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vére” (1Pét 1,19; vö. Ef 1,7; Jel 1,6; 5,9).

Mindenesetre, bár nyilvánvaló, hogy a Feltámadás a hit középpontja (a kereszténység igazságának legnagyobb bizonyítéka), de a katolikusok a Megtestesülést sem akarják széljegyzetté tenni, vagy „kicsinosítgatni”, mivel ez a hit egyik alapvető misztériuma. Isten emberré lett!

Isten emberré lett…

Elgondolkodva az Ő megtestesült életének misztériumairól (az Ő dicsőséges misztériumai mellett)1 a bőség mély tengerébe vethetjük magunkat. Elképzelve azt, hogy maga az Isten egy kisgyermekként ott fekszik Mária karjaiban, érthetjük meg az Ő alázatosságát, és azokat a csodálatos kegyelmeket is, amelyeket Boldogasszony Anyánknak adott. A Szentháromság második személye csak Mária és József segítségére számíthat. Hihetetlen! Elmélkedve az Ő életének különféle állomásain és eseményein, megtanulhatjuk, hogyan kell élni, hogyan kell cselekedni, hogyan kell beszélni, és hogyan kell létezni. És átérezve az Ő szenvedéseit, amelyeket a kereszten elviselt, megtanulhatjuk, hogyan kell felajánlani a saját szenvedéseinket, összekapcsolva őket az övéivel. Kol 1,23-24: „Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amelyet minden teremtménynek hirdettek az ég alatt, s amelynek én, Pál, a szolgája lettem. Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára”

Emlékezve szenvedéseire, és arra, hogy testté lett, hogy elviselje annak „minden nyűgét s nyilait”, ahogy Shakespeare írta, segít megértetni és elmélyíteni saját szenvedéseinket. A fájdalmainkat, legyenek azok nagyok vagy kicsik, szentté tette, és kozmikus jelentőséget adott nekik. Elvesztetted az állásod? Gondolj Jézusra a kereszten. Leégett a házad? Gondolj Jézusra a kereszten. És ha valaki igazán magáévá teszi a katolikus felfogást, akkor is Ő jut az eszébe, ha csak beüti a lábát. Ha egy katolikus azt mondja egy másiknak, akivel éppen valami nehézség történt, hogy „ajánld fel”, akkor ezzel azt mondja, hogy „Emlékezz annak a jelentőségére, hogy min mész keresztül. Add ezt a szenvedést Jézusnak; csatlakozz ahhoz a fájdalomhoz, amelyet Ő szenvedett el a kereszten.”. Ebben a két szóban, hogy „ajánld fel” a vigasztalás és a méltóság egyetemessége fejeződik ki.

Az Ő szenvedése és áldozata miatt van az, hogy mi katolikusok szeretünk szemlélődve elmélkedni, hogy az anyagot megszentelhetőnek tartjuk, a szenvedést megszentelhetőnek tartjuk, a testet megszentelhetőnek tartjuk, s hogy magunkat is megszentelhetőnek tartjuk. Csak egy katolikus írhatta le azokat a szavakat, amelyeket Assisi Szent Ferenc írt le Naphimnuszában:

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,

Tied a dicséret, dicsőség és imádás,

És minden áldás.

Minden egyedül téged illet, Fölség,

És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,

Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,

Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.

És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:

A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az

Égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,

Levegő, felhő, jó és rút idő,

kik által élteted minden te alkotásodat.

Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,

oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;

Vele gyújtasz világot éjszakán.

És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,

Ki minket hord és enni ad.

És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak

megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.

Boldogok, kik tűrnek békességgel,

Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,

Aki elől élő ember el nem futhat.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

és boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak,

Második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,

és mondjatok hálát neki,

és nagy alázatosan szolgáljátok.

Amikor Szent Ferenc körülnézett és meglátta Isten alkotását, akkor meglátta azt az isteni akaratot is, amellyel megalkotta, és amellyel fenntartja pillanatról pillanatra. Ebben a szépségben tanúságot látott, „szent-séget”, megszenteltséget, azaz szentelményt látott! Ez egy katolikus szemlélet.

Sehol máshol nincs az Ő megtestesülésének elismerése jobban igazolva, mint az Eucharisztia katolikus tiszteletében, amin gyakran gúnyolódnak. Jack Chick és hasonszőrű testvérei az Eucharisztiában „halál sütit” látnak; mások bálványozást vagy éppen egyszerű ostobaságot. Ebben a retorikában az a szociológiailag elbájoló dolog, hogy ugyanezen emberek többségének eszébe se jutna, hogy kigúnyolja az izraelitákat, akik leborultak a Szövetség Ládája előtt, vagy mert azt bizonygatták, hogy Isten valóságosan jelen van a Szentek Szentjében. Miért? Mert az antiszemita dolog lenne – mindenesetre nem lenne politikailag korrekt és kulturálisan érzékeny. De valami miatt ezek az ószövetségi gyakorlatok nem szúrják az általános „keresztény” dualisták szemét. Azonban, ha egy katolikus tiszteli az Istent az Eucharisztiában, akkor kinyílik a bicska.

Úgy vélem, hogy igencsak vonakodva lehet elfogadni azt, hogy egyrészről valljuk, hogy Isten emberré vált, de azt már kizártnak tartjuk, hogy Ő kenyérré és borrá változhat és változik is, pontosabban a kenyér és a bor változik Istenné. Ezt annak ellenére vonják kétségbe, hogy Jézus, amikor felemelte a kenyeret és a bort, azt mondta: „Ez az én testem, ez az én vérem.” „Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.” Ezenkívül minden egyes Egyházatya, kezdve Ireneusztól Ágostonig, ugyanazt hitték, amit a mai katolikusok is hisznek. Jó volna tudni, hogy ezek az emberek mire gondolnak akkor, amikor azon elmélkednek (már ha szoktak ilyet csinálni), hogy Jézus sarat és nyálat használt, hogy meggyógyítsa egy ember szemét. Mi volt ennek az oka? Miért használt sarat és nyálat? Miért nem mondott csak valamit, hogy így gyógyítsa meg? Nem, nem ezt tette. Sarat és nyálat használ. Kenyeret és bort. Megszentelt anyagok. Ezt Istennek kell felróni, nem a katolikusoknak.

Érvényességi kör:

Egy másik különbség, hogy a katolikus világnézet sokkal szélesebb körű, mint a legtöbb protestánsé. Mi az Egyház alatt nem csak a földön élő szentek egyházát értjük, hanem azokét a „szegény lelkekét” is, akik a Tisztítóhelyen vannak, és azokét is, akik a mennyben vannak. Így vagyunk mindnyájan testvérek Krisztusban, valós családként összekötve az Ő vérével, összevonva tért és időt egyetlen isteni egységbe, az Egyházba. Azoknak a keresztényeknek a lelkei, akik testileg a dohos római vagy nápolyi katakombákban fekszenek, vagy a középkori szentek lelkei, vagy azok a katolikusok, akik megtartották a hitüket a reformáció vagy a francia forradalom alatt, ezek mind-mind testvéreink, akik az egyetlen Egyház tagjai. Ugyanúgy, ahogy mi most tagjai vagyunk az Egyháznak. És erre az Egyházra nem „felekezet”-ként gondolunk, amelyek közül kedvünkre választhatunk, hogy éppen melyik a jobb, vagy éppen melyiket gondolom igaznak. Az Egyház „Az Egyház”, amelyet Krisztus alapított meg Péteren keresztül. Ezen túlmenően ez az Egyház több mint 2000 – kettő ezer – éves, és ahogy Izraelt is, ezt is visszavezethetjük Ábrahámra, Izsákra és Jákobra. Az Egyház az időben van, de időtlen is. A platoni ideákhoz hasonlóan, az Egyház egy idea Isten gondolatában, amelynek a megnyilvánulása a földi Egyház. Ezért nem beszélhetnek a katolikusok protestáns „egyházak”-ról, hanem csak protestáns „közösségek”-ről, vagy gyülekezetekről, stb. Egyház csak egyetlen egy van – és ezek a nemkatolikus csoportok nincsenek benne kifejezett módon. Ez nem tiszteletlenség akar lenni az egyes protestánsok felé, nem az ő személyes szentségüknek, Krisztussal való kapcsolatuknak vagy üdvözülésük lehetőségének a tagadása. Ez egy egyszerű megállapítás, tény.

Egy katolikusnak ez van állandóan a szeme előtt: ez a végtelenség, a hétköznapi dolgoknak a kapcsolata mind a múlttal, mind az örökkévalósággal. Minden papot egy püspök szentelt fel, akit szintén egy püspök szentelt fel, akit szintén egy püspök szentelt fel… akit az apostolok szenteltek fel, akiket pedig Krisztus szentelt fel. A szentségek az Újszövetség parancsaira alapulnak, amelyeket már az Ószövetségben előrevetítettek. A liturgikus formák és gesztusok a jeruzsálemi Templom és a száműzetés utáni zsinagógák szertartásaiban gyökereznek… Amit mi vasárnaponként teszünk, ugyanazt tették két évezred megszámlálhatatlan katolikus szentjei, és ugyanazt teszik az egész világon az összes egyházban, sőt a mennyben is. Az Egyház átfogja és felülmúlja a történelmet, és a küzdő egyház felülemelkedik a természeti renden, amikor egy katolikusnak misztikus tapasztalatai vannak, amikor egy szenthez könyörög, vagy amikor elmegy a Szentmisére – ahol Isten ott van a Tabernákulumban – és valóságosan imádja Őt, nem csupán elkötelezi magát egy közösségben. A Katolikus Egyház óriási; és úgy tekint Istenre, mint aki nem csak immanens, hanem transzcendens is.

Együttműködésünk Istennel és a közös összekapcsolódásunk

Egy másik különbség a dolgok katolikus szemlélete és sok protestáns közösség között a mi sajátos fogalmunk a megszentelődésünkről és a Krisztussal való kapcsolatunk természetéről. Tudom, hogy bonyolult dolog erről beszélni, hiszen olyan sok különböző nemkatolikus csoport van, s mindegyiknek más a teológiája, azonban általános tapasztalatom az, hogy sokan ezek közül, bár helyes fogalmuk van az emberi természetről – ti. hogy „Isten képére teremtettünk, de elbuktunk” –, mégis úgy tekintenek az emberre, mint aki teljesen értéktelen, és nem tud együttműködni megváltásával. Néhányan addig mennek, hogy tagadják a szabad akaratot, és az Isten képére teremtett embert egy olyan teremtménnyé teszik, aki nem több mint egy Muppet Show bábú; akit, ha szerencsés, Isten kiválaszt és üdvözít – akár akarata ellenére is.

Amikor egy katolikus ezeket kezdi hajtogatni, akkor legtöbbször egyből azzal vádolják meg, hogy így „elvesz” valamit Krisztustól; sőt, istenkáromlásnak vélik azt, amikor az Isten képére való teremtettség mély igazságából eredő következményeket fejtjük ki. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ember természete bukott, és hogy semmilyen módon nem válthatjuk meg önmagunkat, hogy Krisztus az üdvözítő, az út, az Igazság és az élet, és hogy senki sem láthatja az Atyát, csakis Őáltala. A különbség ott van, hogy mi másként kapcsoljuk össze ezeket az Igazságokat. A katolikusok ugyanis azt vallják, hogy amikor Krisztust öltjük magunkra, akkor részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz megistenülünk (theoszisz), részt kapunk Krisztus Fiúságából, az Atya valódi örököseivé válva. Így mi is munkáljuk üdvösségünket félelemmel és rettegéssel (Fil 2,12), és ebben egymásnak is segítünk: imádkozunk egymásért, példát mutatunk egymásnak, tanítjuk egymást, és részt veszünk közösen Krisztus Egyházának szentségi életében. Testvéreink őrizői vagyunk… Egy közösségben, egy családban élünk.

Sok nemkatolikus keresztény számára a lényeg az „én, a Biblia és Jézus”-mentalitás, és figyelmen kívül hagyják, hogy elsősorban honnan is származik a Biblia, és az embert és az intézményeket - amelyek az üdvösség tervének megvalósulásában segédkeznek - ellentétesnek látják az 1Tim 2,5-tel: „Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus”. Persze szándékosan figyelmen kívül hagyják azt a mondatot, ami négy verssel ezelőtt van: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket

Húha Kedves 12#13 nem is tudom hol kezdjem az ellenérveket.

1:hisztérikus reakció arra hogy mennyire díszítettek a katolikusok temploma? Már ne haragudj a nyers fogalmazásért, de szerinted ki a túrót érdekel hogy milyen a templomotok? Oké hogy jó pár száz évvel ezelőtt talán zavart, de nem is tudom felsorolni hány protestáns egyházat ismerek, és egyszer nem került még ez szóba soha se mikor esetleg feljöttek a katolikusok.Senkit nem érdekel. Az más dolog hogy mi nem szoktuk, de ennél sokkal nagyobb a többi ellentét.

2:A feltámadásról annyit, hogy igen, néha a sok feszülettől meg ezektől az embernek olyan érzése van hogy a katolikusok egy halott istenben hisznek. Nem igaz hogy mi a kereszthalált nem tartjuk olyan fontosnak, hisz az egész hitünk alapja. De a feltámadással együtt amit meg a katolicizmus nem szeret hangsúlyozni pedig bizony így kerek a történet. Sok nem keresztény embert elriaszt a katolikusok szenvedő mentalitása, személyes tapasztalataim alapján, ami nem több csupán csak egy költőien hangzó gondolat. Elvesztetted az állásodat? Gondolj Jézusra a kereszten.-Ez a gondolkodásmód negatív elbátortalanító

és keserű. A Biblia Istene pozitív, ha elvesztetted az állásodat akkor inkább arra kéne gondolni hogy Isten még jobbat tervezett ennél, és tud mindent rólad. A katolicizmus tele van a te szavaiddal élve misztikummal, kozmikus megfoghatatlan micsodákkal holott az egyetlen írásos emlékeben a Bibliában Isten mindenhol egyszerűen és érthetően fogalmaz. (Az más hogy a nyelvezete bonyolult de az üzenet nem.)

4. Csak egy kis javítás hogy Isten soha se vált emberré ezt biztosan te is csak félreírtad, Jézus vált emberré...

5.A Purgatóriumra nem szeretnék nagyon kitérni ugyanis az szimplán a papok találmánya hogy megnyugtassák a maguk és mások lelkiismeretét. Ilyen alapon mindenki megy a Mennybe ugyanis a tűz úgyis megtisztít a bűntől. Akkor most pl. HItler is a Mennybe ment vagy hogy is van ez?...

6.Milyen alapon állítod hogy a nem katolikus közösségek nem tartoznak az Egyházba? Hát a katolikus Egyházba tényleg nem, de ha Krisztus Testéről (Corpus Cristi hogy én is dobálózhassak latin szavakkal) van szó, akkor szerintem jobban is mint a katolikus egyház...A Biblia ilyet sehol se ír.

7.Liturgikus formák zsinagógák szertartásaiból származnak? Nos, ez egy igen érdekes feltevés, biztosan ha mélyebben belemennék tényekkel is meg tudnám cáfolni ezt, mindenesetre nem tudom elképzelni hogy a latin, ez a pl. "És a te lelkeddel" című ima szerűség és a többinek semmi köze a régi izraeli összejövetelekhez, annál inkább mondjuk a mi gyülekezetünkbe ahol héber dalok is vannak, és zsidó hangzás néhol körtánc is.

8.A Mennyben is ugyanezt teszik mint a miséken?? Nos talán ez a legfurcsább kijelentés nem tudom elképzelni ahogy oratóriumok kántálások Üdvözlégyek hangoznak el a Mennyben. A Mennybe folyamatosan öröm van az angyalok táncolnak és dicsőítenek, nem szenvednek és vallásosan kántálnak. A Mennyországba szabadság van, azt már zárójelesen teszem hozzá hogy a protestáns felszabadult örömmel telibb atmoszférája jobban hasonlít a Menny atmoszférájához.

9.Katolikus egyház órási...Hát igen lehet kérkedni hogy mekkora az egyház, de mindenki tudja hogy az emberek nagy része csak névlegesen részei a katolikus egyháznak, szívükben nem. Nos ha valaki egy protestáns egyháznak a tagja, és a protestánst amúgy értem az evangélikusokra reformátusokra, baptistákra, karizmatikusokra,stb; nos ők valóban szívükben is elkötelezettek. Nem beszélve azokról a kimutatásokról ami nem mutat kedvező jövőt a katolicizmusnak lévén hogy folyamatosan csökken a létszám, míg a protestáns egyházak létszáma folyamatosan nő. ( Érdemes elgondolkozni ezen.)

9.,,Értéktelennek tartják az embereket és hogy nem tudnak együtt működni a megváltással"---> Ez egy szimpla hazugság.

10: ,,Tagadják a szabad akaratot predesztináció stb." Én nem találkoztam még olyan protestáns emberrel vagy vezetővel aki tagadta volna a szabad akaratot, a predesztinációban meg a protestánsok kis része hisz. Úgyhogy tulajdonképpen ez is hazugság vagy gyenge tájékozottság.

11:,,Elfelejtik honnan származik a Biblia, ember" Ezt kifejtenéd nem tiszta. Mivel tudjuk honnan származnak.

12":Elfelejtik az intézményeket" Ha a katolikus egyházra gondolsz, még jó, ugyanis hol beszél a Biblia az intézményesített hitről?

13:,,Kihagyják az idézett Máté verset, imádságot könyörgést" Nos ez is vagy hazugság vagy tudatlanság. Ugyanis nagyon nem igaz. Sőt tapasztalatom szerint többet csinálják mint a katolikusok. Csak nem csak show-szerűen a misén hanem intim kapcsolatba Istennel. Ami a Bibliában van és a protestánsokkal kapcsolatos, abba sajnos a katolikusok nem igazán tudnak belekötni ugyanis köztudottan a protestán tanítások sokkal közelebb vannak az Igéhez mint a katolikusoké. Ők hagyományt követnek és halott tradíciókat főleg, míg a szabadkeresztények teljesen a Bibliára támaszkodnak mivel hisznek a 2.Timóteus 3:16ban: A teljes írás Istentől ihletett...

Ezenkívül még rengeteg mindent tudnék felsorolni, de csak a te érveidre reagáltam most.

A másik érdekes hogy amikor először elolvastam a kérdést komoly keresztényként eszembe se jutott volna egy vehemensen védelmező teljesen szubjektív támadó regényt írni, véleményem szerint az támad aki fél. De mivel így félre interpretáltad a protestánsokat és a Bibliát így kénytelen voltam én is így írni és megvédeni.

Végezetül ez röviden velősen és tökéletesen megmagyaráz mindent az élő hit és a katolicizmus közti különbségekről:

https://www.youtube.com/watch?v=5qjVRdYt04c

Üdvözlettel:

Süveges Bettina