Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Elvesztettem Istenbe vetett...

Elvesztettem Istenbe vetett bizalmamat. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Kívül nem látszott rajtam, de belül elég vallásos voltam. Tegnap előttig imádkoztam minden este, hogy semmi rossz ne történjen a családba. Ugyanis tegnapelőtt egy olyan eset történt, ami megrendítette a hitemet. Szeretett Dédimamám eltávozott közülünk. Rövid betegség után, bár már 4 hónapja ágyba fekvő volt. 90 évesen. Nem bírom felfogni. Akik vallásosak, ti mit szólnátok hozzá, ha így elmenne? Egyre jobban lett, majd rosszabbul(1 nap), végül...elment. Nem bírom feldolgozni. Úgy érzem, elhagyott Isten. Nem tudom, van-e értelme már imádkoznom.
2012. dec. 28. 23:29
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
0%
Részvétem. Isten minden imát meghallgat, de van amire a válasza nem. Hisz ha minden imára igent mondana, akkor ugyan úgy káosz lenne a Földön, és így is megélt egy szép életkort. Isten mindent okkal tesz, és senki nem élhet örökké. A mi családunkban az átlag életkor 65-70 között van, ehhez képest a 90 igen hosszú. Ne veszítsd el a hitedet, tudom, hogy most fáj, az Úr is tudja, nem azért tette, hogy neked fájdalmat okozzon.
2012. dec. 29. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
Az, hogy a Dédi elhunyt, az nem azt jelenti, hogy Isten elhagyott téged, rosszat akar neked, vagy ilyesmi. Ez az élet rendje, és előbb utóbb mindenkinél bekövetkezik. A halált pedig ne úgy fogd fel, hogy egy szörnyű dolog. Ne a halottakat sajnáld, hanem az élőket. A Dédi egy hosszú élet után elfáradt, érthető, hogy el akart menni. De szerinted neki mennyivel lett volna jobb, ha még él X évet? 4 hónapja ágyba fekvő volt, beteg is volt, még ha nagyjából fel is gyógyult volna, ez az élet már csak szenvedés lett volna neki, hiszen egy ilyen állapot megviseli az idős szervezetet. Amit tehetsz, hogy most gyászolod ameddig szeretnéd, utána pedig továbblépsz, és éled az életed. A Dédi sem azt akarná, hogy szenvedj miatta, hanem hogy boldog életet élj.
2012. dec. 29. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
0%

Részvétem. Ne aggódj, a Dédid jó helyre került, a halál az itt maradóknak jobban fáj, mint a távozóknak. Egyetértek minden válaszolóval, akik szerint 90 év szép életkor és azzal is, aki azt írta, hogy Isten senkit sem hagy el, gyakrabban az emberek fordulnak el tőle.


Személy szerint én nem hiszek az egyházi-vallásos-imádkozós verzióban, de nem tudnám Isten nélkül elképzelni az életemet, még annak tudatában sem, hogy apukám 42 évesen távozott közülünk, amikor én még csak 10 voltam. Neki akkor tovább kellett lépnie, igazából mindannyiunkra ez a sors vár.

2012. dec. 29. 04:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
0%

Nagyon sajnálom és őszinte részvétem! A baj ott van - a leírásod alapján, hogy Isten számodra egy homályos pont az életedben, akiről sok mindent nem tudsz. Nem tudod, hogy mi a halál, barát vagy ellenség. Mi Isten szándéka ezzel, egyáltalán miért van?! A Bibliában viszont mindezek a válaszok megvannak, csak keresni kell! De ez egy nagyon fontos része az igazság megtalálásának - KERESNI, kutatni kell szüntelen, és nagy alapossággal, mert ha nem így teszünk, akkor is fogunk kapni válaszokat, de nagyon valószínű, hogy nem igazakat.


Valaki már írta, hogy szerinte a halált "barátnak" kéne felfogni, de ez egy nagyon rossz válasz. A Biblia éppen ellenségnek, az "utolsó ellenségnek" nevezi a halált, mely végül meg lesz szüntetve, el lesz törölve!

Én itt nem írnák többet. A lényeg tehát a meglátásom szerint az, hogy Isten tényleg NEM HAGYOTT EL téged - ahogy írta is valaki. Ezt sohasem teszi meg senkivel, aki őszintén keresi Őt. Inkább az a baj, hogy még te nem ismerted meg Őt valóságosan, ahogy azt a Biblia segít feltárni, tehát az igazságait és a tulajdonságait.

2012. dec. 29. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

Nem halt volna még meg, ha nem lett volna útba az egyik lányának. Mindent elkövetett, hogy eltegye láb alól. Olyan gyógyszereket adatott neki, amitől lebénult, olyan papírokat szerzett, hogy bolond, meg közveszélyes meg hasonlók. Egy hete voltunk náluk, és még akkor is azzal jött, hogy milyen bolond a mama. Ha nem így halt volna meg, könnyebb lenne, de már Facebookon is sajnáltatja magát a vén rihe. Mintha valaha is érdekelte volna a sorsa. Amikor felnevelte a két gyerekét, meg egy takarításért 10.000-eket kapott tőle. 50 m-re lakott tőlük, de akkor nem tudott átmenni, amikor még otthon volt dédi, és nem otthonba. Mamáék meg mi jártunk, ha kellett neki valami, vagy ha valami baja volt. Ő még orvoshoz se vitte el ingyen. Most meg játsza ott magát, hogy mennyire megviselte meg hasonlók.

Igazából ez amitől még rosszabb, hogy semmi baja nem volt, egészséges volt, orvoshoz nem járt, csak ha éppen elkapott valamit, 88 évesen bot nélkül ment, egy év alatt tolószékbe került, (amikor nem kapta a gyógyszereket még menni is tudott) aztán a drága a tudtunk nélkül újra adatta a gyógyszereket, mert agressszív volt. Egy 88 éves ember, aki épp ki tud menni a WC-re hogy lenne már agresszív?

És nem ezt vinné el Isten. Remélem hosszú, szomorú, keserves élettel áldja meg Isten, hogy átélje a kínok kínját!

2012. dec. 29. 11:11
 16/22 anonim ***** válasza:
0%

Nem "Isten viszi el", ez nem igaz. A halálnak racionális okai vannak, melyek ahhoz vezetnek, hogy meghal az ember. Ez nem közvetlen Istentől van. Gondolj a sok katasztrófára, és balesetre, istenkáromlás lenne azt feltételezni Róla, hogy Ő idézi elő őket. Az emberi faj általános halálos ítélete igen, az Tőle származik, de nem minden egyes ember sorsa, külön-külön. Tehát a dédid halála sem Isten "rendelése", vagy "elrendezése közvetlenül".

Most még ebben a társadalmi rendszerben meg kell halnia mindenkinek, de a Biblia azt ígéri, hogy ez nem tart örökké.

2012. dec. 29. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
14%

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

És szeretném Magam is kifejezni együtt érzésemet.


Az Én édesanyám 1993-ban halt meg 54.évesen, rá egy évre apukám is 63 évesen. rá egy évre a nagymamám 85. évesen.


De nem folytatom.

S persze hogy fáj, mert a halál nem természetes dolog. Ha az volna nem fájna.

Eredetileg a halál nem volt benne Isten tervében.

Sajnos Ádámék miatt jelenleg még meghalnak az emberek, de ez már nem sokáig fog tartani.


Elhunyt rokonainknak az életét Jézus halála szavatolja, ezért halt meg másodsorban, hogy feltámassza majd az elaludt embereket.


A nagymamád jelenleg halálalvásban van és a feltámadásra vár.Neki már biztos a jövője a mienkkel ellentétben.

ezért ne hagyj fel az imádkozással, és a hitedet se veszítsd el. Sátánnak pont ez a szándéka

2012. dec. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim válasza:

Most meg mi a franc bajotok? Miért kell lepontozni? Árulja már el az aki lepontozott legyen szíves!


# 5-ös voltam.

2012. dec. 29. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
isten elhagyta az embereket. ha nem hagyta volna el, akkor nem lenne a világ a gonosz hatalmában.
2012. dec. 31. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 poet1 ***** válasza:
Én sem akarok cinikus lenni,de hadd mondjak valamit: Ő már jobb világban van mint itt,ennek kéne örülni,ezért kéne hálát adni
2013. jan. 3. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!