Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Igaz hisztek nekem? Esküszöm,...

Igaz hisztek nekem? Esküszöm, hogy Isten volt az!

Figyelt kérdés
Minden este imádkozom (nem vagyok megkeresztelve, nem ismerem a Bibliát, én az Egy Istenhez imádkozok, Ahhoz, akihez minden vallás hívei). Egyik este imádkoztam, és sosem zárom le este az imát, hanem beszélgetek Vele, majd nyílván elalszom. És már majdnem elaludtam, amikor hallottam egy hangot, ami azt mondta, hogy "Adományozz". Aztán megkérdeztem valami olyasmit, hogy "hogy", vagy "mit", már nem tudom, de visszakérdeztem. Aztán még mondott valamit, de arra nem emlékszem... Hogyan tudhatom meg? Még nagyon fiatal vagyok (12/L), szóval talán ennek kell az életcélomnak lennie, mert pont akkor gondolkoztam azon előtte, hogy mi szeretnék lenni, meg mihez értek, és nincs semmi életcélom, én nem tudom mi akarok lenni. Ezért szólt Isten. Amúgyis szeretek segíteni (és ezen most nem csak az értem, amikor dolgozatokkor segítek valakinek :)) Mit gondoltok erről? Muszáj vagyok megtudni, mi volt az, amit másodjára Mondott. De hogyan? Bárki írjon, és nagyon várom a hívők/hozzáértők válaszát! Köszönöm.

2013. jan. 28. 19:51
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Imádkozás közben az emberek sokszor kerülnek aránylag mély meditatív állapotba, ekkor különböző képek jelennek meg, de akár hangok is jöhetnek. Ez úgymond a tudatalatti játéka, spontán vetít ki dolgokat.
2013. jan. 28. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:

Természetesen elhiszem. Az Úr válaszol az imánkra, ha az őszinte.

Úgy gondolom, azért nem fejtette ki bővebben, hogy kinek, mit, vagy hogyan adományozz, mert a részleteket rád bízza. Megmutatta az irányt, hogy merre menj, de azon belül hagyott neked választási lehetőségeket. Ha mondjuk a természettudományos tárgyakból vagy jó, akkor lehetsz valamilyen orvos, amely az egyik legjobb módja annak, hogy segíts másokon. Ha jó a kommunikációs készséged, elmehetsz a szociális munka, családsegítés irányába. De lehetsz valamiféle tanár is.

Én legalábbis így értelmezném ezt a választ, ha én kaptam volna. Rengetegféleképpen lehet adományozni. Nem csak tárgyakat lehet adni, sőt, tárgyakat csak korlátozott mértékben adhatunk, amennyire az anyagi helyzetünk engedi. Tudást, egészséget (ha mondjuk orvos leszel), törődést (szociális munka) viszont korlátlan mennyiségben adhatsz, és ezzel még azt sem kell megvárni, hogy idősebb legyél: akár már most is adhatsz szeretetet, ha segítőkészen, jóindulattal fordulsz mások felé.

Én a helyedben további útmutatásért imádkoznék, hogy megértsem, pontosan hogyan is tovább. Ha nem érkezik újabb válasz, azt pedig úgy értelmezném, hogy a pontos irányt az Úr rám bízza.

2013. jan. 29. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:

"nem vagyok megkeresztelve, nem ismerem a Bibliát, én az Egy Istenhez imádkozok, Ahhoz, akihez minden vallás hívei"


Kezdjük ott hogy a Biblia alapján Istenhez csak Jézus Krisztuson keresztül van lehetőség eljutni. Minden más szellemi tevékenység az okkultizmus kategóriájába tartozik.

Tudom még fiatal vagy, de figyelmeztetlek hogy jelenleg inkább csak egy általad kitalált istenhez imádkozol. Ez viszont okkultizmus a Biblia alapján.


Azt nem tudom hogy mit hallottál/láttál, de elképzelhetőnek tartom hogy azt élhetted át amit mondjuk az űrlény vagy jetivadászok: annyira szeretnék már látni az adott dolgot hogy hajlamosak azt odaképzelni. Arról ne is beszéljünk hogy álmodni pedig már tényleg mindenféle őrültséget képes az ember. Csak azért mert álmodtál valamit még nem biztos hogy Isten szól. Sőt gyakorlatilag biztos hogy nem Isten szólt.

Azt hogy már te mit fogalmazol át istennek az pedig a te dolgod, de inkább azt ajánlom hogy a Bibliát kezd el olvasni, javaslom az Újszövetséggel kezd.

2013. jan. 29. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:

Miért lenne okkultizmus? Miből gondolod, hogy csakis a te istened lehet az igazi. Én is azt vallom, mint a kishölgy, mindenki az egy Istenhez imátkozik, legyen az mohamedán, krisna, budhista, keresztény, vagy református. Tök mindegy.


A válasz pedig a kérdésre: Szernitem csináld ugyan azt amit eddig tettél lefekvés előtt. Ne erőltesd, csak lazán. Ha egyszer sikerült, másodszorra is fog. De ne erőltesd, ez fontos.

2013. jan. 29. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm az ÖSSZES válszt!

#10/14: Köszönöm!

#13/14: Engem nem érdekel, hogy okkultizmus, mondom, hogy nem vagyok keresztény!

2013. jan. 29. 17:15
 16/20 A kérdező kommentje:
#7/15! Nem részesültem keresztény nevelésben :)
2013. jan. 29. 17:16
 17/20 anonim ***** válasza:

Szia!


Mit tegyél? Vegyél egy Bibliát, és kezd el olvasni az Újszövetséget szépen, odafigyeléssel. Ezután menj el misére/istentiszteletre. Kérdezd meg a papot/lelkészt, hogy hogyan lehet megkeresztelkedni. Ha Isten elhívott, és ilyen jól hallottad, az nagyon jó! Fontos, hogy megkeresztelkedj!

Persze adományozz.

2013. jan. 29. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

14 es vagyok, kedves kérdező az én hibámból adódóan félre értettél. Én veled értek egyet és én csak a 13-as válaszolónak a kijelentésére reagáltam, miszerint okkultizmus amit teszel. Ezzel nem értettem egyet.

Legközelebb egyértelműbb leszek és kiírom kinek válaszolok. Bocs még 1x ha megbántottalak. Most, hogy tisztáztuk olvasd el újra amit írtam, lehet így jobban érted majd mire gondoltam akkor.

2013. jan. 30. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:

Azért zárd el éjszakára a pénztárcádat.

Ha Jézust látni akarod:

Semmi más dolgotok nincs, mint hogy 30 másodpercig nézzétek a képet, majd a tekinteteket egy sima, egyszínű, lehetőleg fehér falfelületre fordítsátok.

[link]

2015. jan. 29. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Nem tudom érdekel-e még, de azért közzé adom. 2014 tavaszán 7.osztályos 14 éves kisfiú voltam, nagyon ritkán beszéltem, soha nem tudtam olyan dolgokról beszélni, amelyet az ember beszél a másik embernek. én csak vallási dolgokról tudtam és tudok most is. Depressziós is voltam egy ideig mivel barátom csak 3 volt, abból kettő ment más suliba, aki pedig velem maradt, az pedig ment a jehova tanús érdekbarátaihoz (jótanuló volt,de naív is, és ezek a jehovás gyerekek kihasználták)

Egyik reggel, mielőtt felébredtem azelőtt pár percel aludtam. Estétől reggelig amit álmodtam az annyi volt, hogy magam előtt láttam a bibliát, és hallottam egy mély hangot, mely felolvasott belőle egy igét. azt az igét láttam is, egy soros volt, és a színe a betűinek olyan volt, mint a bibliában a fontos igéknek, élénk.

2015. febr. 1. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!