Mik az ortodox vallás sajátosságai? Milyen viselet, esetleges "divat" jellemző rá?

Ez így van, a pátriárkák joghatósága nagyjából csak saját országukra terjed ki, esetleg a szomszéd országok azonos nemzeti kisebbségeire (mo-n a gyulai ortodox román püspökség a román pátriárka alatt, a szentendrei szerb püspökség a szerb alatt, 1 egyházközség a bolgár patriarkhátus fennhatósága alatt és a magyarországi görög egyházközségek a konstantinápolyi pátriárka fennhatósága alatt)

Mikor az 1830-as években e görögök kivívták a függetlenségüket, elszakadtak a Török Birodalomhoz tartozó konstantinápolyi patriarchátustól (nem a pátriárkával volt bajuk, hanem a török befolyással), de ez iránta való tiszteletből a görög egyház vezetője nem vett fel pátriárkai címet, és kimondta, hogy a világban bárhol Görögország határain kívül élő görögök a konstantinápolyi egyház fennhatósága alatt állnak.

Tehát független ortodox egyház létezhet úgy is, hogy nem pátriárka vezeti, hanem csak érsek vagy metropolita (3-4 ilyen van).

Az ortodox egxházakban sosem volt olyan hatalma a pátriárkának, mint a nyugatiban a pápának. Mellette nagy befoéyása van a főpapokból álló Szinódusoknak, gyakorlatilag a pátriárka csak velük egyetértésben dönt.

A pátriarkháknak olyan hatalma van, mint a pápának, de csak egy adott területen. A középkorban a kostantinápolyi pátriarkha és a bizánci császár fősége még erősebb volt, de akkor sem volt akkora, mint a pápáé a katolikus egyházban.

Ma már a gyakorlatban a legfelsőbb hatalom mindenhol a helyi pátriarkha az ortodoxoknál.

[link] A primátus és az orthodoxia

[link] Nyugat és Kelet elszakadásának története

Miért nem ismerik el a görögkeletiek a római püspököt pápának?

Mert az egyenetlenség szelleme és a pártoskodás szenvedélye elvakította őket. Mert politikai ambíciójuk nem engedte, hogy ők, Konstantinápoly népe, a birodalom fővárosának lakosai, a magát mindig kiválóbbnak képzelő Kelet Egyháza alárendeljék magukat a politikailag akkor már jelentéktelen Róma püspökének. Abban tévedtek, hogy azt hitték: az Egyház legfőbb kormányzata csak holmi politikai hatalmasságok függvénye lehet s a szelídség és alázat szelleme helyett a politikai versengés és nagyravágyás szelleméhez igazodtak.

Kezdettől fogva mutatkozott-e ez az ellentét Kelet és Nyugat között?

Bizonyos külsőségekben, pl. a szertartási életben igen, de hitben s egyházfegyelemben nem. A keletiek hosszú évszázadokon át maguk is elismerték a római püspök főségét. Már az első pápák egyike, Római Kelemen († 97 Kr. u.), teljes felsőbbségi tudattal rendelkezett a korinthusi hívekkel szemben; hasonlókép I. Viktor pápa a húsvét megülésének módját illető vitában. Az első egyetemes zsinaton is (325. Nicea) a pápa követei elnököltek s ezek - egy püspök s három egyszerű pap - első helyen írták alá a zsinati határozatokat, tehát az összes többi püspök előtt. A kalcedóni zsinaton (451) I. Leó pápa levelének felolvasása után a zsinati atyák, csaknem mind görögök s keletiek, felugráltak helyükről s így kiáltottak fel: "Leóban Péter beszélt!" s szót fogadtak a pápának.

Így maradt ez egészen a 9. századig, amikor a konstantinápolyi püspöki székbe a császári szeszély egy nagyravágyó világi hivatalnokot, a tehetséges, de teológiailag járatlan és lelkiismeretlen Photiust ültette, aki tisztán politikai szenvedélyeket vonultatott fel Róma ellen s kimondta az elszakadást. Az elszakadást akkor még visszacsinálták, de két évszázaddal utóbb egy hasonlóképp szenvedélyes és nagyravágyó konstantinápolyi püspök, Cerularis Mihály, újból szakadásba vitte Keletet.

Ez bizony nem Krisztus parancsának teljesítése, hanem az Egyháznak politikai szenvedélyekkel való beszennyezése volt. Attól kezdve pedig oly féktelen izgatás folyt Keleten Róma ellen, hogy egy rövid egyesülési kísérleten kívül (Flórenc, 1439.) a szakadás valósággal belegyökeresedett a keletiek lelkébe.

"A pátriarkháknak olyan hatalma van, mint a pápának, de csak egy adott területen."

Ez nem igaz. Az ortodox pátriárkák saját egyházukon belül is "elsők az egyenlőek között", azaz az elsők az érsekek között. Egy ortodox egyházfő csak a legfelsőbb vezetéssel (szinódussal) egyetértésben gyakorolhatja hatalmát. Ezzel szemben a római pápa egymagában is megteheti ezt.

A görög és szláv orthodoxiával kapcsolatban először is a hasonlóságokat szeretném kiemelni, s nem a különbségeket. Azaz, azokat a pontokat, amelyekben egység van az Orthodox és a Katolikus Egyház tanítása között.

Az orthodoxok ugyanúgy vallják mind a 7 szentséget, mint a katolikusok. Ezek a szentségek a Katolikus Egyház szerint is érvényesek. A Katolikus Egyház ezen kívül érvényesnek fogadja el az orthodoxok apostoli utódlását, tehát a pap- és a püspökszentelésüket. Eucharisztiájuk szintén érvényes, és ugyanúgy vallják Krisztus valós jelenlétét ebben, ahogy mi. A Mindenkor Szűz Mária és a szentek tisztelete az Orthodox Egyházban szintén jelen van, sőt talán nagyobb mértékben is. Ezeken kívül olyan csodálatos keresztény értékeket és sajátosságokat képviselnek, amelyeket ugyan a Katolikus Egyház is birtokol, de eme orthodox példák nélkül sokkal szegényebb lenne a kereszténység. Gondolok itt a Szent Hagyomány tiszteletteljes és féltő ápolására, a mély áhítattal teljes kontemplatív és monasztikus spiritualitásra, de legfőképpen az orthodox Liturgia csodálatos szentségére és szépségére, amely oly pompázatosan tükrözi a mennyei liturgiát, amelyet János apostol is leírt a Jelenések könyvében (vö. pl. 4,1-5,14; 7,9-12; 14,1-5).

Olyan alapvető különbségek, amelyek nem egyeztethetőek össze a Katolikus Egyház tanításával:

Az orthodoxia nem fogadja el a pápa egyházkormányzati, és tanítói elsőségét. A pápák iránt elismert, a kereszténység kezdeteitől megmutatkozó, és történetileg igazolható tekintélyt az Orthodox Egyház tiszteletbeli tekintélynek fogadja csak el, s nem ismeri el annak fennhatóságát az összes többi püspök és a helyi egyházak felett.

Az orthodoxok nem tartják szükségesnek egyháztanukban a külső egységet, így a legalább 17 helyi egyház (részben patriarkátus, részben nemzeti egyházak) felett nincs egy főhatalom (csak Jézus Krisztus láthatatlan fősége), amely hierarchikusan, egyházjogilag összekapcsolná ezeket, hanem mindnek külön önkormányzata, külön belső szabályzata, alkotmánya van. Ezek az ún. “autokefál” egyházak. Önállóságuk tehát csak egyházjogi és adminisztratív természetű, a dogmatikai, liturgikus és szentségi egységet ők is őrzik. Dogmatikai definíciót elvileg csak ezek közös, egyetemes zsinata hozhatna, azonban erre az egyházszakadás (Kr. u. 1054) óta nem volt példa. Ebből következik az is, hogy az orthodoxia csak az első 7 egyetemes zsinat határozatait fogadja el, a II. Nikaiai Zsinattal (Kr. u. 787) bezárólag, s azóta a többit nem.

A fentiből következik, hogy a dogmafejlődést (a hit megértésének és definiálhatóságának fejlődését) is elutasítják, pontosabban csak az Egyház első 8 évszázadában fogadják el, s utána nem tartják szükségesnek ezt, mivel szerintük az összes hitet érintő fontos kérdés tisztázva lett. Emiatt sok katolikus dogmát (azaz amit kötelezően vallani kell) nem tartanak dogmának, mint pl. Szűz Mária szeplőtelen fogantatását és mennybevételét, de ezeket az orthodoxok nagytöbbsége ugyanúgy vallja, mint a katolikusok. A purgatórium létét sem tartják dogmának, de ettől függetlenül ők is imádkoznak a halottakért. Mindent összevéve, a dogmafejlődés elutasítása miatt szakadt szét 1054-ben a Keleti és a Nyugati Egyház. A Filioque-kérdést, azaz azt a tanítást, miszerint a Szentlélek az Atyától „és a Fiútól” származik, s nem az Atyától egyedül (amellyel a Latin Egyház egészítette ki a Nikeai Hitvallást), a keletiek elutasították, és ez sajnálatos módon elegendő oknak bizonyult, hogy egy tartós szakadás jöjjön létre. A katolikusok szerint ez egy egyenesvonalú dogmafejlődés volt a szentháromságtani teológiában.

Különbség van ezen kívül a házasság szentségének felbonthatatlanságáról szóló tanításban is a két egyház között. A Katolikus Egyház az érvényes szentségi házasságot felbonthatatlannak tartja (vö. Mt 19,3-9; Mk 10,2-12; Lk 16,18; Róm 7,2-3; 1Kor 7,10; stb.), s nincs arra módja, hogy érvényesnek fogadjon el újabb házasságot, míg az orthodox egyház elismeri a 2. vagy a 3. házasság létrejöttét is (a többféleképp is érthető, ún. mátéi-kitételre hivatkozva: Mt 19,9).