Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúk, egyetértetek velem?

Jehova tanúk, egyetértetek velem?

Figyelt kérdés

1.) Azok a keresztények akik a legnagyobb [de legalábbis nagy] nyomorban élnek, azok a mennybe kerülnek Lázár történetéhez hasonlóan.


Lukács Evangyélioma 16. rész:

20. És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.

21. És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.

22. Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.


Ezeknek a szegény keresztényeknek a számuk a történelem folyamán elérhette már a milliós nagyságrendet is.


.


2.) Több keresztény nyilatkozta már az interneten (blog/vlog/youtube stb), hogy halálközeli élményük volt és a mennyben voltak, ahol találkoztak a ROKONAIKKAL IS!


Ezeknek az embereknek a számuk, lehet nem milliós nagyságrendű, de még csak meg sem említettem azt, hogy az internet előtt is sokan tapasztalhatták meg a halált és lehettek a mennyben.


-És miért hazudnának arról, hogy a mennyben jártak, ha már keresztények? Ha én (tati vagyok sziasztok :) .) megtapasztalnám milyen a mennyben majd Isten visszahozna ebbe a világba, hogy tegyek bizonyságot a látottakról (amit tesznek egyes emberek a mai napokban is), akkor biztos nem hazudnék... és én pedig csak egy átlagos keresztény vagyok.


Egy túlélő aki a mennyben is és a pokolban is volt:

http://www.youtube.com/watch?v=hZZ8P9xFK1k


Még egy túlélő, hogy ne sírjatok:

http://www.youtube.com/watch?v=TPLMYS7St0k


.


3.) Mi a helyzet az abortuszban elhunyt gyermekekkel? A történelem folyamán közel egy milliárd hunyt már el benne és kétlem, hogy sosem tapasztalhatják már meg ezért a mennyet.

(naponta csak az USA-ban 4500 meg nem született veszti el életét abortuszban)


.


Lehet a 3.) pontba bele fogtok kötni, hogy "nem úgy van az", de az első kettőt nem lehet tagadni.


Hol is van az a 144.000 különleges ember (Jehova tanú)?


Véleményem szerint millióan-milliárdan vannak akik a mennybe kerülnek.



2013. nov. 22. 17:43
1 2 3 4
 11/39 KZitus ***** válasza:
0%

"Mond csak Zitus, a "földi reménységűek" feltámadásuk után csinálhatnak-e majd gyerekeket?" - kérdezed


Ha ott leszünk mindketten, ezt a beszélgetést folytatjuk majd erről, addig csak meddő vita lenne, de valószínűleg igen.

Ha nem így lenne csalódnál?

Gondold át, lehet a kérdésed sem pontos?

2013. nov. 22. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 KZitus ***** válasza:
0%
"És mi a helyzet Máriával, a Jézus anyjával?" - mivel kapcsolatban kérdezed?
2013. nov. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 A kérdező kommentje:

"...de valószínűleg igen." -ahogy azt Katy is írta.


Bár ő biztosra ment ebben, mert írta is, hogy gyerekeket akar ott szülni.


Nem gondolod azt, hogy pár év alatt tele lenne az egész Föld emberekkel?

De akkor ne legyen pár év, legyen 100000, hogy ne legyen gond.

Ha pedig azzal érvelnél, hogy "nem lesz idő" -végtelen sok gyerek szintén nem tud elférni a Földön.


A Jelenésekben olvasható szüzeket pedig persze, hogy nem szó szerint kell érteni...


Csak tudod, próbálom keresni a logikát...

2013. nov. 22. 19:05
 14/39 A kérdező kommentje:
#12 már "megválaszoltad".
2013. nov. 22. 19:07
 15/39 KZitus ***** válasza:
0%

Folytatom


3. Az elhunyt gyermekeknek valós remény a feltámadás. hiszen Jézus ezt mondta:

„Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek” (JÁNOS 5:28, 29)


Az abortuszban elhunyt gyermekekről nem ír a Biblia. De a mózesi törvényből tudjuk, hogy az anyaméhben lévő ember életét is szentnek tartja Isten. Ezt adta parancsba:

2Mózes 21:22, 23 "Ha férfiak verekszenek, és kárt tesznek egy terhes asszonyban, és annak világra jön gyermeke, de nem történik halálos szerencsétlenség, akkor kártérítést kell kiszabni a férfira, annyit, amennyit az asszony ura szab ki rá; ... 23 De ha halálos szerencsétlenség történik, akkor lelket adj lélekért,"


Hidd el, ezen a téren is sokkal igazságosabb lesz Isten, mint mi azt feltételeznénk.


A pótkérdésedre: a 144 ezer többsége elnyerte égi jutalmát, a mennyekben van, kis része még itt a földön.


"Véleményem szerint millióan-milliárdan vannak akik a mennybe kerülnek." - van ennek a véleményednek bibliai alapja? Csalódnál, ha nem így történne?

2013. nov. 22. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 A kérdező kommentje:
Igen.
2013. nov. 22. 19:18
 17/39 A kérdező kommentje:

Megkérdeztem Jézust, hogy azok a gyerekek, akik születésük előtt meghalnak, azok a mennybe kerülnek-e.


Ő pedig ezt az igeszakaszt mutatta nekem:


Hóseás próféta könyve 13. rész:

13. A szülőasszony kínjai lepik meg őt; oktalan fiú ő, mert a kellő időben nem jő ki anyjának méhéből.

14. Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem.


Azt írja az ige, hogy Megváltja őket a Seol hatalmából és, hogy megmenti őket a haláltól.


Akkor még egyszer megkérdezem tőled Zitus, akiket abortálnak gyerekeket, azok a mennybe kerülnek vagy pedig a Seolba?

2013. nov. 22. 19:34
 18/39 anonim ***** válasza:
11%

Bocsánat, hogy beleírok.

De az abortált gyermek az életét veszti Tehát halott lesz , így nem kerül sehova.Még eltemetni sem tudják, ha csak nem csinálnak neki Temetést.


A meghalt emberek pedig halottak, és nem mennek sehova.

a megmentés a seolból az a feltámadás, de nem azonnal hanem majd Isten megígért új rendszerében.

Egy gyermek pedig nem lehet tagja a 144.000 felkent keresztényeknek, mert csak azok lehetnek égi reménységűek, akik az egész életükben szolgáltak keresztényként éltek, és kiálltak mindenféle próbákat, a keresztény életük miatt

Hasonlóan Jézushoz.

egy gyermek pedig nem élt annyit és nem nevezhető tapasztalt szenvedést átélő kereszténynek.

2013. nov. 22. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 A kérdező kommentje:
#18-as úgy látom nem sikerült értelmezned a #17-ik válaszomban leírtakat...
2013. nov. 22. 22:19
 20/39 anonim ***** válasza:
65%

Ha megnézed a szöveg környezetet, Jehova teljesen másról beszél


A 13. fejezetben Hóseás összegezi mindazt, amit korábban elmondott: Izrael első ígéretével és Jehova gyöngéd gondoskodásával kezdi, Izrael feledékenységével és a nemzetnek Jehovával való szembefordulásával folytatja. Jehova kijelenti: „Adtam nektek királyt haragomban, és elveszem őt felgerjedésemben” (13:11). De lesz majd helyreállítás: „Kiváltom őket a Seol kezéből, visszaszerzem őket a halálból. Hol van a fullánkod, ó, halál? Hol a pusztító erőd, ó, Seol?” (13:14). De a lázadó Szamária sorsa rettenetes lesz.


Hóseás izraelitákkal kapcsolatos próféciája alapján különleges okunk van Istenben reménykedni. Jehova ezt mondta: „Megváltom őket a seol kezéből, kiszabadítom őket a halálból. Ó, halál, hol vannak fullánkjaid? Ó, seol, hol a te pusztító hatalmad?” (Hóseás 13:14). Persze akkor Jehovának nem állt szándékában megszabadítani az izraelitákat a haláltól, de végül örökre eltörli a halált, és semmissé teszi annak győzelmét.

Pál felkent keresztény társainak írt, idézett Hóseás próféciájából: „Mikor . . . e romlandó romlatlanságot ölt fel, és e halandó halhatatlanságot ölt fel, akkor meglesz az a beszéd, amely meg van írva: »Elnyeletett a halál örökre.« »Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?« A halált okozó fullánk a bűn, a bűn ereje pedig a Törvény. De hála az Istennek, mert ő megadja nekünk a győzelmet Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (1Korintusz 15:54–57). Jehova feltámasztotta Jézust a halálból, így vigasztaló biztosítékot kaptunk arra, hogy az Isten emlékezetében levő emberek fel lesznek támasztva (János 5:28, 29).


12 Efraim vétkét összegöngyölték, bűnét megőrizték. 13 A szülő asszony fájdalmai jönnek rá. Nem bölcs fiú ő, mert a kellő időben nincs ott, ahol a fiak előjönnek az anyaméhből.

Ennek a versnek a lábjegyzete a következőket írja:

(2Királyok 19:3) . . .Mert eljutottak a fiak a méhszájig, de nincs erő a szüléshez.


Úgy hogy ennek a versnek semmi köze az abortáláshoz.

2013. nov. 22. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!