Ha nem létezik a pokol, sem az alvilág, hanem a sírban csak alvás van, akkor? (Többi lent)

@Kérdező

Az idézett ige semmit sem bizonyít, mert ahogy nem a (Mt 16,18)-an dönti el az, hogy a Katolikus Egyházat Krisztus alapította-e vagy sem, ugyanígy a lélek halhatatlanságát sem fogja ez az ige eldönteni, hanem a Biblia teljes vizsgálata, illetve a történelmi tények. Az idézett ige egyébként sem mondd semmit a lélek halhatatlanságáról, mindössze, - ahogy észrevettem - arról van szó, hogy a "föld alatt" lévőket te kapcsolatba hozod a lélek halhatatlanságával, miszerint azokról az emberekről van szó, amely a görög mitológiából jól ismert alvilágban vannak. Ha szó szerint értelmezed azt, hogy az "alvilág" a föld alatt van, akkor arról már tudnunk kéne, azonban az ásatások során semmi ilyen helyet nem találtak a régészek. Ellenben ősi dolgok előkerültek. Tehát minden bizonnyal egy szimbólumról van szó. Ha viszont ez igaz, akkor hogy értelmezheted szó szerint a pokolt?

Had mondjak neked még valamit: Ha félreteszed azokat az írásokat, amelyek azt a vallási tanítást akarják védeni, hogy létezik a pokol, és a lélek halhatatlansága, és tudományos igényű könyvet veszel a kezedbe, akkor ott meg fogod tudni, hogy bizony a tudományos körökben teljesen elismert, hogy a zsidóságra és a kereszténységre hatott a görög filozófia. A zsidóság végigélte a hellenisztikus időszakot, sőt, IV. Antiochos Epiphanesz még az i.e. 2. században is erőszakosan hellenizálni akarta őket. Arról pedig nem is beszélve, hogy nem csak arról van szó, hogy a kereszténység egy időben létezett az újplatonizmussal, de még az újszövetségi iratok is görög nyelven íródtak, amelyek magukban hordozzák a mitologikus elemet: "hádész=alvulág".

Ha a kezedbe veszel egy olyan tudományos igényű írást, amely független a kereszténységtől, és nem arra törekszik, hogy vallási dogmákat támasszon alá, hanem hogy

"Nézz utána ha érdekel, hogy mi az a legmélyebb pont, amíg le tudtak eddig fúrni, és rájössz, hogy nagyon gyenge érv. :-)"

Először mondd el, hogy meddig kéne lefúrni, aztán lássuk, hogy sikerült-e már.

"Biztos Jézus is szerette a görög mitológiát, azért mesélt a Lukács 16-ban az alvilágról, és ezek a tisztátalan szellemek is féltek a mítoszoktól. :-)"

Nos az, hogy te esetleg kétségbevonod azt, hogy a görög mitológia hatott a zsidóságra és a kereszténységre, a te személyes nézeted, ettől függetlenül a történelmi a tudomány mást mondd:

"Az a nézet, miszerint a test enyészete után a lélek tovább él, egy spekuláció … a Szentírásban nincs ilyen tanítás … A halhatatlan lélekbe vetett hit a görögökkel való kapcsolat által [a hellenizmus hatása alatt] került a zsidókhoz, elsősorban Platón filozófiája által, aki ennek a fő terjesztője volt, s aki a babiloni és egyiptomi nézeteket furcsán egybeolvasztó ofíri és eleusiniani misztériumok átvételével jutott erre a meggyőződésre" (Jewish Encyclopedia, 1941, 6. Köt. "A lélek halhatatlansága" címszó, 564., 566. oldalak).

Ajánlott még olvasásra: Pias István: A görög filozófia

Ami az Lk 16-ot illeti: Josephus Flaviustól (kb i.sz. 37-100), aki lényegében Krisztus kortársa volt, tudjuk, hogy az Lk 16-ban szereplő példázat egy zsidó hiedelem volt. Krisztus annak a képanyagát használta fel arra, hogy tanítást adjon a vallási vezetőknek, na de nem arról, hogy mi van a halál után, hanem arra a helyzetre vonatkozólag, amely közvetlenül a példázat elhangzása előtt kialakult (Lk 15,2).

A Biblia nemcsak ezen a helyen teszi ezt. A Dn7-ben például, amikor a nagybirodalmak felemlekedését és bukását mutatja be, használja a szárnyas oroszlán szimbólumát, amely kép köztudottan az Újbabiloni Birodalomban volt használatos, és népszerű kép. És még lehetne sorolni...

Itt részletesebben ki van fejtve:

A dúsgazdag és a szegény Lázár

Jézusnak ezt a példabeszédét bárki elolvashatja Lukács evangéliuma 16-dik fejezetéből a 19-től a 31-ig terjedő igeszakaszokban. A mondanivaló megértése miatt ajánlatos előbb az evangéliumból elolvasni a példázatot, és csak ezután ezt a hozzáfűzött magyarázatot.

Az évszázadok folyamán az egyik leginkább félreértett példázatról van szó. Ha csak önmagában a példázatot hallgatjuk, akkor úgy tűnik, hogy a halál utáni életről ad eligazítást, és abba enged bepillantást, emiatt érthetők félre Jézusnak e példázat keretében elmondott szavai. Azonban általános szentírásolvasó és bibliaértelmezési alapelv az, hogy az adott szövegrészt nem szabad a szövegösszefüggésből kiragadva értelmezni, és a példázat esetében meg kell vizsgálni az előzményt is, hogy Jézus kiknek és miért mondta el ezt a példázatot. Ezen kívül a Szentírás teljes és egybehangzó tanítását érdemes figyelembe venni, mert az Isten igéje saját magának ellent nem mondhat. Ha így lenne, akkor az üdvösség ismeretére vonatkozóan nem állna a rendelkezésünkre tiszta forrás, és egyértelmű, biztos mérce.

A dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példázat előzménye a 16-dik fejezetben az „okos intézőről” (a hamis sáfárról) szóló példázat; Jézus ehhez fűzött néhány megjegyzést, többek között ezt mondta: „Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (a pénznek; Lk 16,13b).” A következő versben pedig ez áll: „Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták Őt (Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása: Lk 16,14).” Jézus erre válaszul adott egy-két eligazítást a farizeusok életére és tanítására nézve, és ezután mondta el nekik a dúsgazdag és a szegény Lázár példázatát. Tehát a pénzszerető, Jézust kigúnyoló farizeusoknak válaszként hangzott el ez a példázat. Ebből világosan látszik, hogy a halál utáni élet kérdése az előzményekben fel sem merült. Emiatt sem, valamint a Szentírás teljes összefüggő tanítása miatt sem vonatkozhatott Jézusnak ez a példázata a halál utáni életre.

Mi az Ó-, és az Újszövetség egyértelmű tanítása a halál állapotára nézve? Ezt a témát már több alkalommal is érintettem, ezért érdemes visszakeresni a cikkek között az interneten (pl.: „Mit mondott Jézus a feltámadásról?”). Mind Mózes öt könyve, mind a Zsoltárok, mind a Próféták tanítása a halottak állapotáról azonos azzal, amint Jézus és a teljes Újszövetség a tanít.

Krisztus a pusztai megkísértésekor ezt mondta a sátánnak, amikor az pontatlanul egy szentírási idézettel hozakodott elő: „viszont meg van írva” (Mt 4,7). Én is ezt az elvet követem, mert Jézus így magyarázta a Szentírást. Salamon király ezt írja a Prédikátor könyvében: „a halottak semmit sem tudnak (Préd 9,7-8), a továbbiakban pedig így ír: „És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt (12,9)”. A „lélek” szó helyén a héberben „ruah” van, és ez nem az elhunyt egyénnek a személyes lelkét jelenti, hanem a jelentése többféle lehet: szél, levegő, lélegzet, szellem, némely esetben Isten Lelkére, a Szentlélekre is vonatkozhat. A jelen esetünkben „lélegzetet” jelent, aminek a Teremtés könyvében a héber „nösámá” a megfelelője (vö. Ter 2,7). Tehát, amit az Isten belelehelt az ember orrába a teremtés pillanatában, az élet lehelete tér vissza az Istenhez; és a teljes ember meghal, és „alszik” a sírban. Az alvás tulajdonképpen egy öntudatlan állapot a feltámadásig, amely során Krisztus a világmindenséget fenntartó isteni szavával (vö. Zsid 1,3) újjáteremti a halála pillanatáig kialakult, egyéni személyiség jegyekkel és jellemvonásokkal rendelkező embert. Ez az öntudatlan „alvás”, van, akinél az első, és van a kinél a második feltámadásig tart (vö. Jn 5,28-29; 1Tessz 4,13-17; Lk 14,14; 1Kor 15,23), attól függően, hogy az örök életre vagy az örök elveszésre, a második és egyben a végső halálra támad-e fel valaki (vö. Dn 12,2; Jel 2,11; 20,14; 21,8). Jób könyve ezt írja a halál állapotáról: „De ha a férfi meghal és elterül, ha az ember kimúlik, hol van ő? Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kel fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból (Jób 14,10-12). Jézus azt mondta a betániai Lázár haláláról a tanítványainak, hogy „Lázár, a mi barátunk elaludt; de elmegyek, hogy felkeltsem őt (vö. Jn 11,11)”. Pedig Lázár halott volt, mert ezt írja az evangélista: „Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól (Jn 11,13)”. A halottak állapotát illetően és a feltámadásról még ajánlatos megvizsgálni ezeket az igehelyeket is: ApCsel 7,60; 1Kor 15,6; Mt 9,24; Iz 26,19; Zsolt 115,17. Amikor pár éve egy jezsuita professzortól (akit most nem kívánok megnevezni) hallottam az igehirdetésében, hogy az egész ember meghal, teljesen szétesik a halálban, akkor azt mondtam magamnak, hogy „ez nem lehet igaz, ennek én utána fogok járni”. A Szentírást tanulmányozva azt kell mondanom, hogy neki volt igaza.

Hogy ha a teljes Szentírásnak a tanítása a halottak állapotára nézve ennyire világos, akkor mit akart mondani Jézus a dúsgazdag és a szegény Lázárról szóló példázatában. Josephus Flavius, Jézus korabeli zsidó történetíró: a „Beszéd a görögöknek a hádeszről” című művében egy történetet jegyez föl, ami a farizeusoknak az elképzelése volt a halál utáni életről. Ebben a művében hasonló kifejezéseket találunk, mint a gazdag és a szegény Lázár példázatában. Pl.: „olthatatlan tűz”, „Ábrahám keble”, „a tűz ropogása és annak heve”, „látják az atyák helyét és az igazakét …, de köztük mély és széles szakadék van …, és azon átmenni nem lehet” (i.m.: Josephus Flavius összes művei, 1960., 901.o., 1.).

A példázat előzményeit tekintve most már tudjuk, hogy Jézus a farizeusok pénzsóvárságát fedte meg, és Flavius műve alapján pedig azt, hogy Jézus ebben a példázatban a farizeusoknak a halál utáni életről való elképzelését fordította vissza rájuk, és így mutatta ki a helytelen életmódjuk végső következményeit. A példázatban Jézus rámutat arra, hogy a gazdag embernek az önzés következtében mennyire eltorzult a gondolkodásmódja, amely a vallási életére is kihatott. Ábrahámban bizakodik, és őt „Atyámnak” szólítja, ahelyett, hogy az Isten nevét hívná segítségül. A gazdag úgy bízik Ábrahámban, mintha Ábrahám mindenható és mindenütt jelenvaló Isten lenne, és tudna neki segíteni (vö. Lk 16,24.27.30). Jézus jól tudta, hogy a korabeli zsidó vezetők abban bizakodtak, hogy ők Ábrahám testi leszármazottai, így az Ábrahámnak tett isteni ígéretek őket is megilletik. Korábban Keresztelő János is, és maga Krisztus is több alkalommal megingatta a farizeusoknak ezt a téves elképzelését (vö. Lk 3,8; Jn 8,39; Mt 8,11-12).

Érdemes felfigyelni még arra, hogy Jézus az őt gúnyoló, és később az életére törő farizeusok üdvösségéért is küzd ebben a példázatban. Hogyan? A példázatban Ábrahám szájába adva mondja a következőt: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! … Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad (Lk 16,29.31).” Jézus szavai később igazolódtak, amikor a betániai Lázárt Jézus feltámasztotta a halálból; ekkor az írástudók és a farizeusok eldöntötték, hogy Lázárt is megölik, hogy Krisztus messiási voltának a bizonyítékát Jézussal együtt eltüntessék (vö. Jn 12,10; 11,53). Az írástudókra és a farizeusokra volt jellemző, hogy a saját rabbinikus magyarázataikat az Isten szava fölé helyezték, ahelyett, hogy az ószövetségi Írásokat kutatva, és ezek alapján felismerték volna a Krisztus személyében a Messiást: „Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek, mert ő énrólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek (Jn 5,46-47)”- mondta nekik Jézus.

A példázat tanítása a farizeusok számára a következőt jelentette: - Ti magatokat a nép fölé helyezitek és a szegény népet megvetitek, mint ahogyan a dúsgazdag a szegény Lázárt, pedig még a ti tanításotok szerint is a pokol tüze vár az ilyen emberre, s ez rátok vonatkozik. Ábrahámban bizakodtok, ahelyett, hogy azokat cselekednétek, amelyeket Ábrahám tett. Kutassátok inkább Mózes és a próféták írásait, és abban megtaláljátok azt, hogy mit mond az Isten igéje mind a halottak állapotára nézve, mind a szegények gondoskodását illetően. Ha Mózesre és a prófétákra hallgatnátok, akkor énrám is hallgatnátok, mert Mózes énrólam írt (vö. Jn 9,34; Mk 2,16; Lk 15,2). Valahogyan így tudnám a legegyszerűbb szavakkal visszaadni Krisztusnak a farizeusok számára elmondott példázat tanítását. Jézus azért beszélt hozzájuk is példázatokban, hogy ne közvetlenül feddje meg őket és ne szégyenüljenek meg a nép előtt. Jézus ennyire tapintatosan küzdött az ő ellenségei üdvösségéért. Csak akkor fordult szembe nyíltan és keményen velük, amikorra azok a Szent Lélek munkájával szemben teljesen megkeményedtek és menthetetlenné tették a saját helyzetüket, Jézus csak ekkor mondta ki szemtől szembe nekik azt, hogy: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok … (vö. Mt 23,13-36)!”

Krisztusnak ebben a példázatában is megjelenik a jogos igazságszolgáltatás gondolata, még ha az nem is a példázatban elmondottak szerint fog végbemenni. A szegény Lázár egyetlen morzsát sem kapott a gazdag ember asztaláról, így ennek megfelelően a gazdag ember később még egy csepp vízzel sem hűsíthette a nyelvét. A „nagy közbevetés” (nagy szakadék) az önzésben élő gazdag ember és a szerencsétlen Lázár között, már itt a földi életükben elkezdődött; a túlvilágon ennek gyümölcsei váltak láthatóvá mindkettőjük számára. Lázár Istenbe vetett bizalmára és jellemére a neve alapján következtethetünk. Lázár kettős értelmű és jelentésű név. Az „Eliézer”jelentése: „Isten megsegít”; a görög formája a „Lázárosz” kapcsolatban van a héber „ló-ázár”: „nincs segítség” kifejezéssel. Ennek alapján Lázár neve azt jelenti, hogy „emberi szempontból már nincsen segítsége, de Isten megsegíti őt”. Így az Istenbe vetett bizalma eredményeként örök életben lesz része, az önző lakmározó dúsgazdagnak pedig örök elveszésben (vö. Jn 3,16; Jel 21,8). Kettőjük között jellemben a szakadék áthidalhatatlan. Így lesz ez azok esetében is, akik Krisztust követve magukra öltik Jézus jellemvonásait és bemutatják életükkel a Szentlélek gyümölcseit (vö. Gal 5,22). A másik oldalon lesznek a bűneiktől el nem szakadni akaró, Isten szavait megvető emberek csoportja (vö. Gal 5,19-21), akik Krisztus értük hozott keresztáldozatát végül is semmibe vették. E két csoport közötti szakadék jellemben és végső sorsukat nézve valóban áthidalhatatlan lesz.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / „Beszéd a görögöknek a hádeszről”, In: Josephus Flavius összes művei, 1960-as kiadás, 901. 1. / Jubileumi Kommentár: Újszövetség, Kálvin Kiadó, Bp., 1998, 90.o.

Ez HIHETETLEN...

A Biblia minden egyes szava Istentől ihletett!

Nem csak azok a részek azok amelyeket TI elfogadtok hanem az egész Biblia.

Mi a csudát keresnének benne helenisztikus tanok,kérdem én?

Ha így lenne akkor már a Biblia nem lenne egész és talán már nem is létezne!

Okoskák szerintetek ezt hagyta volna Isten?

Ideje lenne megvizsgálni önmagatokat,hogy mennyire vagytok erösek a hitben.

Döntsétek el végre,hogy a Biblia ihletett,vagy csak részben az, és a többi mitológia!

2. Korintus 4:16 Ezért tehát

nem csüggedünk. Sőt ha a külső

emberünk megromlik is, a belső

emberünk mégis megújul napról

napra.

Ez a megtért keresztényeknek szól. És még mindig várom azokat az igéket, amik nyilvánvalóvá teszik a belső ember, a szellemi ember nemlétét a fizikai test halála után.

Mellesleg nagyon szomorú, hogy önmagukat Biblia kutatónak és ismerőnek kikiáltott emberek csak másolni tudnak, a főiskolát végzett, bár e hamis tanítást pártoló iskola, Péter sem képes normális, saját véleményt írni a kért igékkel alátámasztava.

Már Dávid is azt mondta, hogy megy a kicsinye után:

"De

most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e

még hozni õt? én megyek majd õhozzá, de õ nem tér

vissza hozzám."

Azt is tudom, hogy Péterék azt tanítják, hogy Dávid tévedett. Tehát ők tévedhetetlenek, míg Dávid, aki Isten embere volt, tévedett. Mi ez, ha nem szánalmas tévtanítás?

Sziasztok!

Valószínű, hogy az emberek hazugságból szánnak rá az életükből 5-6 évet, hogy teológiát tanuljanak. Képesek elolvasni sok ezer oldalt azért, hogy ki tudják forgatni az Isten szavát, sőt vannak olyan elvetemültek, akik az egész életüket erre szánják. Szörnyű.

Ezzel szemben lám vannak olyanok, akik megtértek, semmi teológiai tudásunk nincs és mégis tökéletesen értik az Isten szavát. Ez Isten csodája.

Hát nem tudom. Bizonyára bennem van a hiba, de a két fenti csoport közül valamiért számomra mégis az első a nyerő. Talán az Isten is értékeli a szorgalmat és a kitartó kutatást: "Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek." (Mt 5,6).

Persze mindig lesznek olyanok akik számára a boldog tudatlanság a szimpatikusabb.

Üdv. Péter