Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ez a következménye annak ha...

Ez a következménye annak ha Istentől kérünk? Minden kérésnek ára van?

Figyelt kérdés

Van bennem egy olyan kis félelem, hogy ha kérek valamit Istentől akkor úgymond adnom is kell valamit. Vagy egyfajta áldozatot vállalni. Mert, hogy semmi sincs ingyen.

Van az a mondás, hogy vigyázz mit kérsz, mert megkapod.

Tehát ha egészséget kérek,akkor beteg leszek, hogy abból felépülve egészségesebb lehessek.

Ha türelmet kérek, akkor kapok valamit, amihez amúgy nagyon nincs türelmem és ezáltal fejlődhet.

Ha erőt kérek és kitartást akkor olyan élethelyzeteket,gondokat kapok amik során ezek fejlődhetnek.

Van ilyen? Nem is tudom, hogy tegyem fel a kérdést.

Ha azt kérem, hogy segítsen kibontakoztatni a bennem rejlő képességeket és egy boldog életet akkor miféle nehézségeket fogok kapni?

Minden kérésnek ára van? Semmit sem kapunk anélkül, hogy megdolgoznánk érte?

Tulajdonképpen nem is azt kapjuk amit kérünk hanem lehetőséget rá, hogy megszerezzük?

Lényegében,gondot,problémát,plusz erőfeszítést veszünk a nyakunkba ha kérünk és Isten meghallja és úgy dönt, hogy ad nekünk lehetőséget rá, hogy "megkaphassuk" ?

Pedig pont nehézségeket szeretné elkerülni az ember a kérésekkel. Nem igaz?



2014. júl. 10. 11:46
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:

10 nem teljesen értem. Biztos buta is vagyok.

>>Krisztus érdemeit fogadd el << ???

2014. júl. 15. 13:43
 12/18 anonim ***** válasza:

Ez így nem igaz.Isten semmi mást nem kér cserébe, csak annyit, hogy neki tetsző életet élj.Persze ha nem így élsz, akkor is nyújthtja segítséget, lehet, hogy meghallgatja az imáid, de minél kevésbé szeretnél kedvében járni, annál kevésbé leszel képes észre venni a tevékenykedését az életedben.Egyébként lehet, hogy nem azonnal kapod meg a segítséget, vagy választ, mert Isten inkább olyankor adja meg, amit kérsz, amikor szükséged van rá.Pl:

Évekig kértem munkahelyet, nekem megfelelőt.Sokáig semmi nem történt.Aztán nagy sokára megkaptam, nem pont ugyanazt, amit kértem, de épp most a napokban ébredtem rá, mennyire megfelelő ez a váratlanul összejött munka nekem most, ebben az élethelyzetben.Vagy más:Régebben tetszett egy fiú :D Kértem Istent, hogy segítsen, mert sehogy sem sikerült összejönni vele.Nem adta meg.Nos, később megtudtam, hogy elég problémás alak és akkor már nem is bántam.Helyette azonban váratlanul egy egész csodás kapcsolat alakult, valaki mással, aki sokkal inkább megfelelt.Ez tehát a másik fontos tény, Isten nem ad olyat, amivel nem járnál jól, vagy nem jött el az ideje .Ne fogd fel ilyen bonyolultan ezt.

Viszont amit írtál, hogy "semmit nem kapunk meg anélkül, hogy megdolgoznánk" Hát, ez elég logikus, többnyire azért neked is kell tenned valamit azért, hogy Isten a maga részét hozzáadja.Ahogy van az a mondás is:segíts magadon Isten is megsegít.Ő nem egy varázsló, vagy a Mikulás, aki ha kérsz valamit, akkor 2 perc múlva ott lesz a csomag az ajtód előtt.Ha csak ülsz otthon és várod a sült galambot, nem sokat tehet érted.Ha együtt működsz vele, úgy tud hatékonyan megsegíteni.

2015. jan. 29. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
Ne gondolkozz azon, másnak miért nem segít.Szerintem segít, csak mindenkinek más formában, sosem fogod ezt teljesen megérteni.Én már ezen nem agyalok, én már ráéreztem, nekem hogyan segít, hogy van jelen az életemben és csak ezzel foglalkozom, ennyit tudok belőle megérteni.Én úgy szoktam kérni, hogy Jézus által hallgasson meg és ha kérek valamit, hálát is adok azért, amiket már kaptam.És mindíg a saját szavaimmal kérek, sosem előre megírt szöveggel .
2015. jan. 29. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim válasza:

"Minden kérésnek ára van? Semmit sem kapunk anélkül, hogy megdolgoznánk érte? "

Ez így igaz, én pl. egy Tesláért imádkozok minden este, de amikor ránézek a bankszámlámra akkor rájövök, hogy még sok fohászt kell elmormolnom :D


Nade komolyra fordítva a szót


"Tulajdonképpen nem is azt kapjuk amit kérünk hanem lehetőséget rá, hogy megszerezzük? "


Egyre jár az agyunk, engedd meg, hogy kifejtsem bővebben :)


Az én megközelítésem nem tudom melyik vallási irányzattal harmonizál, mivel én magam nem igen követek egy vallást sem. (papírom az egyik keresztény vallás tagja vagyok, illetve templomba is eljárok néha)


Ha abból indulok ki, hogy Isten egy végtelen teremtő energiaként van jelen az univerzumban, akkor neki nem érdeke bármit is kérni cserébe azért, hogy megadja amit kérsz, hiszen neki korlátlanul rendelkezésre áll minden amire csak szüksége van.


Ugyanakkor azt gondolom, hogy mivel az emberek világa fizikai, az isteni lét pedig nem, ezért imádkozhatok én akármennyit egy Tesláért, nem fogja lerakni nekem a ház elé, piros masnival átkötve.


Sokkal inkább tud nekem adni szellemi szinten.

Tehát valami ilyesmit fogalmaznék meg az Isten segítség érdekében:


"Istenem, adj nekem elég erőt és kitartást, hogy könnyen vegyem az akadályokat, a lehető legjobbat ki tudjam hozni az életemből és meg tudjak dolgozni mindenért amit csak szeretnék ezen a világon."


Én ezt szoktam elmondani esténként, valamint hálát adok azért hogy volt még egy napom ezen a Földön, láthatom a szeretteimet...és a macskám :D


Működik-e?

Határozottan igen. Szeretem amit csinálok, vannak eredményeim, van az egészhez kitartásom és munkabírásom.

Tudom merre tartok, nagyából átlátom a dolgok kimenetelét.


Ha valami mégse sikerül, vagy bejön egy rosszabb időszak, akkor elkönyvelem tanulópénznek és megyek tovább zokszó nélkül. Nem görcsölök a "mi lett volna ha?" kérdéseken.


Természetesen, ha valami jó dolog történik, azért hálát adok, ha rossz, akkor pedig megköszönöm a tanulási lehetőséget.


Tényleg Isten keze van a dologban?

Vagy igen, vagy nem. Ha a vallásos oldalról közelítek, akkor azt mondhatom, hogy határozottan igen. Viszont ha az ateista szemléletet veszem elő, akkor az egész élet nem több véletlenek sorozatánál, és a fohásznak nincs köze az elért eredményekhez.

Viszont ezt már mindenki döntse el maga.

2015. jan. 29. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Megkaphatod amit kérsz Istentől, ha hittel és kitartóan kéred azt. Persze lehet, hogy nem úgy fog válaszolni az imádra ahogy azt te szeretnéd, de abban biztos lehetsz, hogy nehézséget, problémákat senkinek nem ad.
2015. jan. 30. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 pelgrim ***** válasza:

A hit vagy helyesebben a biztos tudat, hogy valamit megkapunk, vagy úgy lesz, vagy úgy történik ahogy kívánjuk, egy nagyszerű eszköz, nem csak egy kiegyensúlyozott boldog élethez, hanem a szellemi fejlődésünkhöz is. Erre alapozta Jézus a hegyi beszédét is: „Boldogok akik ...” Az ember hiányérzete, a kívánság, hogy meglegyen az amit kíván, már magában hordja a beteljesülés ígéretét.


De nem úgy van az, hogy minden kérésnek ára van. Vannak dolgok melyek beteljesülnek, anélkül hogy cserébe adnánk valamit, melyeknek az ára csak az, hogy kérjük. És vannak dolgok melyekért meg kell dolgozni, ezek azok amelyek saját magunkra, saját szellemi fejlődésünkre vonatkoznak.

Igen, ha erőt kérsz és kitartást akkor olyan élethelyzeteket, gondokat kapsz melyek során ezek fejlődhetnek, de akut helyzetben kaphatsz azonnali segítséget is.


Létezik egy kevésbé ismert magasabb rendű természeti törvény, amely azt hozza létre, amit az ember kíván és elképzel, és hiszi, helyesebben tudja, akár a legszilárdabb érvek ellenére, hogy az úgy lesz. Ez a törvény alkalomadtán bármely más törvényt felülír és egy ilyen alkalom az ember utasítása. De mivel az ember nem ismeri ezt a törvényt, ez csak véletlenszerűen érvényesül. Gyakran előfordulnak olyan dolgok melyeket nem tudunk megmagyarázni, ha ezek a dolgok nem túl fontosak akkor azt véletlennek minősítjük és csakhamar elfelejtjük. De ha ezek a dolgok nagyon szembetűnőek, akkor a hívők csodáról, isteni beavatkozásról, természet fölöttiről beszélnek, míg a szkeptikusok csűrik-csavarják a dolgot, csakhogy ne kelljen elismerni, hogy nem tudják megmagyarázni. Akkor ez a törvény érvényesült, ez a törvény bármikor érvényesülhet, az alkalomról mi gondoskodunk, ez a törvény Isten egyik arcvonása.

2015. jan. 30. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

Én azt tapasztalom,hogy amire tényleg szükségem van azt általában megkapom ingyen,szeretetből,bőkezűségből,csak ez nem azt jelenti,hogy ott meg is áll a dolog,mert az élet már csak ilyen;Ha nincs probléma,nincs mit megoldani,és akkor nem haladunk semerre.Tehát a válaszom is-is,mert kell is fizetni a dolgokért,meg nem is.

Egyszer történt velem,hogy valami megoldandó helyzet állt előttem,meg úgy egyáltalán már mindennel tele volt a ... És felsóhajtottam magamban,hogy "Istenem,de hát ez olyan nehéz"erre megszólalt bennem egy belső hang,hogy

"Nem mondtam,hogy könnyű lesz"

2015. máj. 19. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Egyszer kértem tőle türelmet, és azt mondta, hogy várjál.

Viccen kívül: azt is mondd meg neki, hogy félsz attól, hogy áldozatot kell hoznod azért, amit kérsz.

2015. máj. 29. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!