Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Kezdetben teremté Isten az...

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Akkor Isten egynapon teremtette a mennyországot és a földet? És a sátán mikor lázadt fel Ádám és Éva teremtése előtt, útán?

Figyelt kérdés

2014. dec. 22. 01:24
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:

Az "ég és a föld" egy hebraizmus, a földet jelenti, ha jól tudom. Úgy, mint az "este és reggel" is, az meg 1x24 órát jelent.


Nem egy napon teremtette a kettő, a Jelenések könyve 12. fejezetéből kiderül, hogy a Menny már hamarabb megvolt.

2014. dec. 22. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 Középút ***** válasza:
75%

Pár tőmondat válaszként:


1. A "Kezdet" semmiképp nem az első nap.

2. A biblia eredeti nyelvein nincs külön szó az "ég" és "menny" fogalmakra (Héber:šámeh šámajim; Görög: uránosz)tehát az adott szó jelentheti a látható égboltozatot és azt a szellemi létközeget amire a "menny" kapcsán gondolunk.

2. Amely "menny" (vagy ég) a földdel együtt lett teremtve az a földdel együtt fog elpusztulni (2Pét 3:10)

3. Az egeket gyakran többes számban írja az Ige és Pál említ valakit,(vélhetőleg önmagát) aki a harmadik égig ragadtatott el (2Kor 12:2)

4. Gyakori szó az Új Szövetség eredeti nyelvű (görög) szövegében az "epurániosz" azaz "ég feletti" fogalom(pl. Mát 18:35-ben az "égi" szónak fordítva)


Ajánlom tanulmányozásra a 3Pét 5-7 részt is összevetve a teremtéssel, de a saját következtetéseimmel nem kívánom lepontoztatni magam, meg különben se szórjunk gyöngyöket a disznók elé (akinek nem inge ne vegye magára)

2014. dec. 22. 01:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
33%

Kezdetben..... évmilliárdokkal ezelött.

A kezdetben kifejezésben nincs benne az az elképzelés, hogy egy pillanatban keletkeztek a csillagok és a Föld. A számítások szerint /fénytávolságok/ sok galaxis jóval idösebb a Földnél.


A 6 teremtési nap majd a már megteremtett Föld lakhatóvá tételekor kezdödik. Ezek a "napok" nem 24 órás idöszakok, logikusan következik hogy sok ezer éves idöszakok.


Sátánról úgy ír az Ezékiel könyve, mint egy oltalmazó kérubról, aki az Éden kertjében volt. Feladata az volt hogy oltalmazza az embert.

A baj akkor történt meg, mikor fellázadt Jehova Isten ellen. Az Ádám és Éva teremtése után lázadt fel, ha hamarább tette volna, Jehova nem adta volna neki azt a feladatot, hogy oltalmazza, védje az embereket.


..és még szeretnék reagálni az elöttem idézett Bibliai versre a 2.Péter 3:10.

ez a vers nem azt jövendöli, hogy a szószerinti egek és a Föld eltünnek, ez szimbólikus és nem a fizikai égre Földre van értve.


Megértjük, ha elolvassuk az elötte és utána lévö verseket is.


Itt arról ír, hogy az özönvízkor az akkori világ víz által lett elpusztítva, és párhuzamot tesz, hogy a mostani világ tüz által lesz elpusztítva. 2.Péter 3:6,7


A vízözönkor is csak a gonosz emberi társadalom , világ pusztult el. Sok Bibliai bizonyíték van rá, hogy Istennek nincs célja elpusztítani a fizikai egeket sem a Földet. Söt, helyre akarja állítani az Édeni állapotot.

2014. dec. 22. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
33%

A teremtési beszámoló nem 24. órás napokat jelent.


Ahogy Péternél is olvasható:


(2Péter 3:8) 8 Ez az egy tény azonban ne kerülje el a figyelmeteket, szeretteim, hogy Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap.

2014. dec. 22. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
69%

Fenti rész csak a preparált Bibliában olvasható, a Jehova, Jahve vagy JHVH név sehol nincs benne egyetlen hiteles újszövetségi kéziratban sem. A többi igaz.


Azaz, a teremtés napjai nem feltétlenül jelentenek huszonnégy órás napokat. Sőt, ha valaki felbuzdul, és összeírja a hatodik nap programját, az nem is férne bele huszonnégy órába, hacsak azt nem mondjuk, hogy arra az időre Isten felfüggesztette az általa teremtett idő szokványos haladását, mint az emoreusokkal való csatában (Józs 10,12-13), a teremtés folyamatai azonban ugyanúgy haladtak, mintha az idő is ugyanúgy haladna, noha az meg sem moccant. Elméletileg ez is lehetséges lenne. Feltételezzük, hogy Isten lelassította az idő folyását. Ebben az esetben azonban a szánkból elhangzó huszonnégy óra ugyanolyan preparátum lenne, mint a jehovisták Bibliája: feltételezünk valamit és azt ténynek állítjuk be, mintha bizonyítható lenne. A korrekt eljárás ezzel szemben az, ha azt mondjuk, hogy lehetséges így is, de nem egyértelmű.


A nap ebben a vonatkozásban azonban korszakokat sem jelent. Istennek nem volt szüksége időre ahhoz, hogy kifejlessze évmilliók alatt a fajokat. A Szavával létre szólta őket, pikk-pakk. Időre ahhoz volt szükség, aminek érésre növekedésre volt szüksége, vagy például ahhoz, hogy Ádám előtt elvezessen minden állatot, amelyeknek ő egyesével nevet is adott, vagy ahhoz, hogy Ádám magányosnak érezze magát.


A "kezdetben" kifejezés nem jelenti azt, hogy az ötödik versig minden összemosható a hatnapos teremtés első napjával. A hat napos teremtés nem az egész Univerzum szellemi és fizikai valóságának a megteremtése, hanem csupán a Föld általunk ismert arculatának, és az általunk ismert élővilágnak a megteremtése. Az első két versben valójában azt mondja el a Biblia dióhéjban, hogy mi történt azelőtt, hogy Isten azt mondta volna: "Legyen világosság!" A teremtés hat napja csak ekkor indult. A második vers leírása olyan, mint tájkép csata után. Amit az első két versben mond, az korábban történt, amiről nem árul el a Biblia konkrétumokat, csak homályos utalások vannak rá, és csak az egész Biblia alapján lehet rá következtetni, mint egy olyan puzzle esetében, amiből sok darab hiányzik, de egyes részletek kirakhatóak, abszolút érvényű következtetéseket azonban nem lehet levonni belőlük, mivel Isten nem akarta, hogy a részleteket ismerjük, azt sem akarta azonban, hogy semmilyen fogalmunk se legyen erről az időszakról, ezért egyes dolgokat elárult. Ez az időszak feltételezhetően nagyon hosszú volt, a Sátán lázadása is ekkor történt, ekkor lettek az egek is teremtve, ugyanis valahogy ki kellett zárni a fellázadt angyalokat a mennyei világból, amit Isten úgy oldott meg, hogy létrehozott a mennyei világgal párhuzamosan egy másik világot, a "külső sötétséget", és oda toloncolta ki a gonosz angyalokat. Ezért volt a Föld "tohu" és "bohu" azaz "kietlen és puszta", ami bibliai vonatkozásban mindig átok jelenlétére utal, és ezért volt sötétség a mélység színén. Ezt a sötétséget oszlatta el Isten a Földön a szavával: "Legyen világosság!" A Földön nyüzsgő démonok sokaságát bezárták az angyalok a mélységbe, ami a Pokol, a gonosz angyalokat pedig úgy zárta ki Isten, hogy a Földet, és az általunk ismert eget a "külső sötétségen" belül elválasztotta attól a szellemi tértől, ahol a gonosz angyalok tartózkodnak. Ezzel együtt a korábban egységes külső sötétség ketté lett választva, ugyanis közé ékelődött a Föld felszíne és a számunkra látható ég. A sötétség egyik része a Föld belsejébe lett szorítva és oda be lett zárva, a másik része pedig a Második égnek nevezett szellemi térbe lett kitaszítva. Ádámot egy szellemileg abszolút tiszta térbe helyezte Isten, ahol a gonosz egyáltalán nem volt jelen. Itt élt Ádám és Éva egy számunkra ismeretlen hosszúságú időtartamig. De elérkezett az a nap, amikor találkozniuk kellett a Kísértővel, és le kellett volna győzniük, amihez minden támogatást megkaptak, ami lehetséges volt, de nem tudhattak a jó és gonosz konfliktusáról, amit Károli a jó és gonosz tudásaként nevez, sokan pedig a tudás tilalmának értelmezik, én azonban ezt ebben a formában vitatom. Ennek a hátterét, nem részletezi számunkra a Biblia, szintén csak homályos utalások vannak. Ami tény, az az, hogy amikor Éva hallgatott a Kígyóra és evett a tiltott fáról, akkor Ádám feladta, és ő is evett. Ha nem tette volna, akkor ő lehetett volna az, aki vére által visszavásárolja Évát a Sátán fogságából, és erre az egész általunk ismert történelemre egyáltalán nem is került volna sor. Sajnos azonban rosszul döntött, ennek eredményeit láthatjuk, ha körülnézünk.


Ami a Grkaty által emlegetett fénytávolságokat illeti, több ponton is aggályosnak tartom.


Egyik az, hogy egyes mérések szerint a fény sebessége lassul, és van olyan kutató, aki azt állítja, hogy az időszámításunk kezdetén, azaz Jézus születése körül a fény sebessége hétezerszer nagyobb volt a mainál, ha ugyanolyan mértékben csökkent a fény sebessége korábban is, mint ami jelenleg mérhető. Természetesen a lassulás mértéke ugyanúgy nem lineáris, mint a gyorsulás, ugyanis a lassulás is gyorsulás, csak negatív előjellel, azaz a fénysebesség lassulása is csökken. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban sincs összhang. Ugyanúgy bizonyíthatatlan, mint az ellenkezője. De a kérdés felmerült, és nincs rá megnyugtató válasz. Ha azonban igaz, akkor ennek mindenre kihatása van, aminek a képletében ott van az a nevezetes "C" betű.


A másik, hogy amikor millió meg milliárd fényévekről beszélnek, az ugyanolyan bizonyíthatatlan, mint az, hogy a fény sebessége korábban is annyi volt, mint ma. Tudtommal a Föld térségét nem tudta az ember elhagyni, ez pedig a fényévekhez képest olyan kis távolság, hogy ez alapján millió és milliárd fényév távolságokra extrapolálni kifejezetten kalandoroknak való.


Harmadik aggályom az, hogy a teremtés leírása szerint Isten a harmadik napon teremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat, azaz nem a hatnapos teremtés előtt. Legalábbis akkor, ha a Bibliát komolyan vesszük.

2014. dec. 22. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat főleg Asperrimusnak.

Látom belekeveredtünk a hatnapos teremtés témába is.

Jehova Tanúi szerint Istennél egy nap ezer év és fordítva szerintem ez csak annyit jelet,hogy Isten az idő felett áll.A másik ha nem szószerint értendő a hat nap akkor azt látjuk,hogy Isten a növényeket előbb teremtette meg mint a napot és a holdat .Akkor a növényeknek évmilliókat vagy kitudja mennyi időt kellet volna várniuk ,hogy napfényhez jussanak ami szerintem hülyeség.

2014. dec. 22. 15:48
 7/20 anonim ***** válasza:
Sátán az első ember pár megteremtése után lázadt fel. Mikor látta azt, hogy dicsőítik Istent, ő is vágyott erre, igy ekkor a szivében megfogant a bűn, ami később tettekre indította.
2014. dec. 22. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Szerintem a föld idő alá van vettve Jézus is mondta ,hogy 12 órája van a napnak.De a többi bolygó nincs 24 órás idő alávetve így biblikus az ,hogy a föld előbb volt mint a többi bolygó (csillag ) .

És ha a sátán Ádámék előtt lázat fel mit keresett az édenben lázadás után ?Nekem ez gyanús.

2014. dec. 22. 16:29
 9/20 anonim ***** válasza:
Tisztelt Asperrimus,ha at irod hogy a JEHOVAnev nem szerepel a kulombozo bibliaforditasokban akko te sajnos nem olvasol bibliat es azert nem talalkoztal meg ezzel a nevvel.Ez amugy maganugy hogy olvasol vagy nem de legalabb mast ne vezess felre.PL A KAROLI GASPAR forditasbanmegtalalhato a 2MOZES6:3 ES ZSOLTAROK 83:18,19ben,a revidealt bibliaban az 1MOZES2:3ban, a katolikus forditasban pontosan 26sor fordul elo pl 2MOZES 6:3 ES AZ ORTODOX FORDITASBAN a 2MOZES33:9 ben olvashato a JEHOVA VAGY JAHVE nev.Tehat boven van erre bizonyitek
2014. dec. 22. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
0%

Igen és bele lehet tekinteni más nyelvü Bibliákba is, ott is szerepel az Isteni név, és nem voltak buták az évszázadokkal ezelött élt Bibliafordítók.


-----------------

Kedves kérdezö, a fény elégséges volt a teremtési napok alatt annak, hogy a növényzetet meg tudja Isten teremteni.


A valóságban a Nap a Hold már ott keringtek a pályájukon, valamilyen oknál fogva csak fokozatosan lettek láthatók a Föpldröl. Majd a negyedik teremtési napon váltak teljesen láthatóvá. Nem éltünk, nem tudjuk, hogyan is volt pontosan, talán ezzel is megérthetjük, ha nem tiszta az ég, attól a Nap még ott van.

2014. dec. 22. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!