Jól értelmezem? (Biblia és történelem)

Az Ószövetség egy amolyan zsidó eredetmítosz. Olyan mint az összes többi politeista vallásé (azzal a különbséggel, hogy a zsidók monoteisták).

Valószínűleg van egyezés a valósággal, mivel minden eredetmítosz ősi hagyományokra alapul, amelyek akár igazak is lehetnek, de nem kell készpénznek venni mindent, ami a Bibliában le van írva.

Mellesleg amit itt felvázoltál, az nagyjából helytálló. Legalábbis ennyi alapján nem találok benne semmi hibát.

L

"Köszönöm:)

Érdekelne az egyiptomi fogság előtti rész is:)

És ha esetleg valaki meg tudná válaszolni, hogy mi vette rá Jákobot arra, hogy elhagyja a Kánaánt? Mert ugye Isten szava (tied és magodé lesz a Kánaán) állt szemben fia szavával (gyere hozzám Egyiptomba).

Emberi gyengeség?"

Talán.

Ne feledd, Palesztina egy sziklasivatag, míg Egyiptom a akkori világ egyik legtermékenyebb területe volt.

Logikus lépés volt a részéről átköltözni, bár a végén pórul jártak vele.

L

Izrael fiai Egyiptomban: 1. A Szentírásban József története (Ter 37; 39-48; 50) elmondja, hogy az Egyiptomban magas méltóságra emelkedett József egy nagy éhínség idején Egyiptomba hívta apját és bátyjait, összesen 70 személyt (46,27; Kiv 1,4-5), és ott a fáraó hozzájárulásával átengedte nekik Gósen földjét (Ter 46,34; 47,4.27; 50,9), melyet a 47,11 (vö. Kiv 12,37) Ramszesz vidékeként említ. Itt Jákob családja birtokokat kapott és elszaporodott (1,7-12.20). –

2. Az egyiptológia adatai szerint: a) A Nílus torkolatának vidéke mindig vonzotta az ázsiai beduinokat. A sírban, melyet Horemheb (ur. Kr. e. 1334-06) akkor építtetett Szakkarában, amikor még hadvezér volt, látható egy szír csoport, mely „nem tudván, hogyan maradhatna életben”, bebocsátást kért Egyiptomba „atyáitok atyáinak ősidőktől követett szokásával megegyezően”. A fáraó kijelölt nekik egy területet, melyet nem volt szabad elhagyniuk. Neferti említi a kir. fal építését, amellyel lehetetlenné akarták tenni, hogy az ázsiaiak szokásuk szerint behúzódjanak Egyiptomba, és ott itassák állataikat. III. Hnumhotep sírkamrájában látható egy szemita sejk karavánja, aki a hieroglif fölirat szerint 'egy idegen ország fejedelme' (hikszoszok) volt; ez II. Szeszosztrisz (ur. Kr. e. 1897-78) 6. évében megkísérelte, hogy illatszerek ellenében bebocsátást nyerjen Egyiptomba (vö. Ter 43,11.25). - b) A tört. folyamán különféle szemiták magas tisztségeket viseltek. Szakkarában 1898: megtalálták egy bizonyos Nehemen tőrét (a név szemita eredetre vall); ez az ember a hikszoszok egyik fejed-ének volt a minisztere. A tőrre egy másik szemita sírjában bukkantak rá, akit Abdnak hívtak, és akit I. Pepi (6. dinasztia) anyjának, Iput kirnénak a sírtemplomában temettek el. Az I. Carnavon-táblán a hikszoszok korának végén Felső-Egyiptom ura, Kamózisz arról panaszkodott, hogy országát meg kell osztania egy núbiaival és egy ázsiaival. Az amarnai korszakból (III. Amenhotep, ur. Kr. e. 1402-1364 és IV. Amenhotep, ur. Kr. e. 1364-47) ismeretes Janchamu, aki az egyiptomi udvarnál az Ázsiával kapcsolatos ügyeket intézte, és így igen nagy volt a felelőssége a palesztinai és szíriai pol-ban. Az I. Harris-papirusz szerint egy Jarszu nevű szír, aki az Egyiptomba bevándorolt számos ázsiai család egyikéhez tartozott, a 19. dinasztia korának végén (Kr. e. 12. sz.) tudta, hogyan használja fel „a nyugtalanságnak és a szükségnek” a múlt bőségére következő éveit arra, hogy megszerezze magának az uralmat. De ez nem volt akadálya annak, hogy néhány évvel később III. Ramszesz (ur. Kr. e. 1184-53) szolgálatába ne fogadjon sok szemitát. Ezzel II. Ramszesz példáját követte, aki intézményt hozott létre ázsiai fejed-ek fiainak állami tisztségviselőkké való kiképzésére. Ezek rendszerint egyiptomi nevet kaptak. -

3. Forráskritika. a) József tört-ére jellemző a helyi színezet, mely teljes összhangban áll azzal a környezettel, melyben a tört. hőse föllép. Az erősen központosított Egyiptom a fáraó uralma alatt állt, aki széleskörűen kiépített hivatalnoki rendszer élén kormányzott; a hivatalnokok a vezér alá tartoztak, aki hatalmát a fáraótól kapta (vö. 41,41). József egyiptomi nevet kapott a fáraótól, és hozzáadták az egyik pap lányát (Asznát); On ősidők óta Egyiptom legjelentősebb szt helyei közé tartozott (41,45). Az udvari szokás előírta, hogy a fáraót 3. személyben szólítsák meg (41,33). Az esküt a fáraó életére tették (42,17), és az álomnak nagy jelentőséget tulajdonítottak (40). Az álomfejtésnek szentelt legrégibb kv. vsz. a középső birod. (Kr. e. 2100-1730) korából való. A megművelt terület részint nagybirtokokra (1-4 ha) oszlott, melyek a tp-okhoz tartoztak, részint kisbirtokokra, melyek a papok és tisztségviselők kezén voltak, akik megműveltethették földjüket (47,20). E földek termésének egy részét be kellett szolgáltatni, de a tp. birtokokra bizonyára más rendelkezések voltak érvényben (41,34; 47,26). A gabonát állami magtárakban tárolták (41,35.48). - Az egyiptomiaknak a halál utáni életre vonatkozó fölfogása oda vezetett, hogy egyre tökéletesebb igyekeztek halottaik tetemét megóvni a föloszlástól, és szarkofágba ill. koporsóba helyezték azokat (50,2.26). - b) Sok részlet arra mutat, hogy József tört-ének Egyiptoma a Kr. e. 10-9. sz. Egyiptoma, vagyis olyan idő, amikor Izrael fiai már rég Kánaánban éltek. József egyiptomi nevének (Cofnát-Paneach) olyan az alakja, mely éppen a 20. dinasztia (Kr. e. 1200-1085) idejének a végén bukkant föl és a 22. dinasztia (Kr. e. 950-730) korában vált általánossá. Ugyanez áll Potifár nevére is. A fáraó csak a 18. dinasztiával lett kir. cím. Az Asznát név viszont már előbb is használatos volt. A Nílus deltája, ahol Jákob letelepedhetett, csak II. Ramszeszről kaphatta a Ramszesz vidéke nevet (47,11); a fáraó rezidenciáját illetően vö. Kiv 2,5; Ter 45,10; 46,31; 47,1.5.7. Végül Kánaánnak a héberek földjeként való körülírása, ez az egyiptomiaknak semmit nem mondó földr. megjelölés arra enged következtetni, hogy más hagyományok is beleépültek. Az elbocsátás epizódjának (39,7-20) kimutatható a párja a 2 fivérről szóló egyiptomi elbeszélésben; a seheli fölirat egy 7 esztendeig tartó éhínségről tudósít. A 47,13-27 Egyiptom (Izr. fiai előtt ismeretlen) gazd. rendszerét, melyben (legalábbis a 20. dinasztia idején) az egyéni földbirtok ritkaságszámba ment, éhínség következményének mondja; ez etiológiának minősül. A 110 év, melyet József megélt (50,22) pontosan megfelel az egyiptomiak által eszményinek tartott életkornak. - d) A József tört-ét őrző kétféle hagyomány közti eltérések arra mutatnak, hogy Izr. törzseinek tört-e rányomta bélyegét az anyagra. Az elohista hagyományban Ruben, a jahvista hagyományban Júda az, aki tanácsolja fivéreinek, hogy ne öljék meg Józsefet, és aki vállalja a kezességet Benjaminért. Még nyilvánvalóbb ez a törzstört. háttér a 48,1-20 esetében, ahol arról van szó, hogy Jákob gyermekeivé fogadta József Egyiptomban született 2 fiát, Manasszét és Efraimot (48,5), de a kisebbet (Efraimot) részesítette előnyben (48,13). Hogy ennek pol. háttere volt, azt az is valószínűsíti, hogy Manassze személynév, Efraim azonban minden valószínűség szerint földr. név, mely Kánaán hegyvidékének legtermékenyebb közp. részére utalt (vö. Józs 17,15). Izr. ott letelepedett törzsei erről kapták a nevüket. Ezen túlmenően: úgy látszik, mintha József 2 fiának adoptálása József eredetileg együvé tartozó utódai (Ter 49,22-26; Józs 17,14.16-18) szétválásának (Efraim és Manassze) felelne meg. A Bír 5,14 azt tanúsítja, hogy ez a kettéválás a Kr. e. 10. sz: már tört. tény volt; de a 2 külön csoportnak Efraim és Machir volt a neve; ez utóbbit később háttérbe szorította a Manassze név. Az elbeszélésben József szerepe összhangban van azzal a kedvezéssel, melyet háza a Ter 49,22-26; MTörv 33,13-17; Józs 17,14-18 szerint kezdettől élvezett. A József és Benjamin (ez utóbbi szintén földr. fogalom: a törzs tömbjétől D-re eső nemzetségek) tört-éről szóló rész a tört. helyzetet tükrözi; Benjamin palesztinai származására a Ter 35,16-20 utal. Ez nem jelenti azt, hogy Benjamin kezdetben József alcsoportja volt. A 46,8-26 tartalmazta lista (Jákob családja) eredetileg nem kapcsolódott Izr. Egyiptomban való letelepedéséhez; ezt tanúsítja Er és Onan neve (46,12; a 38,7.10 szerint már halottak), továbbá Józsefnek és fiainak említése (46,19; már Egyiptomban voltak), Benjaminnak és fiainak szerepeltetése (46,21; a 42,15 szerint még egészen fiatal). Nem lehetetlen, hogy Júda és Naftali (Efraimhoz hasonlóan) eredetileg földr. nevek voltak (Júda hegyvidéke: Józs 11,21; 21,11; 20,7: Naftali hegye). Az Isszachár nevet azok az izr. törzsek kaphatták, melyek a kánaáni városállamok fejed-einek szolgálatába szegődtek (Ter 49,14). –

4. Az Egyiptomból való kivonulás helye az ókori K tört-ében. A Pentateuchusban József tört-e az izr. ősök Egyiptomba költözésére kíván magyarázatot adni. Hogy a tényeknek ilyen módon való tárgyalása tört-ileg lehetséges, az a föntebb elmondottakból következik. A hosszú évekig tartó Egyiptomban élést, mely az egyiptomi elemekkel egyfajta keveredést is magával hozott, Izr. fiai egész sorának egyiptomi neve is tanúsítja (Pinchász, Mózes, Putiel, Hofni, de vsz. Asszír, Hur és Áron is). A Jákob, Lévi és József név ugyanígy Izr-en kívül is elterjedt, Izsák szintén (Ábrahám, Gád, Dán stb. neve is beleillik az adott környezetbe). Formájuk révén ezek a nevek eltérnek az ősi akkád és kánaáni nevektől, és azokra a szemita törzsekre jellemzők, melyek a Kr. e. 2000 k. évsz-okban a szír-arab pusztákról behúzódtak a „termékeny félhold”-ra. Szíriába és Kánaánba is nyomultak be újabb népcsoportok, s ezek közül némelyek továbbvonultak Egyiptomig (hikszoszok). Nyelvi érvek alapján M. Noth és R. de Vaux úgy vélik, hogy a nem sokkal később föllépő arámokkal is lehet számolni; eszerint jogos volna a protoarámok föltételezése. Ezekből a protoarámokból az évek folyamán különféle csoportok lehúzódtak Egyiptomba, ahol különösen a hikszoszok uralma idején szívesen is fogadták őket. Ezeken a nomádokon kívü1, ill. utánuk még teljesen más népcsoportok is érkeztek Egyiptomba, ti. az etnikailag eltérő eredetű hapiruk (héberek). E csoportok nagy része végül más elemekkel együtt kivándorló karavánná tömörült, és Kánaánba települt, ahol a tört. Izr. létrejött (Józsue). Amit az ÓSz családfa (genealógia) formájában családtört-ként előad, az a valóságban nagyon bonyolult módon zajlott le. Csak így értelmezhetők az ősatyák családfáiban a különféle etnikai utalások. - 1Kir 6,1: az Egyiptomból való kivonulás és Salamon Templomának építése között 480 év telt el; Kiv 12,40 (maszoréta szöveg, szír fordítás és Vg): Izr. fiai 430 évet töltöttek Egyiptomban. Ha a Tp. építését Kr. e. 960-ra tesszük, akkor Kr. e. 1870-et kell az Egyiptomba költözés évének tekinteni; ez azt jelenti, hogy Izr. fiai még a hikszoszok előtt levonultak Egyiptomba. A LXX (a szamariai és az ólat. fordítással), melyet a Gal 3,17, Josephus Flavius és sok rabbinista írás is követ, a Kiv 12,40-et úgy olvassa, mintha a 430 évbe az a 2165 év is beletartozna, melyet az ősatyák Kánaánban töltöttek (Ter 12,4; 21,5; 25,26; 47,9). De ezek a szövegek nem eredetiek. Az a tény, hogy az Egyiptomban töltött idő épp a kétszerese a Kánaánban töltöttnek, a szóban forgó szám (430) mesterséges voltára utal. A 15,13 szerint 400 évig éltek Izrael fiai Egyiptombanban (vö. ApCsel 7,6; Josephus Flavius). Ezzel ellentétben áll, hogy a genealógiai adatok (vö. Ter 15,16) rövidebb egyiptomi tartózkodást tételeznek föl. A 46,12 szerint Kehát ahhoz a csoporthoz tartozott, mely Jákobbal Egyiptomba költözött; az ő fia, Amram volt Mózes apja (Kiv 6,18.20). Ezzel egybevág az, hogy Mózes anyja, Jochebed Lévinek volt a lánya (Szám 26,59), Mózes kortársai, Misael és Elcafán (Lev 10,4) a Kiv 6,18.22 szerint Kehát unokái voltak; József unokáját, Machirt, akinek gyermekei József térdén születtek (Ter 50,23), a Szám 32,40 és Józs 17,1 még életerős harcosként szerepelteti; Áron felesége, Eliseba (Kiv 6,23) az 5. nemzedékhez tartozott Júda után (Ter 46,12; Rut 4,18), Áchán a 4. nemzedékhez (Józs 7,1); ugyanez áll Manassze családfájában Celofchad 5 lányára (Szám 26,33; 27,1). N. H. Tur-Sinai megkísérelte ezeket az ellentmondásokat föloldani. H. H. Rowley, aki Jákobnak és fiainak Kánaán földjére vonulását (elsősorban a Ter 34 alapján) az amarnai kor (Kr. e. 1400-1350) elejére tette (az amarnai levelekben Szichem a hapiruknak jelentős közp-ja), úgy vélte, hogy József is ebben az időszakban költözött Egyiptomba, s itt IV. Amenhotep idejében magas rangra emelkedett, és így ki tudta eszközölni a törzsbelieknek, elsősorban a levitáknak (az Egyiptomban született Mózes egy levitának volt a fia), de talán Simeon fiainak is (vö. 42,24.36) a vendégjogot; a többi törzs Kánaánban maradt. Az időrendi adatok egyenetlenségei onnan eredhetnek, hogy az Izr. elődeinek tekinthető nemzetségek Egyiptomba való bevándorlása, ill. azoknak a csoportoknak ottani találkozása, melyekből később Izr. kialakult, hosszú ideig tartó folyamat volt, mely föltehetően a hikszoszok idejében kezdődött el és az amarnai korban még nem zárult le.

kivonulás Egyiptomból (lat. exodus): Izrael történetének első, az üdvtörténet egyik nagy eseménye, mellyel Isten kiszabadította népét az egyiptomiak szolgaságából (Izrael fiai Egyiptomban), utat nyitott neki a Vörös-tengerben (átkelés a Vörös-tengeren), s elindította őket az Ábrahámnak tett ígéret szerint adandó földre (pusztai vándorlás, Ígéret földjének elfoglalása). - 1. A kivonulás Egyiptomból eseménye. A Kiv 1,6 feltételezi, hogy József halálától eltelt bizonyos idő. Olyan kir. került uralomra, aki Józsefről már nem tudott semmit (1,8), s félelmében, hogy a közben nagyon elszaporodott bevándorlók háború idején esetleg az ellenséghez pártolhatnak, intézkedett további szaporodásuk megakadályozására: kényszermunkára rendelte őket (Pitom, Ramszesz, vö. MTörv 11,10). Amikor ez nem használt, az újszülött fiúkat bábák közreműködésével akarta megölni (Kiv 1,15-21); amikor ez sem sikerült, megparancsolta alattvalóinak a héb. fiúgyerekek nyílt meggyilkolását (1,22). Ekkor született Mózes, a szabadító. Anyja megmentette a haláltól, az udvarba került, és itt is nevelkedett (2,1-10), egy felügyelő megölése miatt Midiánba menekült (2,11-22). Hosszú ideig ott maradt, közben meghalt a fáraó, a robot azonban folytatódott (Kiv 2,23). Akkor Isten az égő csipkebokorban a Hóreben meghívta, hogy a népet Egyiptomból vezesse el Kánaánba (3,1-4.17). Miután az egyiptomi csapások megtörték a fáraó ellenállását (7,14-12,34), Izr. fiai, akik 12,37: a nők és gyermekek nélkül 600 ezer főt tettek ki, a Niszán hónap 14. és 15. napja közé eső éjszakán elköltötték a húsvéti bárányt (12,1-28), és tömérdek zsákmánnyal elindultak Egyiptomból (12,35). -

A Kiv 12,38 és a Szám 11,4 szerint (vö. Lev 24,10) azok, akiket Mózes Egyiptomból kivezetett, nem alkottak egységes népet; tehát minden csop-nak saját vallása volt (vö. Józs 24,14; Kiv 20,6-9). A heterogén népelemek most nemcsak Jahve nevében egyesültek, hogy Kánaánt meghódítsák és Izr. népévé legyenek, hanem egyre világosabban kibontakozott körükben a jahvizmusnak tisztán monoteista jellege is. Ennek egyetlen magyarázata: megtapasztalták Jahve szabadító hatalmát, akinek Mózes volt az eszköze. Mózes az elnyomott és kizsákmányolt nomádoknak Isten nevében, aki neki megjelent a pusztában, szabadságot ígért. A Vörös-tengeren átvonulás csodája arra szolgált bizonyságul, hogy Jahve végtelen hatalmú Isten, s hogy valóban kiválasztotta Izr-t, Mózes pedig igaz próf. (Oz 12,14). - 2. A kivonulás Egyiptomból útvonala. A Kiv 12,37: és 13,20: Izr. fiai Egyiptomból kimenekülve Ramszesztől először Szukkot felé vették útjukat. Innen Etam felé vonultak a puszta szélén. A tengeren átvonulás helyére vonatkozó helyrajzi adatok nem egyértelműek az ÓSz-ben: egyfelől a földszoros É-i részét jelölik meg az átvonulás helyéül, másrészt D-re (a Keserű-tavak és a Vörös-tenger közé) teszik az átvonulás helyét. A D-i útvonal mellett szól a Kiv 13,17 és az a hagyomány, mely az Egyiptomból kivonulók közvetlen célját, a Hórebet a Sínai-fszg-re helyezi (vö. Szám 33; MTörv 1,2; 1Kir 19,3.8), de ugyanígy a Jam Sufnak (Sás-tenger és Papirusz-tenger) a Vörös-tengerrel való azonosítása is (Kiv 23,31; Szám 14,25; 33,10; MTörv 1,40; Bír 11,16; 1Kir 9,26; Jer 49,21: Vörös-tenger és a LXX). Ezért tekintette az ősker. hagyomány a Vörös-tenger É-i sarkánál található sekélyebb részt az átvonulás helyének. - Izr-ben a kivonulás Egyiptomból útvonaláról 2 különféle hagyomány élt; ezek föltehetően más-más tört. tényekre támaszkodtak (lásd alább). A D-i útvonal föltevése azon a hagyományon alapszik, mely a Hórebet a Sínai-fszg. D-i részére helyezte. Az É-i viszont D-palesztinai környezetben keletkezhetett, ahol még éltek Jákob fiai, akiknek részük volt a hikszoszok uralmában és még őrizték a kivonulás Egyiptomból emlékét. - 3. A kivonulás Egyiptomból időpontja tekintetében, ti. hogy melyik fáraó volt az elnyomó, ill. kinek az uralma alatt zajlott le a kivonulás, eltérnek a nézetek. Akik a 18. dinasztiára gondolnak (III. Tuthmószisz v. Thotmesz mint elnyomó és II. Amenhotep a kivonulás Egyiptomból fáraója), arra a 480 évre építik következtetésüket, mely Salamon Tp-ának fölépítéséig (Kr. e. 960) telt el a kivonulás után (1Kir 6,1). De ez a szám eléggé mesterséges, azért tört. hitele nem egyértelmű. Mégis, ez a korai időpont (Kr. e. 1440 k.) lehetővé teszi, hogy a kivonulást összekapcsoljuk a hikszoszok kiűzésével, továbbá, hogy az Ígéret földjének elfoglalása egybeessen az amarnai korszakkal, amikor Egyiptom hatalma erősen meggyöngült Kánaánban, és az orsz. sokat szenvedett az apiruk lázongásai miatt, akikkel Izr. fiai azonosak lehettek. - Akik a 19. dinasztiára gondolnak (II. Ramszesz [ur. Kr. e. 1290/1224] az elnyomó, Merneptah [ur. Kr. e. 1224/1204] a kivonulás Egyiptomból fáraója) irod., tört. és régészeti adatokra hivatkoznak. II. Ramszesz székhelyét csakhamar Tanisznak nevezték el, ezért az izr. szerzők csak olyan hagyományból meríthettek, mely még ismerte az eredeti nevet. I. Szeti és II. Ramszesz nagy építkezéseket folytatott a Nílus-delta vidékén. Izr. fiainak pusztai vándorlása föltételezi Moáb és Edom kirságának létét, ezek pedig a régészeti adatok és a Ter 36,31-39 és a Szám 21,26 egybehangzó állítása szerint csak a Kr. e. 13. sz: jöttek létre. Ugyanezen időszak végén Egyiptom elvesztette Kánaán fölötti hatalmát, a hettiták birod-a pedig összeomlott, úgyhogy már nem használhatta ki az egyiptomi pol. gyengeséget. Végül az ásatások tanúsították, hogy a késő bronzkorban Kánaán addigi kultúráját Kr. e. 1200 k. más műveltség váltotta föl, melyet ügyetlen építkezés, durván összerótt agyagépületek jellemeznek. Mivel a változás a Kr. e. 13. sz. 2. felében lerombolt Bétel, Debir, Lachis, Hacor városokban egyértelműen megmutatkozik, és mert Merneptah sztéléje is föltételezi, hogy Izr. fiai ekkor már Kánaánban voltak, némelyek a föntebbi nézetet úgy módosítják, hogy I. Szetit tekintik az elnyomó fáraónak, a kivonulást pedig II. Ramszesz idejére teszik, ezzel a kivonulás Egyiptomból és az Ígéret földjének elfoglalása közt a pusztai vándorlás számára is elegendő időt hagyva. Kérdés, hogy vajon tárgyszerűek-e egyáltalán az olyan megkülönböztetések, mint az elnyomó fáraó és a kivonulás Egyiptomból fáraója. Vsz. ui., hogy a Kiv 2,23; 4,19 nem akar egyébre utalni, mint az udvarban végbement változásokra, melyek Mózesnek lehetővé tették a visszatérést. - 4. A kivonulás Egyiptomból mint üdvtört. esemény fontos állomás Isten ígéretei beteljesedésének folyamatában. Izr-ben évenként visszatérő ünnepe a pászka. A kereszténységben a megváltásnak, a halálból való szabadulásnak, a keresztség szentségének, az Egyh. zarándokútjának előképe is, ezért van jelen hangsúlyosan húsvét vigíliájának liturgiájában.

Na, már megint jönnek az önálló gondolkodásra képtelen szolgalelkűek és másolgatják be a Biblia meg más "szent" iratok szövegeit.

Nem értitek, hogy erre senki sem kíváncsi?

És ami még rosszabb 8legalábbis nektek) SENKI SEM OLVASSA EL!!!

L

Szia!

Akkor nézzük a Biblia leírások alapján a kérdéseidre a válaszokat.

A Bibliában megadott évek szerint, ha visszaszámolunk, akkor Ábrahám elhívása ie. 1875-ben lehetett. Ennek a számítása nagyon röviden: Nabukodonozor trónralépése ie. 605, innen visszaszámolva Királyok és Krónikák könyvei alapján Salamon templomépítése ie. 966, innen 479 esztendő (I.Kir. 6:1) alapján ie. 1445-höz jutunk ez a volt a törvényadás (kivonulás) dátuma, innen pedig 430 esztendő (Gal. 3:17 és II.Móz. 12:40) alapján ie. 1875-höz jutunk, ami az első ígéret volt Ábrahámnak, amikor Isten elhívta.

Ábrahám 75 éves volt amikor elhívták, és 175 éves korában halt meg (I.Móz 25:7) vagyis az ie. 1700-as évek elején. Jákob az éhinség elöl vonult a fiaival egyiptomba ez a hükszosz fáraók uralma: XV−XVI. dinasztia, kb. i. e. 1750−1580 körülre tehető.

A kivonulás a bibliai kronológia szerinti időpontban, i. e. 1446/45-ben, II. Amenhotep idején játszódhatott.

A pusztai vándorlás 40 évig tartott (V.Móz. 2:7), a honfoglalás tehát i. e. 1405-ben kezdődött, és Káleb kijelentése szerint (Józsué 14,10) i.e. 1398-ban még folyt.

Persze a többség nem követi ezt a bibliai kronológiát, hanem azt vallja, hogy a kivonulás II. Ramszesz (i.e. 1301–1234) idején, i.e. 1290 és 1270 között történt.

Az álláspont egy jellegzetes megfogalmazása:

"A kivonulás időpontja...sok vitára adott okot. De ha pontos idejét nem is tudjuk megállapítani, csaknem bizonyosak lehetünk afelől, hogy a kivonulás a XIII. század első háromnegyedében, valószínűleg az első felében ment végbe. A Biblia persze pontosan megállapítja (1Kir 6,1), hogy 480 esztendő telt el a kivonulástól Salamon uralkodásának 4. évéig (kb. 958). Ez a kivonulást a XV. századra tenné, s megerősítené azt a feltevést, hogy a honfoglalás az amarnai időszakban ment végbe. Ezt a feltevést ma már csaknem teljesen elvetették, főleg mivel ellentmond a honfoglaláskorabeli

ásatási leleteknek... (ami egyébként nem igaz). Bár nem bizonyos, de elfogadható, hogy I. Szeti, aki megkezdte

Avarisz újjáépítését, rendelte el Izráel sanyargatását, és II. Ramszesz fáraó alatt ment végbe a kivonulás."(J. E. Bright: Izráel története, Református Zsinati Iroda, Bp., 1977, 125. l.)

Remélem tudtam segíteni! Üdv. Péter

A világi történelem a zsidó honfoglalást későbbre tették, mint azt a Biblia mondja. Ezt az Egyiptomi fáraók uralkodásából vezették le. és mivel eltérés volt, nem volt kérdés, hogy a hiba a Bibliában van, hisz egy tudós már hogy is tévedhetne. Aztán felfedeztek egy olyan leletet, melyből kiderült, hogy Egyiptom egy időben ketté volt szakadva, és azok az uralkodók, akiket a tudós urak egymás alá tettek, egymással párhuzamosan uralkodtak. És láss csodát, kiderült, a Bibliának volt igaza. De ha azt gondolod, hogy ez másnap vezető hír volt a médiában, nagyot kell csalódnod. Ott csak az olyan baromságokat mondják be, mint a Júdás levele, mert az szerintük cáfolja a Bibliát, és ez a lényeg! Ne legyen igaz a Biblia! Az hogy a Júdás levelét valóban Júdás írta-e, milyen bizonyítékok vannak erre, már senkit nem érdekel. A Tudós emberek nem mindig olyan szőrszálhasogatók, mint Mikor a Bibliáról van szó.

A Jézusba vetett hit reményt ad.