Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A nőknek nincs lehetőségük...

Semmi, szinte por.. kérdése:

A nőknek nincs lehetőségük üdvözülni, csakis férfiként?

Figyelt kérdés
"A római katolikus teológiában viszonylag hosszú ideig képezte vita tárgyát, hogy a nőnek vajon van „lelke" vagy nincs. Ennek kapcsán Szent Ágoston kijelenti, hogy „a nő nem Isten képére teremtetett". A tézist, miszerint „a nők nem emberek", még 1555-ben is megerősítették, s ennek értelmében a nők nem lehetnek igazi emberi lények – egy másik fajhoz kell sorolni őket. Hasonló felfogással találkozunk az iszlámban is. De nem találhatók nők a „Tiszta Földön", az úgynevezett Nyugati Paradicsomban a távol-keleti hagyományok tanítása szerint sem, mivel ahhoz, hogy az idejutásra egyáltalán érdemessé válhassanak, először férfiúként kell „újraszületniük". Ugyanilyen indíttatásból tette komoly megfontolás tárgyává a maconi zsinat, hogy az érdemes nőknek a test feltámadásának napján, mielőtt a mennyek országába belépnek, nem kell-e férfivá változniuk. Nyilvánvaló kapcsolat van továbbá ezen gondolatok és a Platón által a Timaios-ban leírt halál utáni lehetőség között, amelynek értelmében a férfinak – amennyiben önnön spirituális princípiumát az érzéki, testi elembe fojtja és azzal összetéveszti – ahelyett, hogy származási helyére az Égbe térne vissza, nőként kell a Földön újraszületnie. Egészében véve ezek az állásfoglalások messze többek, mint történelmi érdekességek. Napjainkban Otto Weininger vett fel hasonló álláspontot, Kant transzcendentális filozófiáját a nemek lélektanára alkalmazó, rendkívül értékes munkájában."

2016. jan. 29. 06:33
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
69%
Ostobbaság az egész.
2016. jan. 29. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
70%

Megmondom, hogy mi van.

A nőknél van az összes p*nci, ami iszonyúan frusztrálja a pasikat. Ezért aztán, bár kb minden gondolatuk akörül forog, igyekeznek degradálni a jelentőségét, és a viselője értékét. Főleg azok aktívak ebben, akik nem sok p*ncit kapnak az életben. Pl a vallás képviselői, papok. Csodálkozunk?

Ha valaki nem ehet húst, meggyőzi magát arról, hogy talán nem is jó, úgyis undorító, stb.

Így születnek az ilyen elmebeteg teóriák.


Elnézve, hogy te magad is reggel fél hétkor már ezzel foglalkozol, az lenne a tanácsom, hogy ne olvass a nőkről, hanem keresd a társaságukat.


Üdv: egy nő

2016. jan. 29. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%

Ha Szent Ágoston azt mondja,akkor bizony nincs...

Amúgy az előttem szóló nőnek igaza van.Az ember mindig azt degradálja amitől fél,nem érti,nem jön ki vele jól.


Egy férfi.

2016. jan. 29. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Én csak simán röhögök ezen. :D
2016. jan. 29. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
44%

Na igen.

Ezért van az, hogy a legtöbb hívő csak szemezget a hittételek közül, és csak azzal foglalkozik, ami tetszik neki.

Cafeteria keresztények... az arabok legalább vállalják ezt is.

2016. jan. 29. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 Shai-Hulud ***** válasza:
És ha egy nő átoperáltatja magát férfivé, akkor lelke is nő neki??? :-DDD
2016. jan. 29. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
mi a forrás? simán el tudom képzelni, hogy kamu
2016. jan. 29. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
57%
6os: a Biblia ezeket a marhaságokat nem támasztja alá, bár nem hiszem, hogy téged ez érdekel.
2016. jan. 29. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 Shai-Hulud ***** válasza:
5%

@12:59


Igazad van, a biblia ezt éppen nem, csak sok egyéb marhaságot támaszt alá, bár nem hiszem, hogy téged ez érdekel.

:-D

2016. jan. 29. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
Mesélj kérlek, milyen marhaságra gondolsz?
2016. jan. 29. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!